Ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum – emlékkönyv vagy fotóalbum
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum leírásában az első és legfontosabb dolog amit tisztáznunk kell, hogy mi a különbség a könyv és az album között. A legtöbb pár általában emlékkönyvnek/vendégkönyvnek szokta hívni, de jelentős különbség van az emlékkönyv és a fotóalbum között. Az emlékkönyv egy klasszikus, keménytáblás könyv, üres lapokkal, amibe kézzel írt üzenetek kerülhetnek. Az emlékkönyv méretét, a papír típusát és vastagságát, a kötészeti technikát – tehát a könyv teljes felépítését –, mind úgy találtuk ki, hogy annak a funkciónak maradéktalanul megfeleljen.
Ez a fajta emlékkönyv azonban sajnos nem alkalmas fotók beragasztására. A kötészeti technológiák részletes ismertetése nélkül, csak próbáljátok meg elképzelni. Ha bármilyen normál könyv lapjai közé csak betennétek egy-egy polaroid / instax képet, a fotók vastagságától a könyv egy idő után elkezdene „kövéredni”. Minél több képet raknátok be, annál inkább szétállnának a lapok és végül már össze sem lehetne csukni rendesen. Egyszerűen azért, mert a hagyományos értelemben vett emlékkönyv fotók ragasztására nem alkalmas. Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum viszont igen válasszatok ezt!
Mindezek miatt tehát a klasszikus emlékkönyv típust, kizárólag kézzel beírt üzenetek megörökítésére lehet használni.
Ha képeket akartok beragasztani, akkor fotóalbum kell
A kínálatunkban emlékkönyvek is szerepelnek, de most kifejezetten az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum részleteit szeretnénk bemutatni. Speciális könyvkötő technológiával egyedileg és kézzel gyártjuk, nagyon sok különböző, választható színű kartonból készített belívvel, személyre szabott borítóval és további extrákkal.
De mielőtt belemennénk az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum technikai részleteibe, szeretnénk elmondani a legfontosabbat. Lehet kapni olcsóbb fotóalbumokat a mieinknél, de jobbat nem! Ezek az albumok nem olyanok, mint a papírboltokban kapható kínai vackok az elején kivágott ablakkal, amibe belülről lehet fotót ragasztani. És nem is azok a spirálozott – igen sérülékeny, épp ezért nem túl tartós – füzetek, amiket a különböző fotótechnikai üzletekben árulnak. Ezek bár nem drágák, cserébe viszont nem is jók. Sőt az utóbbi időben több nyomda és cég, valamint más készítők kínálatában is megjelentek hasonló termékek. Igazán nem szeretnénk senkit sem leszólni és azt is megértjük, hogy minden termék esetében szükség van egy olcsóbb alternatívára is. De bízzatok bennünk amikor azt mondjuk, hogy fotóalbum tekintetében nem érdemes az olcsót választani.
Ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum – nem akármilyen
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum kialakítása és előállítása, klasszikus könyvkötészeti eljárásokkal történik. Minden darabot könyvkötő mester készít egyedileg, kézzel és kizárólag megrendelésre. Gondosan összeválogatott, kiváló minőségű alapanyagokból, nagy tapasztalattal.
De ami a lényeg, hogy ezt a fotóalbumot biztosan meg fogjátok őrizni, méghozzá elég sokáig. Nem fog pár év alatt tönkremenni, hogy a következő lomtalanításkor majd kidobásra ítéljétek, mert már kezdenes szétesni a lapjai. Ezt az albumot évtizedeken át használhatjátok majd! Ahogy a fotózás aranykorában a szüleink sorban ragasztották be a családi alkalmakkor készült képeket. Az elején voltak az esküvői képek, azután jöttek a baba fotók, később pedig a születésnapos és karácsonyi pillanatok. Ezek az albumok még ma is megvannak a szüleinknél és igazi élmény, amikor jeles alkalmakkor közösen elővesszük és átlapozzuk.
