A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

2023-as meghívó katalógus

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhető ezen a linken. Megtaláljátok benne az összes idei újdonságunkat, gyönörű kpéekkel és néhány rövidke videóval. A legfontosabb infókat ebbe a bejegyzésbe is összegyűjtöttük, lapozzatok bele és utána nézzétek meg a katalógusunkat.

 

Arboretum – Vaknyomással díszített virágos meghívó

A 2023-as meghívó katalógus első darabja az Arboretum, ami grafikailag nagyon egyszerű és mutatós, kivitelezésében pedig egy igazán kifinomult darab. Watercolor technikával festett virágos és leveles motívumokat készítettünk, amelyekből egy díszes koszorú-szerű grafikát állítotttunk össze. Ebbe kerül kiemelésként a nevetek és az esküvő dátuma. Alatta a kártya fennmaradó részében már csak egy rövidebb meghívó szövegnek marad hely, de pont így stílusos. Az igazi attrakció pedig az, hogy különleges vaknyomásos technológiával préselünk bele a papírba. Ettől a koszorú grafika részletei a szárak, levelek és virágok gyönyörű kontúrt kapnak, ami élőben csodás dombornyomásos díszítésként hat. Ilyesmit eddig csak a külföldi oldalakon láttál, de nálunk most meg is rendelheted!

Vaknyomással díszített virágos meghívó zöld és halvány krém változatban, két rétegben kasírozva, egyedi rendelési lehetőségekkel és prémium borítékkal

A szárak és levelek körvonalai, egészen halványan nyomtatva és, a vaknyomásos kontúrként is megjelennek a grafikában.

 

Két színváltozatban is kérhetitek

A különböző grafikájú esküvői meghívók esetében, nagyon sokféle színkombináció készíthető – általában. A vaknyomással díszített virágos meghívó esetében viszont kevesebb a lehetőség. Ez abból adódik, hogy magának a leveles-virágos grafikának az alapszínei többé-kevésbé adottak. Legalábbis a levelek különböző árnyalatú zöld színeitől nem nagyon lehet elvonatkoztatni.

Vaknyomással díszített virágos meghívó zöld és halvány krém változatban, két rétegben kasírozva, egyedi rendelési lehetőségekkel és prémium borítékkal

A világos krém színváltozat kicsit könnyedebb, nyáriasabb hangulatú, ugyanakkor enyhén rusztikus hatás is érezhető rajta.

 

A 2023-as meghívó katalógus második darabja a Botanical Garden

Négyféle elrenedzésben, 9 különböző papíron – összesen 36 változatban. A Botanical Garden greenery vaknyomással készített meghívó végtelenül egyszerű. Rajzoltunk egy ginko leveles ágat, vonalas „sketch” stílusban, árnyalatok nélkül. Ebből készítettünk egy vaknyomásra alkalmas klisét, tele rengeteg apró részlettel. Terveztünk egy látványos és sok információ közlésére alkalmas tipográfiát. Ezeket azután négykülönböző – két fekvő, két álló tájolású – elrendezésben meghívóvá formáltuk. Végül kiválogattunk kilenc natúr / természetes hangulatú kartont – főleg zöldeket és barnákat. És már készen is van az összesen 36 variációból álló meghívócsalád. Nektek melyik tetszik legjobban?

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

Letisztult egy szín fekete szöveg nyomtatással és különleges vaknyomással díszítve készítjük – négyféle elrenedzésben és 9 különböző papíron

 

Régi új meghívónk a Caramel Smoothie Pearl

A Caramel Smoothie Pearl gyöngyház béléses virágos meghívó számos egyedileg választható opciót kínál, hogy kialakítsd a számodra leginkább tetsző meghívót. A meghívó három részből áll és mindhármat módosíthatod. A boríték lehet ragyogófehér, halvány krém vagy pasztell szürke. A béléseket négy különböző alapszínű, gyöngyházfényű papírra nyomtattuk. Mindegyikből három különböző virágos változatot terveztünk, így összesen 12 féle bélésből válogathatsz. A középen hajtott négy oldalas meghívó szintén lehet aranyosan csillogó fehér vagy halvány ekrü, illetve hűvös ezüstös fényű. Mindegyik ugyanabból a gyöngyházfényű papírcsaládból való, így tökéletes harmóniában vannak a bélésekkel.
Válogasd össze a saját egyedi variációdat!

