Vaknyomással díszített béléses meghívó – igazán letisztult, egyedi kivitelezésben
Vaknyomással díszített béléses meghívó kollekciónk az egyik legsikeresebb meghívó család új tagja. A Golden Blossoms bélelt borítékos meghívó család 2020-ban került be a kínálatunkba, először három különböző változatban. Hamar kiderült, hogy egy igazán népszerű sorozatot indítottunk el. Ezért a 2021-es és a 2022-es kollekcióhoz, több új variációt is terveztünk. Így mostanra már nagyon sokféle kivitelezésben választhatjátok. Arany, ezüst és rosegold prégeléssel, különböző színű és felületű béléspapírokon, számtalan borítékban.
Más változatoknál három különböző papírt is használtunk, itt viszont minden ragyogó fehér.
De e sok eltérő változat ellenére is kapunk olyan visszajelzéseket és egyedi kéréseket, amelyek további ötletek megvalósítására ösztönöznek. Ennek jegyében készült ez a szuperminimál változat, ami elsőre talán egyszerűnek tűnhet. Valójában sok különleges részletből állítottuk össze, hogy igazán egyedi darab legyen.
Bélelt borítékos meghívó, három elemből összeállítva
A vaknyomással díszített béléses meghívó pont a címben írt három elemből áll. A boríték, a beleragasztott díszítő bélés és persze maga a meghívó kártya – mindhárom Kristall papírból. A legtöbb bélelt borítékos meghívó esetében ezeket az elemeket legalább két különböző, de van, hogy három eltérő papírból készítjük. Egyszerűen azért, mert a változatos színösszeállítás kontrasztosabbá, látványosabbá összességében izgalmasabbá teszi a meghívót. De épp azért mert mindegyik ilyen, úgy gondoltuk, hogy elkészítjük ennek ellentetjét is.
Bár van egy ehhez hasonló elv alapján készített kollekciónk a Perfect Match nyomtatott borítékos meghívó. Ennél a meghívónál egyedileg készítünk nyomtatott borítékot, amit a hajtott kártyával azonos, de vékonyabb papírból csinálunk. Négy különböző jellegű papírt válogattunk ehez a kollekcióhoz, amelyekből egyaránt elérhető a vékonyabb papír változat a borítékhoz és a vastagabb karton a meghívóhoz. De köztes vastagság, hogy bélésezhető borítékot tudjunk készíteni, ezekből nincsen.
Ragyogó fehér Kristall papírból készítjük a vaknyomással díszített béléses meghívó kollekciót
A különböző papírcsaládok nem mindegyikénél oldható meg, hogy mindhárom elem ugyanabból a papírból készüljön. Mégpedig azért, mert ha tisztán gyártási szempontból nézzük ezt a kérdést, akkor egy ilyen meghívóhoz három különböző vastagságban van szükség ugyanarra a papír típusra. A legvékonyabb papírból készítjük a bélést, amit általában 90-120 gr-os vastagságból érdemes megcsinálni. A díszítőbélés ragasztásához az átlagosnál valamivel vastagabb borítékot érdemes készíteni. Ehez a közepes súlytartományból választunk 150-220 gr között. Végül a meghívó kártyát 250 gr-os vagy annál vastagabb kartonra nyomtatjuk.
Ebben az esetben a 300 gr-os karton rendelkezésünkre állt, mert számos kollekciónkat erre nyomtatjuk. 170 gr-os változatából készített borítékot pedig már régóta használjuk. A Spring Meadow kollekcióban kifejezetten ragasztott béléses borítékként. Az Uncomplicated Beauty esetében viszont azért, mert gyönyörűen lehet rá prégelni. A béléshez való vékonyabb papír viszont nem kapható a hazai forgalmazónál, csak egyedi megrendelésre szállítanak belőle, nagy mennyiségben.
A bélést különleges technológiával nyomtatjuk
Ezért gondoltunk egy merészet és azt találtuk ki, hogy a bélést is a borítékhoz használt 170 gr-os változatból fogjuk megcsinálni. Ez a vastagság pedig lehetőséget teremt arra, hogy az arany, ezüst, rosegold és fehér fóliaprégelés helyett, a különleges és ritkán alkalmazott vaknyomást válasszuk. Pont ennél a nagyon gazdagon illusztrált bélésgrafikánál ez a megoldás kifejezetten „lágyítja” ezt a hatást. Ennek köszönhetően a csupa ragyogó fehér papíron még ez az egészen diszkrét megjelenítés is karakteresen mutat.
