Díszdoboz egyedi borítóval, exkluzív kivitelezésben, csak egyedi megrendelésre. Az év eleje sok szabadidővel indult a számunkra, mivel hónapokig nem lehetett tudni, hogy miként alakul majd az idei esküvő szezon. Így ezt a pár hónapot új meghívók kitalálásával, tervezéssel, makettezéssel töltöttük. De nem csak meghívókat terveztünk, hanem sok más esküvő egyedi kellék ötletét is kipróbálunk. Aztán lesz amiből kialakul majd valami, de olyan is, amit menet közben elvetünk. Ezt a tervezési folyamatot szeretnénk most megosztani veletek, ha szeretnétek belesni a kulisszák mögé, akkor olvassátok el! De főként nézzétek meg a végeredményt, ezt az exkluzív díszídobozt, amit alapvetően jókívánság kártyákhoz terveztünk.

 

Díszdoboz – az ötlettől a végeredményig

A díszdoboz esetében az első lépés magának az ötletnek a megszületése, amely most tényleg teljesen eredeti! Nem arról van szó, hogy láttunk valami klassz dolgot és azt egy kicsit tovább gondoltuk, vagy valaki rendelt tőlünk valamit, amiből jött egy következő gondolat és azt valósítottuk meg. Egyszerűen arról van szó, hogy új, esküvő kiegészító termékeken törtük a fejünket és kitaláltunk egy olyan különlegességet, amit nem is készítettünk korábban, de nem is láttunk internetszerte sehol sem.

Az első lépés tehát magának az ötletnek a megszületése volt, ezt sajnos nem tudjuk fotóval szemléltetni, mert nem készült rólam kép, amikor felkiáltottam, hogy heuréka! 🙂  Viszont az első ceruzás vázlatot már megörökítettük, majd kicsivel később pedig már számítógépen is kiszámoltuk és kiszerkesztettük.

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

Az esküvői díszdoboz készült első vázlatok egyike

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

Digitális tervezés, az esküvői dobozrajz kiszerkesztése

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

A doboz alja és teteje pontosan egymásba passzol, tehát eltérő méretűek

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

Külön rajzot csinálunk a két darabhoz.

 

Díszdoboz – karton lemezekből épített exkluzív doboz

Létezik stancolt és ragasztott doboz, hullámkartonból készített, ún. ragasztásmentes doboz – ilyenjeink is vannak, persze más-más funkcióra – de ez a mostani egy harmadik típusú, úgy hívják, hogy épített doboz. Lényegében ez egy kartonlemezekből összeragasztott doboz, aminek a teteje és az alja egy-egy külön darab. A megfelelő méretűre „szabott” karton lapokból ragasztjuk össze magát a dobozt, azután pedig bekasírozzuk valamilyen natúr vagy nyomtatott papírral. Kötészetileg ez nagyon hasonló a keménytáblás könyvborítók készítéséhez, mivel ott is egy karton lemezből készült „váz”-ra kerül a nyomtatott kasírozás.

 

 

Secret Garden #04 Color Edition – nyomtatott borítékos greenery meghívó

 

Az első fázis  az épített doboznak az elkészítése: ahogy írtuk, a kartondarabok méretre vágása és a doboz összeépítése. Mivel ez igazából nem jelent különösebb kihívást, mondhatni, ilyet csináltunk már, így erről a fázisról nem készítettünk fotókat. Csináltunk viszont egy első makett darabot, egy nyomtatás nélküli egyszínű kasírozással, egyszerűen csak azért, hogy kézbe vehessük. Tapasztalatból tudjuk, hogy hiába a gondos tervezés, méretezés, szerkesztés, amikor a tervezőasztal síkjából kiemelkedik a munkadarab és kézbevehető, három dimenziós, fizikai darab válik belőle, akkor érzékeli az ember igazán. Megtapasztaljuk a „valódi” méretét, a súlyát, elválik, hogy milyen érzete van amikor megfogjuk, felemeljük, megforgatjuk. Nagyjából kiderül, hogy jó lesz-e arra a funkcióra amire terveztük. Ebben az esetben úgy ítéltük meg, hogy tökéletes lesz.