 

Herb Garden Greenery

A Herb Garden Greenery – Három színnel festett virágos meghívó egy korábbi kollekció továbbfejlesztett változata. Amíg a Herb Garden darabjait „csak” két színnel festjük, addig ezt már hárommal készítjük. Négy igazán elegáns színű és felületű, sötétzöld kartonnal dolgoztunk, amire digitális fehérnyomtatással printeljük a szöveget, majd utána festjük ki a virágokat. Mind a négy papír esetében más-más színekkel festettünk, így még változatosabb lett a sorzat.

Három színnel festett virágos meghívó digitális fehérnyomtatással és kézi festéssel díszítve, négy különböző árnyalatú és felületű, zöld prémium papíron

A neveket minden esetben egyedileg tervezzük meg és próbáljuk annak jellegzetes vonásait kiemelni. Ebben az esetben a két különböző „l” használata teszi izgalmassá a kompozíciót.

 

Kézzel festett meghívóink kínálatát is bővítettük a 2023-as meghívó katalógus két darabjával

A 2023-as meghívó katalógus negyedik darabja az Infloresance Pastell púder festéssel díszített virágos meghívó, ami a kézzel festett meghívóink között is különleges helyen szerepel. A púder festés valóban csak díszítésként szolgál. Mert ez a meghívó a kézi festés nélkül is teljesértékű és önmagában is nagyon szép. Sőt a festéssel karakteresen eltérő hangulat érhető el. A púder festés óhatatlanul kölcsönöz neki, egy jó értelemben vett kézműves jelleget. Ezért ha visszafogottabb, letisztultabb, elegánsabb megjelenést szeretnél, akkor festés nélkül is kérheted.

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

Két különböző virágos grafikával és háromféle papírra nyomtatva kérhetitek.

 

Kiss Of Paradise

A Kiss Of Paradise texturált prégeléssel díszített virágos meghívó minden szempontból prémium kategóriás sorozatnak számít. Négy különböző színű és hangulatú virágos grafikai változatot terveztünk belőle. Ezek mindegyikét más-más tipográfiával és elrendezéssel, amiket persze szabadon variálhattok. Kifejezetten vastag – 350 gr-os – 100% gyapot alapanyagra nyomtatjuk, amelyből fehér és krém változatot kérhettek. Ezeket is ízlésetek szerint válogathatjátok össze a nektek tetsző grafikával. Festett motívumhoz hasonló, texturázott grafikával prégeljük, az adott virágok színéhez illő arany vagy rosegold fóliával. Kérhetitek a meghívót elegáns bordűr kartonra ragasztva is. Valamint nagyon sokféle prémium papíros és különleges színű borítékkal.

Texturált prégeléssel díszített virágos meghívó négy választható festett grafikával, 100% gyapot papíron, opcionálisan kérhető ragasztott bordűr kartonnal

Mind a négy grafikát úgy terveztük meg, hogy a texturázott motívummal vagy akár anélkül is mutatós legyen.

 

A 2023-as meghívó kollekció kiemelt sorozata a Moonlight Ocean meghívó család

Moonlight Ocean Golden Burst – Aranyozott arany meghívó. Aranyozott, illetve arany fóliával prégelt meghívó jócskán szerepel a kínálatunkban – de egyik sem olyan, mint az aranyozott arany meghívó. Mégpedig azért, mert az aranyozott meghívók jelentős többsége fehér vagy krém, de mindenképpen valamilyen világos papírra készül. Számos olyan meghívónk van viszont, amelyeknél arany, óarany papírokat használunk tasaknak, bordűrnek vagy borítéknak. Ezért aztán arra gondoltunk, hogy kísérletezünk egy kicsit és összehozzuk ezt a két megoldást.

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

Öt csodás arany papírra készítve.