Maga a vaknyomás tulajdonképpen dombornyomásként értelmezhető. Azzal a különbséggel, hogy a nyomtatott felület nem domborodik, hanem épp ellenkezőleg, bele van préselve a papír síkjába. Mivel a minta ezesetben nem kap színezést mint az arany vagy ezüst fóliaprégelés esetében, így a megjelenése is egészen egyedi. A papír felülete enyhén sprőd, amit a vaknyomás „kivasal” így a nyomtatott minta sokkal simább. Ha szemből nézzük, akkor egészen finoman látszódik csak a virágos-leveles motívum. A fényben forgatva viszont árnyékot vet a nyomott minta a papír üres felületére. Így ha lapos szögben éri a fény, akkor egészen erősen látszódik a grafika.
Vaknyomással készített meghívóink
A vaknyomásos technológiát általában ritkán használják, mi is csak néhány ilyen meghívót készítettünk eddig. Nem azért mert nem jó, pont ellenkezőleg, nagyon is különleges. De épp emiatt a nem mindennapi megjelenése miatt nem annyira direkt, sokkal inkább visszafogott. Ráadásul grafikai és nyomdai szakmai szempontból is problémásabb, mert sokkal gondosabb tervezést, nagyobb grafikai tudást és tapasztalatot igényel. Sokkal kevésbé alkalmas pl. nevek megjelenítésére, illetve díszítő grafikák tekintetében is inkább a vastagabb vonalas, nagyobb felületeket tartalmazó motívumok mutatósak.
A Botanique Sense leveles vaknyomással készített meghívó esetében, a különleges papír adja a megoldást. Mivel az átlagosnál vastagabb, így jó erősen bele lehet nyomni a mintát. Felülete pedig erősen struktúrált, a vaknyomással díszített minta viszont eltérő textúrát eredményez. Így e két jellegzetessége miatt, nagyon jól mutat rajta a vaknyomásos díszítés.
Ugyanezzel a mintával készítettünk borítékokat is különböző színű, közepes vastagságú papírokból. A Botanique Sense levélmintás borítékok esetében kevésbé lehet mélyen belepréselni a mintát. Viszont a papírok simított felülete és a nyomott minta között itt is karakteres különbség jelenik meg.
Közelről látszik igazán, hogy milyen aprólékos és részletgazdag a leveles dszítőmotívum.
Egy másik meghívó sorozatunk két tagjánál is, elegáns duplavonalas kerettel díszítettünk, több különböző papírt is. A Dressed In White Elegant Bordur esetében, erősen bordázott papírokba nyomva kicsit diszkrétebben látszódik. A Grey Rustic változatnál viszont szintén a vastagabb alapanyag és annak sprőd felülete eredményezi a megfelelő hatást.
Ugyanilyen vaknyomásos technológiával nem csak meghívókat, hanem névjegykártyákat és más céges anyagokat is készítettünk már. Ezekről céges oldalunkon találsz bővebb infót és sok képet.
Lehet kérni egyedi ötleteket is a vaknyomással díszített béléses meghívó rendelésénél
Boríték
A meghívó alapötletét az egyforma papírból történő elkészítés adja. Ennek ellenére lehet változtatni a boríték és a meghívó papírján is ha szeretnétek. Megértjük, ha tetszik nektek a vaknyomással készített különleges bélés, de kicsit színesebbre vágytok. A vaknyomással díszített bélések már külön el vannak készítve. De a borítékba csak konkrét megrendelésnél ragasztjuk be, így választhattok hozzá másik borítékot is. Esküvői borítékkínálatunkat folyamatosan bővítjük és töltjük fel webáruházunkba.
A sima borítékokon kívül pedig Prégelt borítékjaink között, több olyat is találtok, amit már eleve a Golden Blossoms motívumaival készítettünk el. Mindhárom virágmotívumból csináltunk már prégelő klisét és ezekből néhány prégelt borítékot. Az egyik virágos-leveles motívummal kraft és krém színű borítékokat készítettünk, amelyek a boríték nyitó fülén jelennek meg.