Tiszteljétek meg magatokat és az esküvőtöket, valamint a vendégeiteket is azzal, hogy minőségi fotóalbumot vásároltok. Nem fogjátok megbánni! Mert amilyen örömet okoz majd számotokra az album átlapozása évek múlva, épp akkora örömet szereztek vele a vendégeiteknek is, amikor készítik a képeket az eskövőtökön és jókívánságokat írnak mellé. Sok esküvőről kaptunk már visszajelzést és egy kedves pár néhány fotót is küldött. Így a saját szemetekkel is láthatjátok, hogy milyen az egész hangulata és, hogy miért éri meg rendes fotóalbumot csináltatni!
Az egyedi fotóalbum paraméterei
Borító
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum keménytáblás borítóval készül, amit bármilyen egyedi grafikával meg tudunk csinálni. Az első- és a hátsó borító egyaránt egyedileg tervezhető. A kínálatunkban szereplő minták egy része, valamelyik meghívónk grafikájával készült. Mert ha azt is tőlünk rendelitek, akkor ugyanezzel a dizájnnal kérhettek hozzá esküvői kiegészítőket így többek közt fotóalbumot is. De akkor sem kell elkeserednetek, hogy ha a meghívót nem nálunk rendeltétek, mert ebben az esetben is kérhettek fotóalbumot, többféle megoldásban.
Ha a meghívótok grafikai anyagai elérhetők, akkor annak elemeiből is össze tudjuk állítani a fotóalbumotok borítóját. Feltéve persze, ha a meghívónál nagyobb album méretéhez megfelelő felbontásúak. Ha elkülditek nekünk, akkor megnézzük és pontosan meg fogjuk tudni mondani, hogy lehet-e vele dolgozni. Ha a meghívó grafikája nem áll rendelkezésre vagy egyszerűen csak más grafikát szeretnétek az albumra, még talán egyszerűbb is. Elmondjátok nekünk az elképzeléseiteket, mi pedig majd elkészítjük a borítótervet.
Gerinc
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum gerincét színes vászonkötéssel erősítjük meg. Esztétikailag is izgalmasabbá teszi az albumot, de főként azért van rá szükség, hogy tényleg strapabíró legyen. A gerincvásznak választéka folyamatosan változik, mivel nem csak albumokhoz használjuk. Ezért a vászon pontos színét minden esetben mi fogjuk meghatározni, miután a borítót már kinyomtattuk. A legtöbbször ugyanis egyszerűen nincs arra idő, hogy a borítót és a vásznakat összenézegessétek. Valamint nincs is igazán jelentősége a konkrét színnek, mert mind gyönyörű. Ha van valamilyen konkrét kérésetek, akkor azt nyilván figyelembe vesszük, de nyugodtan ránk bízhatjátok a vászon kiválasztását!
Belív, azaz a fotóalbum lapjai
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum lapjai azaz a belív számtalan különböző papírból készülhet. Alapvetően 300-350 gr-os kartonokból készítjük, amelyek elég erősek és elbírják a beragasztott fotókat. Továbbá megfelelő tartósságúak, így a lapozgatásnak és az időnek is kellőképpen ellenállnak.
- 300 gr-os, sima felületű fotókartonok: fekete, sötétszürke, erdőzöld, tavaszi zöld, lila, zafírkék, tengerészkék, vörös, bordó, sötétbarna, homokszín, natúrfehér, fehér és natúr barna színű kraft. De ezzel is hasonló a helyzet, mint a vászonnal, folyamatosan alakul a kínálat.
- 350 g-os, sima felületű, természetes színű, növényi rostokkal készült öko-papír: kávé, mogyoró, mandula, olíva, kiwi, citrus és fehér
De ha ezektől eltérő papírból szeretnétek az albumot, keressetek minket és kérjétek egyedi ajánlatunkat!