 

Moonlight Ocean Pastell – Texturált vaknyomással díszített meghívó

Három pasztell színű prémium papírra, elegáns fekete szöveg nyomtatással. Vaknyomással díszített meghívó több is szerepel a kínálatunkban – de egyik sem olyan, mint a texturált vaknyomással díszített meghívó. Az egyik különlegesége éppen a texturált prégelés, amit meghívók esetében most próbáltunk ki először. A másik, hogy ezzel a klisével rögtön egy teljes meghívó sorozatot készítettünk. E sorozat harmadik tagja a Moonlight Ocean Pastell.

Texturált vaknyomással díszített meghívó három pasztel papíron, fekete nyomtatással, ugyanolyan menükártya, ültetési lapok és asztalszámozó is rendelhető

Ez a kellemes krém szín mindenki szívét megdobogtatja.

 

Moonlight Ocean Natural – Natúr meghívó rosegold prégeléssel

Három gyönyörű papíron, digitális fehér nyomtatással és textúrált prégeléssel. A Moonlight Ocean Natural a harmadik ebben a különleges meghívó családban. A Moonlight Ocean meghívó sorozat a 2023-as kollekció új darabja, amit számos különböző – kifejezetten nem hagyományos, sőt szokatlan – változatban készítettünk el. De mindegyik egyformán gyönyörű! Három igazán különleges papírt választottunk, amelyek felülete és színe is eltér. Így még izgalmasabb, hogy a kollekció egyes darabjai, mégism ilyen jól passzolnak egymáshoz.

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

Különleges színkomobináció: sötétzöld papír, fehér nyomtatás, rosegold prégelés.

 

Fehér nyomtatással, páva színű papírokon

A Moonlight Ocean Dark Elegant – arany szivárványfóliás meghívó a negyedik ebben a csupa különlegességből álló meghívó családban. A Moonlight Ocean meghívó sorozat a 2023-as kollekció új darabja, amit számos különböző – kifejezetten nem hagyományos, sőt szokatlan – változatban készítettünk el. De mindegyik egyformán gyönyörű! A sorozat negyedik tagját digitális fehér nyomtatással és arany szivárványfólia prégeléssel készítettük, két extravagáns papíron. A 2023-as meghívó katalógus kínálatában most először.

Arany szivárványfóliás meghívó elegáns pávakék és -zöld papíron, digitális fehér nyomtatással, textúrázott grafikával prégelve, választható borítékkal

A 2023-as esküvői meghívó trendek a rendhagyó megoldásokról és korábban nem használt színekről szólnak. Ennek jegyében terveztük ezt a csodaszép, páva színű papírokra nyomtatott és arany szivárvány fóliával prégelt extravagáns meghívót.

 

Ugyanezzel a dizájnal számos esküvői kiegészítőt is rendelhettek: menükártya, ültetési lapok, asztalszámozó, stb.

 

A Spring Romance sorozatot is két új taggal bővítettük

Két rétegben kasírozott, különleges textúrájú papírokra, ez a Spring Romance Color Premium, ami a 2023-as meghívó katalógus egyik legszebb darabja. A virágos vaknyomással díszített színes meghívó egy korábban elindított sorozat legújabb tagja. Minden változatot úgy terveztünk meg, hogy bár maga a grafika koncepció ugyanaz, de a kivitelezés még is mind különböző. Volt már egy vaknyomással készített korábbi változat, a leírásban ezt is megnézhetitek. De még tovább mentünk az ötletelésben és egy egészen egyedülálló változatot készítettünk, két csodálatos színvariációban.

Két rétegben kasírozott különleges textúrájú papírra nyomtatott meghívó, színes alnyomat grafikával és virágos vaknyomással díszítve

Talán ez a fotó kezdetnek elég ahhoz, hogy meglássátok, miért is olyan különleges ez a meghívó. Aztán részletesen ki is fejtjük majd.