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

A doboz első makett példánya, nyomatlan, egyszínű papírral kasírozva

Egyébként egy egészen minimálisat igazítottunk még a méreteken, éppen csak annyit, amennyit a kasírozás miatt az anyagvastagság még felvesz, hogy a doboz teteje pont jó legyen. Hogy ez mit jelent pontosan? Azt, hogy a doboz tetejének belső méretének nagyobbnak kell lennie, mint az aljának, hogy rá lehessen tenni. De nem csak a magától értetődő méretkülönbségre kell gondolni, hanem a kasírozott ív vastagságára is. Mert – minimálisan ugyan –, de bele kell kalkulálni ezt is, hogy a doboz teteje ne szoruljon rá, de ne is csússzon le róla túl könnyen, ne lötyögjön, hanem tényleg pont jó legyen.

Beállítottuk tehát a szükséges méreteket és differenciáltuk is azokat, annak függvényében, hogy natúr papírral vagy nyomtatott és fóliázott ívekkel lesz-e kasírozva.

 

Díszdoboz, de milyen grafikával

A díszdoboz két darabból, az aljából és a tetejéből áll. Ezért amíg egy könyv esetében csak egy borítógrafikát kell tervezni, addig itt két eltérő felületre kerülő grafikát csinálunk. A doboz tetejére kerülő fő grafika, ami lényegében maga A Borító, nyilván egyértelmű. De ahogy a könyv esetében a gerinc és a hátsó borító, úgy a doboznál az oldalak és az alja is a rendelkezésünkre áll. De ne szaladjunk ennyire előre! 🙂

Mert a legelső grafika készítésekor – hiába volt a körültekintő tervezés – mégis becsúszott egy kis malőr. Mivel a doboz tető teljes felületét, vagyis a tetejét, az oldalait, sőt még a belülre kerülő visszahajtást is egyben kell megtervezni, a méretezésnél muszáj hozzászámolni a doboz falainak vastagságát. Elsőre ezt sajnos sikerült elszámolni, ami már csak a kasírozásnál derült ki, így azt újra kellett csinálni. Pont az ilyen tapasztalatok miatt szükséges, hogy ne csak digitálisan tervezzük meg a dobozt, hanem fizikailag is elkészítsük, a makettezés egy profi tervező munkája során elengedhetetlen.

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

Ezt a fotót a fény felé tartva készítettük, így átlátszódik a papír és lényegében egymásra nyomva látjuk az elején a grafikát és a hátoldalán a vázrajzot. Így lehet összeellenőrizni, hogy stimmelnek-e a méretek, illetve passzerpontos-e a nyomtatás.

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

De ebben az esetben magát a méretezést számoltuk el és ezek alapján szerkesztettük a borítót, ami kasírozás előtt még nem látszódott.

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

De amint felkasíroztuk a borítót a dobozra, rögtön kiderült a turpisság.

 

Oldalak és a grafika

Visszatérve a doboz felületeire, az első néhány grafika tervezésénél próbáltuk az oldal felületeket is kihasználni. Főként díszítő elemeket, grafikai motívumokat helyeztünk el. A doboz tetejének oldalaira nyugodtan tehetünk grafikát, de ezzel érdemes visszafogottan élni. Mivel a valóságban a doboz aljának és tetejének oldal felületei „összeérnek” azaz egy sikba kerülnek, így a felső részen elhelyezett grafika kissé aránytalannak tűnhet.

 

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

A külső részre inkább csak alnyomat szerű grafikát érdemes tervezni.

 

Az aljának oldalaira viszont egyáltalán nem érdemes grafikát elhelyezni, mivel a teteje azt nagyrészt úgyis eltakarja. Ha viszont mégis kilátszik alóla valami, az nem feltétlenül esztétikus.

A dobozrészek belső, behajtott oldalainál szintén kettős a helyzet. Mivel a tetejét az ember leveszi és rendszerint nem néz bele, így nincs is igazán értelme oda grafikát tervezni. Az alja esetében viszont izgalmas lehet, hogy a belső oldalfalon elhelyezett elemek, csak akkor válnak majd láthatóvá, amikor a kártyákat kivesszük belőle. Így ad egy izgalmas plusz élményt, ha ott még megjelenik valami.

Díszdoboz csak megrendelésre, jókívánság kártyához egyedi borítóval, fóliázott, strapabíró kivitelben, csak a Pimpernel kínálatában

A doboz alsó részének belső oldalán jól mutat a grafika.

 

A doboz aljára kerülhet egy idézet, esetleg az esküvő helyszíne és dátuma, illetve bármi amit szeretnétek. Mivel a dobozt fóliázva készítjük, ezért az alja sem fog megkopni vagy koszolódni használat közben. Így nyugodtan tehetünk oda valódi tartalmat, nem fog elveszni.