Különböző színű belív papírok
A legtöbb esetben fehér illetve krém színű papírral szokták rendelni az albumokat és egyébként ez a legbiztonságosabb. Fehér alapon biztosan mindenféle színű fotó jól fog mutatni. A halvány krém színű papír tényleg annyira halvány, hogy inkább csak annyi jelentősége lehet a dolognak, hogy nem annyira vakítóan fehérek a lapok. A klasszikus / hagyományos fotóalbumokat régen fekete lapokkal készítették, mert az sokkal jobban kiemeli a képeket. Esküvő esetében viszont ez nem a legszerencsésebb választás, de csináltunk már ilyet is néhányszor. Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum is fehér lapokkal készült.
Ha esetleg ódzkodnátok a fekete lapoktól, de a világos sem tetszik igazán, akkor köztes megoldásokat is találhatunk. Több különböző árnyalatú szürke kartonból is választhattok, amelyek kellő mértékben semlegesek, így a színes képek jól fognak mutatni. A különböző árnyalatok pedig a világostól, az egészen sötét grafit szürkéig terjedő skálán szerepelnek, így választhattok olyat ami kellően sötét, de mégsem fekete. Köztes megoldás lehet az is, hogy ha egészen sötét, de mégis valamilyen színű kartont választotok fekete helyett. Az egészen sötét tengerészkék pl. kiváló lehet egy balatoni, vagy más vizes helyszínen megrendezett esküvőhöz. Ahogy egy sötét fenyőzöld nagyon jól passzolna egy erdei vagy kerti esküvő hangulatához.
Pókpapír
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum lapjai közé opcionálisan kérhető ún. pókpapír, amely megakadályozza, hogy az albumba, egymással szemben ragasztott fotók összeragadjanak. De funkciója mellett esztétikailag is szépen kiegészíti az albumot. És bár ezt opciósan lehet választani, vagyis ki is hagyhatjátok belőle, mi mégsem ajánljuk. Mármint azt, hogy kihagyjátok Az ára nem számottevő, ugyanakkor az nagyon is fontos, hogy a képeket elválassza egymástól.
Ha esetleg maga az anyag felülete nem tetszene nektek, átlátszósága és/vagy textúrája miatt, akkor mással is helyettesíthető. Az albumhoz választott belív színétől függően, bármilyen vékonyabb papírból készült elválasztó lapokat is kérhettek a pókpapír helyett. A lényeg csak az, hogy a fotók között legyen egy plusz réteg és ne ragadjanak össze.
Ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum további paraméterei
Átfutási idő
Az ujjlenyomat-szives óarany fotóalbum elkészítésének átfutási ideje 12-14 nap. Ez tartalmazza a borító grafikai tervezését, valamint magának az albumnak a gyártási idejét. A tervezés időtartama persze részben Tőletek is függ, hiszen csak a jóváhagyásotok után fogjuk elindítani a nyomtatást. Amikor az albumot megrendelitek, megbeszéljük majd, hogy milyen borítót szeretnétek, ami alapján mi elkészítjük az első terveket. Átküldjük nektek és várjuk a visszajelzéseteket, mert ha mindent rendben találtok, akkor már indulhat is a nyomtatás. Ha viszont kértek benne valamilyen módosítást, akkor azt elvégezzük és újra elküldjük, hogy biztosan az a verzió készüljön majd el, amivel maradéktalanul elégedettek vagytok.
Érdemes tehát a tervezésre egy kicsit több időt szánni, ami egyébként nem is különösebben nehéz. Mert amíg más kiegészítők esetében az utolsó pillanatig szoktunk várni a végeleges infóra – pl. ültetési táblánál a vendégek visszajelzéseire – addig a fotóalbum esetében, akár hetekkel az esküvő előtt is véglegesíthetjük a tervet. Magának az albumnak a gyártása úgyis több időt igényel majd, mint a tervezés. Ha azonban mégis gyorsabban készülne el, abból még soha nem lett baj, hogy egy héttel az esküvő előtt már megvolt.