A második grafikával egy enyhén sprőd felületű, sötét mogyoróbarna színű borítékot aranyoztunk. Valamint egy törtfehér színű és jellegzetes „tweed” textúrájú borítékot készítettünk. Mindkettőhöz másért, de nagyon jól illene a vaknyomással készített bélés.
Meghívó
De ugyanezzel a technológiával magára a meghívóra is rákerülhet a választott greenery grafika, akár vaknyomással is. Illetve több alkalommal rendeltek már egyedi névaranyozással készített változatokat is. Ezekről két részletes cikket is írtunk, érdemes őket elolvasni.
Tipográfia, tördelés és elrendezés
A vaknyomással díszített béléses meghívó kártyáját egy szín fekete szöveg nyomtatással készítjük. A meghívót kétszer hajtott formátumban terveztük meg, így van egy látványos címoldala a nevetek kompozíciójával. A hajtott füleken szerepel az esküvő dátuma és a helyszín, míg az alsó fülön az idézet. A belső oldalon, a felső fülön jut még hely a díszítő virágmotívumnak. A kártya középső részén részletes programsor, maga a meghívó szöveg és az alsó részben sok további hasznos infó szerepel. Ezért elsősorban azoknak ajánljuk, akik kifejezetten sok szöveges tartalmat szeretnének a meghívóba.
További Termékek a Golden Blossoms ezüst béléses meghívó grafikáival
A Golden Blossoms meghívó három grafikájával további esküvői kiegészítőket is terveztünk. Elsőként a Mezeivirágos fehér emlékkönyv terveit készítettük el. Az emlékkönyvekről általánosságban a blogunkban találtok egy érdekes cikket: Esküvői emlékkönyv címmel. Az esküvői menükártyák kínálatában megnézhetitek a Háromszög menükártya mezeivirágos grafikával készített változatait. Amiről egy részletes bejegyzést is elolvashattok: Három oldalas háromszög menükártya Továbbá a középen hajtott, négy oldalas kivitelezésben készített Menü Booklet Golden Blossoms grafikás sorozatát. A menü booklet előnyeit és különleges lehetőségeit soroljuk fel részletes írásunkban: Menü Booklet – ültetőkártyával kombinálva. A fotóalbumok között szintén megtaláljátok: Mezeivirágos krém-ekrü fotóalbum
Prégelt borítékok egyre bővülő választékban
Esküvői boríték kínálatunk egyre nagyobb részét képezik a prégelt borítékok. Ezek között jelenleg négy darabbal képviselteti magát a Golden Blossoms meghívó család. Natúr barna színű, enyhén kalapácsolt felületű prémium kraft papírból készítettük az Arany virágos kraft boríték darabjait. Bordázott felületű, halvány krém színű papírból csináltuk az Arany virágos krém borítékot. A meghívó család másik grafikájával prégeltük az Arany virágos mogyoróbarna boríték öko-papírból készített változatát. Végül az Arany virágos natúrfehér boríték egy erősen textúrázott felületű, törtfehér színű kartonból készült.
Vaknyomással díszített prémium füzetsorozat
2022-es újdonságunk a Golden Blossoms meghívó család grafikáival készített füzetsorozat, ami egyben új termékkategóriánk a Füzetek első terméke is egyben. A mezeivirágos füzetek tervezéséről írt cikkünkben rengeteg érdekességet tudhattok meg: Mezeivirágos füzetek kilenc színváltozatban vaknyomással
»» 30 db alatti rendelés esetén: 900 Ft/db
»» meghívó kártya + boríték + bélés
»» 3 db-os csomagokban rendelhető
»» grafikai díj 9000 Ft
Minimális rendelési lehetőség 18 db
»» 30 db-os meghívó szett: 34 500 Ft
»» meghívó kártya + boríték + bélés + grafikai díj
»» további példányok 3 db-os csomagban 2400 Ft (800 Ft/db)
»» 45 db-os meghívó szett: 42 750 Ft
»» meghívó kártya + boríték + bélés + grafikai díj
»» további példányok 3 db-os csomagban: 2250 Ft (750 Ft/db)
»» 60 db-os meghívó szett: 51 000 Ft
»» meghívó kártya + boríték + bélés + grafikai díj
»» további példányok 3 db-os csomagban: 1950 Ft (650 Ft/db)
Grafika: három féle virág grafika
Reviews
There are no reviews yet.