A díszdoboz aljára kerülhet egy idézet.

 

Secret Garden #05 Color Edition – nyomtatott borítékos erdei növényes meghívó

 

Legvégül a doboz aljának és tetejének is van egy belső „címoldala”, ezeket ún. tükrözéssel, egyszínű vagyis nyomatlan kartonnal ragasztjuk le. Egyrészt ez is díszíti egy picit a dobozt, de főként azért van rá szükség, hogy a borító belülre hajtott részeit, illete magának a doboz falainak a karton anyagát eltakarjuk vele.

A doboz belső tükrözése díszítés és a ragasztások eltakarására is szolgál.

 

Jókívánság kártya exkluzív díszdobozban, hogy örök emlék legyen

A technikai leíráson túl viszont a lényeg mégiscsak az, hogy mire jó és miért is jó ez a díszdoboz. Maga a jókívánság kártya alapvetően egy alternatívája lehet az emlékkönyvnek. De az emlékkönyv elegánsabb, klasszikusabb hangulatú és az emberek talán szívesebben megőrzik. Épp ezért, hogy a jókívánság kártya se kerüljön hátrányba, terveztük ezt a fantasztikus díszdobozos változatot. A díszdobozos kivitelezés olyan plusz értéket ad a kártyákhoz, amelynek köszönhetően talán még különlegesebbé válik mint az emlékkönyv. És ez a különlegesség igazán csak a Tiétek, hiszen Ti fogjátok eltenni és megőrizni. Kedveskedjetek magatoknak ezzel a különleges és csodás ajándékkal!

A díszídobozt kizárólag egyedi megrendelésre készítjük, egyedileg tervezett grafikával. A doboz aljára és tetejére két különböző grafika kerül. A tetejére nyilván a nevetek és az esküvő dátuma, helyszíne. A belső- és külső oldalak egyaránt alkalmasak a díszítésre, de ide inkább csak grafikai motívumokat célszerű elhelyezni. A doboz aljára viszont kerülhet még pluszban egy idézet vagy bármilyen további szöveges tartalom, amit csak szeretnétek.

 

 

A doboz építési technológiájából adódóan a teljes magassága 45 mm, a kapacitása pedig kb. 80 db jókívánság kártya. Így akkor is érdemes ezt a megoldást választanotok, hogy ha több vendégetek lesz és sok kártyát fogtok kiosztani. De akár fotókat vagy más emlékeket is eltehettek benne.

 

 

Secret Garden #06 Color Edition – nyomtatott borítékos rusztikus greenery meghívó

 

Díszdoboz aranyozva

Ha a meghívótok is aranyozással készült, de akkor is ha nem 🙂 kérhetitek aranyozott motívummal a díszdobozt és hozzá a jókívánság kártyát is. Ha a meghívótokhoz valamilyen egyedi aranyozó klisét készítettünk korábban – monogramot, név feliratot, egyedi motívumot, stb. – akkor azt bármelyik kiegészítő díszítéséhez is használhatjuk.

De ha bármelyik aranyozott meghívónkat rendeltétek, akkor az ahhoz használt – nem egyedi – aranyozott motívummal is kérhetitek a díszdobozt és a jókívánság kártyát.

Ha pedig valami ettől is egyedibb megoldásra vágytok, akkor ajánljuk figyelmetekbe az általunk már elkészített aranyozó kliséket. Prégelt borítékjainkhoz korábban összeállítottunk egy ötlet galériát, amelyben bemutatjuk a választható kliséket. Bár a díszdoboz más, de méretüket tekintve nagyon hasonlóak, így lényegében minden olyan grafika, amit a borítékokhoz ajánlottunk, a doboz és a kártyák díszítésére ugyanúgy alkalmas.

A választható aranyozó klisék galériáját itt nézhetitek meg.

 

Jókívánság kártya díszdobozban, valódi újdonság

A díszdobozos kiszerelés tényleg annyira új, hogy eddig csak néhány mintadarabot készítettünk belőle. De már alig várjuk, hogy az első megrendelések beérkezzenek és további ötletekkel, egyedi grafikákkal is készíthessük! A meghívók esetén szóba jöhető egyedi ötletekről írt cikkünket is érdemes elolvasni.

Egyedi esküvői meghívó tervezés

 

A jókívánság kártyáink folyamatosan bővülő, aktuális kínálatát itt tudjátok megnézni!