Méret és oldalszám
Az albumokat négy különböző formátumban és méretben kínáljunk, fajtánként eltérő terjedelemben:
1. fekvő 25 x 16 cm-es: 22, 34, 46 lap
2. négyzetes, 32 x 32 cm-es: 22, 28, 34, 40 lap
3. álló vagy fekvő 22 x 32 cm-es: 25, 34, 43 lap
A különböző oldalszámokat azalapján érdemes kikalkulálnotok, hogy hány fotóra számítotok az előre megvásárolt Instax/Polaroid képek, illetve automata esetén, a megállapodott mennyiség alapján. Az album formátuma és aképek mérete alapján ez könnyen kiszámolható. Ugyanakkor érdemes némi pluszt is belekalkulálnotok, mert biztosan fognak írni is a vendégek az albumba. Valamint arra is számítsatok, hogy nem fogja mindenki katonás rendben beleragasztani a képeket az albumba. Persze az sem szerencsés, hogy ha túl sok üres lap marad végül az albumban, de tapasztalatból tudjuk, hogy ez szinte soha sem történik meg.
Two Hearts – ujjlenyomat-szives esküvői meghívó
A Two Hearts esküvői meghívó kollekciót több éve terveztük, azóta sok különböző méretben és más-más papírokra nyomtatva készítettük már el. Az eredeti meghívó speciális, harmonikaszerűen hajtogatott kivitelezésben készült. Aktuális kínálatunkban a meghívó egyszerűsített és tipográfiailag felújított, egylapos verzióját találjátok, számos színváltozatban, hozzá illő borítékkal. Az ujjlenyomatos esküvői meghívó minden esetben egyedileg készül, természetesen a Ti ujjlenyomatotokkal.
A meghívó grafikájához levesszük az ujjlenyomatotokat, digitális utómunkával rásegítünk egy picit, hogy a meghívókon biztosan szép legyen majd a rajzolat. A kollekcióban szereplő színváltozatokon kívül egyedi megrendelés keretében aranyozott verziót is kérhettek, ennek részleteivel kapcsolatban kérjétek egyedi ajánlatunkat!
A meghívót összesen 12 színváltozatban kínáljuk és mindegyikhez tudunk adni hozzá illő borítékot. Élénk piros, ragyogó napsárga, halvány menta, türkizes aqua, világoskék, halvány levendula, dusty blue – vagyis „koszos” szürkés-kék, püspöklila, élénk pink, navy blue – vagyis tengerészkék, egészen sötét fenyőzöld és kellemes csokibarna.
A meghívó kártyát két színváltozatban kínáljuk. Ragyogó fehér 300 gr-os Kristall, egy enyhén sprőd felületű prémium kartonon, és a Pure halvány krém színű, enyhén sprőd felületű, szintén 300 gr-os kartonon. Az egyes színváltozatokat az adott színhez jobban illő papírra nyomtatjuk. Ennek megfelelően a hűvösebb színváltozatokat a fehér papírra, a melegebb, sárgás színeket, a krém színű papírra nyomtatva ajánljuk. De a papírokat, színváltozatokat és borítékokat – egyedi ízlésetek szerint – szabadon variálhatjátok.
Egyedi darabokat is rendelhettek
A kollekció standard darabjain kívül, rengeteg egyedi változatot is készítettünk, köztük sokat egyedi fólianyomással. Ezeket azért szeretnénk megmutatni, hogy lássátok, mennyire sokféle meghívót – és akár fotóalbumot is – ki lehet hozni ugyanabból az alapötletből. Sőt az a helyzet, hogy ha a meghívóhoz elkészítjük a fólianyomáshoz szükséges klisét, akkor ugyanezt rá tudjuk prégelni a fotóalbumra is. Igaz, hogy ez felvet néhány további kérdést is, mint pl. az album mérete, illetve az album és a klisé aránya, valamint nem utolsó sorban egy ilyen album árát. De talán fontosabb az, hogy maga a lehetőség adott, már „csak” meg kell beszélnünk a részleteket.