 

Spring Romance Silver – Ezüst virágmotívummal díszített meghívó

Kétféle halvány szürke papíron: Spring Romance Silver. Ezüst virágos meghívó enyhén drappos meleg szürke és egy kicsit hűvösebb, kékesszürke papíron. Egy szín fekete szöveg nyomtatással és fényesen csillogó ezüst fóliaprégeléssel. A 2023-as meghívó katalógusban új meghívó szériát indítunk ezzel a virágos-leveles motívummal, amelynek ez immár az ötödik tagja. Ha szeretnétek egy ízléses és különleges meghívót, elfogadható áron, akkor ez a legjobb választás. Ha viszont tetszik a motívum, de más módon képzelitek el, akkor a meghívó minden elemét módosíthatjátok. Nézzétek meg a meghívó család többi tagját és állítsátok össze a saját verziótokat!

Ezüst virágos meghívó választható árnyalatú halvány szürke papíron, fekete szöveg nyomtatással és fényesen csillogó ezüst fóliaprégeléssel

Az enyhén kékes árnyalatú cool grey kartonhoz nagyon jól megy a sötét navy blue boríték.

 

A 2023-as meghívó katalógus vadiúj különlegessége a Super Minimal Digital

A Super Minimal Digital – letisztult minimál meghívó egy vadonatúj koncepció, amiben variációs lehetőségek százait próbálhatjátok ki. Négy tipográfiából választhattok, amit hat különböző formával lehet kombinálni. Végül pedig négy különböző papírcsalád, öszesen 26 féle papírjára nyomtatva rendelhetitek meg. Létrehoztunk egy nagyon egyszerű digitális felületet, ahol minden beállítást kipróbálhattok és rögtön látjátok is a látványtervet. Az alsó sávban pedig generálódik egy kód, ami tartalmazza az általatok kiválasztott összes beállítást. Ezek alapján már könnyen megrdendelhetitek a meghívótokat. A 2023-as meghívó katalógus egyik különleges innovációja.

Próbáljátok ki, mert nagyon jópofa! 🙂

Letisztult minimál meghívó egy új koncepció, variációk százait próbálhatjátok ki egy digitális katalógusban, egyedi papír, tipó és forma választható

Modern és elegáns tipográgiához / papírhoz is egyaránt jól illik ez a forma.

 

A letisztult minimál meghívó egy speciálisan felépített digitális kollekció. A lényege, hogy „néhány” egyedi opció kiválasztásával, Ti magatok állíthatjátok össze a meghívótokat. Választhattok különböző tipográfiai tervekből és különleges formájú kivágásokból. Mindezeket pedig meg tudjátok nézni, rengeteg csodaszép papírból elkészítve. Ehhez a digitális design katalógushoz létrehoztunk egy tervező felületet, ami lényegében úgy működik, mint bármelyik telefonos applikáció. Ugyanakkor ez a katalógus számítógépről, tabletről, illetve bármilyen eszközről is elérhető a neten.

A digitális katalógust itt találjátok.

 

Whisper Of Paradise – Arany keretes virágos meghívó

Négy gyönyörű festett virágos grafikával, 100% gyapot papíron: Whisper Of Paradise Az arany keretes virágos meghívó minden szempontból prémium kategóriás sorozatnak számít. Négy különböző színű és hangulatú virágos grafikai változatot terveztünk belőle. Ezek mindegyikét más-más tipográfiával és elrendezéssel, amiket persze szabadon variálhattok. Kifejezetten vastag – 350 gr-os – 100% gyapot alapanyagra nyomtatjuk, amelyből fehér és krém változatot kérhettek. Persze ezeket is ízlésetek szerint válogathatjátok össze a nektek tetsző grafikával. Elegáns díszítő kerettel prégeljük, ami a mintadarabok esetében arany, de kérhetitek rosegold, ezüst vagy más színű fóliával is. Kérhetitek a meghívót elegáns bordűr kartonra ragasztva is. Valamint nagyon sokféle prémium papíros és különleges színű borítékkal. A 2023-as meghívó katalógus egyik prémium darabja.

A 2023-as meghívó katalógus digitális formában elérhet aranyozott, bélelt borítékos, greenery, kézzel festett és további gyönyörű darabokkal

A teljes kollekcióban négy különböző virágos grafikából választhattok, amit nagyon sok különböző színű bordűr kartonnal kombinálhattok.