Nézzétek meg egy másik, piros színben készített ujjlenyomat grafikás fotóalbumunkat!
Ujjlenyomatos esküvői meghívó két oldalas változatban
Mint minden más meghívónknál, ennél is van rá lehetőség, hogy további ötletekkel gazdagítsátok és egyedi megoldásokat kérjetek. Julcsi és Ádám egyedi változatában két további ötletet szerettek volna megvalósítani. Annyira tetszett nekik az ujjlenyomatos grafika, hogy ezt egy külön címoldalként kérték. Így a meghívó megmaradt egy oldalas kivitelezésben, de mindkét oldalát megnyomtattuk. A szöveges hátoldalra ők is kérték a többhasábos programsort, de piktogramokkal kiegészítve képzelték el.
Ujjlenyomatos meghívó arany fólianyomással
Kata és Laci már sokkal bátrabban nyúltak az eredeti ötlethez. Bár ők is az egylapos, kétoldalas változatnál maradtak, de teljesen egyedi tipográfiát és tördelést kértek. A kártya címoldalára pedig a „Meghívó” feliratot választották inkább az ujjlenyomat kiegészítéseként, a nevük helyett. Ez a kompozíció viszont arany fólianyomással került a meghívóra, amit aranyosan csillogó, gyöngyházfényű papírból készítettünk.
Hajtott kivitelben is kérhetitek az ujjlenyomatos esküvői meghívót
Adri és Bálint szintén az aranyozás mellett döntöttek. De mivel idézetet és elég sok szöveget is szerettek volna, így az egylapos változat kicsinek bizonyult. Ezért középen hajtott, négy oldalas kivitelezésben készítettük el nekik a meghívót, egy porcelán simaságú, halvány krém színű papírra. Ugyanebből a papírból készült hozzá a finom vonalvezetésű díszboríték, amire szintén rákerült a monogramos ujjlenyomatos kompozíció.
Lényegében ugyanezekkel a megoldásokkal kérte a meghívót Tímea és Imre, persze a saját ujjlenyomatukkal.
Az előző kettőhöz nagyon hasonló megoldásban, de egy díszes névfelirattal, aranyosan csillogó felületű papírra készült Katarina és Erik meghívója.
Púder papírra nyomtatott ujjlenyomatos meghívók
Persze nem csak mindig ugyanazokat az elemeket ismételgettük, hanem további ötleteket is kipróbáltunk. Bár ez a legtöbbször nem is rajtunk múlik leginkább, hanem aazon, hogy a pároknak melyik korábbi verzió tetszik jobban. Barbi és Laci számára készített középen hajtott, négy oldalas esküvői meghívót, aranyosan csillogó felületű, púder színű papírra nyomtattuk.
A korábbi változatokhoz képest egészen új papírokkal és rosegold fólianyomással készült ez az ujjlenyomat-szives meghívó. A grafikát pedig nem monogrammal, hanem a pár nevével összeállítva készítettük, a meghívóban piktogramos programsorral. Szinte majdnem pont ugyanilyen volt Dia és Roli meghívója is, legalábbis a kivitelezés tekintetében, csak itt szöveges programsor került a meghívó oldalra.
Hat oldalas szuper extra
A leginkább különleges változatot Kata és Berci számára készítettük, a két előző verzióból kiindulva. Az ő elképzelésük viszont az volt, hogy egy térkép oldal is kerüljön a meghívóba, így a teljes oldalkiosztást újra kellett gondolni.
A különböző egyedi változatokban tehát minden elemet módosíthattok. Lehet más az ujjlenyomatos kompozíció, a nevetekkel, monogrammal vagy bármivel amivel csak szeretnétek. A meghívó kivitelezése lehet egylapos, két oldalas, középen hajtott, négy oldalas és kétszer hajtott hat oldalas. És bár ilyet még sosem csináltunk, de akár háromszor hajtott, nyolc oldalas, harmonika szerűen hajtogatott változat is készíthető. Az oldalak számát viszont az általatok elképzeét tartalom alapján érdemes meghatározni. Kérhettek hasonló térkép grafikát, piktogramos programsort és annyi infó oldalt, amennyit csak el tudtok képzelni. Ötleteljetek bátran, mi örömmel elkészítjük nektek! 🙂
Fotóalbum raktárról
Különböző méretű és általános, – nem egyedi – borítóval készült fotóalbumok folyamatosan szerepelnek állandó készletünkben. Ezért, ha kicsúsznátok az időből, hogy egyedi borítóval készült albumot rendeljetek, azért keressetek minket bátran! Örömmel tájékoztatunk, hogy aktuálisan milyen albumok vannak nálunk raktáron és azokat rögtön át is vehetitek.
Fotóalbumainkkal kapcsolatban mi is lehetne beszédesebb mint néhány fotó arról, hogy a vendégek mennyire szeretik és élvezik a fotók készítését, azok albumba történő beragasztását és néhány kedves gondolat és jókívánság beírását. Egyik kedves ügyfelünktől kaptunk néhány képet, nézegessétek meg az ebből összeállított galériát.
Borító tervezés »» 9000 Ft
Fekvő vagy álló, 32 x 22 cm-es
»» 25 lapos 30 000 Ft
»» 34 lapos 34 000 Ft
»» 43 lapos 38 000 Ft
Fekvő 25 x 16 cm-es
»» 22 lappal 28 000 Ft,
»» 34 lappal 31 000 Ft,
»» 46 lappal 35 000 Ft
Négyzetes, 32 x 32 cm-es
»» 22 lapos 33 000Ft,
»» 28 lapos 36 000 Ft,
»» 34 lapos 39 000Ft,
»» 40 lapos 43 000 Ft
»» Tervezés és gyártás: kb. 12-14 nap
Az ütemtervet illetően úgy érdemes kalkulálni, hogy az átvételtől számoljatok vissza:
– tehát ha mondjuk 21-én szeretnétek átvenni, akkor előtte két héttel, azaz legkésőbb 7-én le kell adnunk a kész grafikát a nyomdának, akkor egy hét (5 munkanap) alatt elkészül
– ehhez számoljatok még hozzá 2-3 napot a tervezésre, tehát mondjuk 5-6-a körül küldhetitek legkésőbb az anyagot – illetve amennyivel korábban szeretnétek átvenni a kiegészítőket, annyival korábban kérjük az anyagokat tőletek!
– abban az esetben ha később adjátok le az anyagokat és emiatt nem tudjuk tartani a két hetes gyártási időt, akkor vagy az átvételi határidőt lehet csúsztatni, vagy ha már nincs mozgásterünk, akkor a nyomda 8000 Ft-os sürgősségi felárral tudja elkészíteni a rendelkezésre álló határidőn belül
»» Sürgősségi gyártás: 5 munkanapon belüli gyártás esetén 8000 Ft
Ennek a szolgáltatásnak a díja kizárólag a felmerülő költségeket fedezi, nyereséget nem tartalmaz!
»» Egyedi grafika tervezése: 3000 Ft
»» Extra papírok: teljes papírkínálatunkból választhattok bármilyen gyöngyházfényű, strukturált felületű, öko- vagy egyéb prémium alapanyagot. Kérjétek egyedi ajánlatunkat!
»» Extra kivitelezés: más méretben, egyedi formára stancolva, aranyozott, kézi festéssel, stb. Kérjétek egyedi ajánlatunkat!
Ha a meghívót és az összes kiegészítőt is tőlünk rendelitek, kedvezményes csomagárat biztosítunk.
Aktuális akcióinkról, konkrét árajánlat kérés esetén tájékoztatunk Benneteket.
Reviews
There are no reviews yet.