Félkör formájú névreszóló menükártya két oldalas nyomtatással és arany fóliaprégeléssel, további egyedileg választható opciókkal

2023-ban egész nyáron esküvői kiegészítőkről posztoltunk cikkeket: menü- és ültetőkártyák, fotóalbumok, asztali táblák, stb. Sok másik mellett a félkör formájú névreszóló menükártya is belekerült ezekbe. Ráadásul nem is csak egyetlen bejegyzésbe, hanem több különbözőbe is. Szerepelt az összes különböző menükártyát bemutató, valamint csak a formára vágott darabokat felsoroló cikkekben is. A bejegyzés végén majd be is linkeljük ezeket, hogy meg tudjátok nézni az összes változatot.

Félkör formájú névreszóló menükártya két oldalas nyomtatással és arany fóliaprégeléssel, további egyedileg választható opciókkal

Ezt a verziót egy őszi esküvőre készítettük, így a nyáron közzétett cikkekbe még nyilván nem kerülhetett bele.

 

Persze a formáravágás mindegyinél ugyanaz, sőt még a kivitelezés egyéb paramétereiben is vannak egyezések. Számos további részlet van azonban, amelyeket egyedi megrendelés keretében Ti választhattok ki, ezeket szeretnénk most röviden ismertetni.

 

Félkör formájú névreszóló menükártya – nem is félkör

A félkör formájú névreszóló menükártya valójában nem is egy pontos félkör, hanem lényegében egy boltíves síkidom levágott teteje. Ha jobban megnézitek, akkor láthatjátok, hogy van egy néhány centis egyenes része, az alján és a tetején. Nyilván nem lenne akadálya, hogy tényleg félkör formájú menükártyát készítsünk, azonban nyilván nem véletlen, hogy ez így lett kitalálva.

A magyarázat pedig egyszerű: annyival kisebb lenne úgy a kártya felülete, hogy a legtöbb menü- illetve italsor, nem férne el rajta vagy csak nagyon kicsi betűmérettel. Alaposan leteszteltük a formát ebből a szempontból – is – amikor terveztük és ezt a megoldást találtuk a legjobbnak.

Félkör formájú névreszóló menükártya két oldalas nyomtatással és arany fóliaprégeléssel, további egyedileg választható opciókkal

Ez a menüsor igazán nem túl hosszú, sokkal részletesebb és/vagy több alcímet tartalmazó változatokkal is dolgoztunk már.

 

A kártya így is megőrzi a félkör jellegét, a legtöbben elsőre észre sem veszik, hogy ez nem egy pontos félkör. Így tehát az érzete / látványa is megmarad, de ami a lényeg, hogy elegendő hely van rajta. Természetesen van rá lehetőség, hogy akár magának a formának a paramétereit is megváltokztassuk: lehet kisebb vagy nagyobb, lehet szabályos félkör és persze lehet hosszabb vagy rövidebb az egyenes rész.

Mert bármit el tudunk készíteni amit szeretnétek, csak az a nem mindegy, hogy milyen áron. Ehhez a formához ugyanis mi már megterveztük és megcsináltattuk, a kivágáshoz szükséges célszerszámot – ún. stancformát –, aminek a paraméterei már adottak. Ezért ha bármely részletén módosítani szeretnétek, akkor egy új stancszerszám készítésére van szükség. Ez pedig nyilván plusz költségeket jelent, továbbá az átfutási idő is hosszabb lesz. Ha ilyen egyedi elképzeléseitek vannak, örömmel állunk a rendelkezésetekre!

 

Mindkét oldalán nyomtatott kivitelben

A félkör formájú névreszóló menükártya ezen változatát is két oldalas nyomtatással készítettük, de nem a megszokott megoldásban. Az ilyen agylapos, két oldalas kártyák ugyanis, a legtöbbször úgy készülnek, hogy az egyik oldalán a menü-, a másikon pedig az italsor szerepel. Természetesen ezt a félkör típust is el lehet készíteni ilyen megoldásban, ebben az esetben viszont a pár nem ezt kérte.

Az Ő elképzelésük ugyanis az volt, hogy ne csak menüként funkcionáljon, hanem ez legyen az ültetőkártya is egyben. Így a teljes hátoldalra egy nagy méretű és látványos tipográfiával készített névfeliratot terveztünk.

Félkör formájú névreszóló menükártya két oldalas nyomtatással és arany fóliaprégeléssel, további egyedileg választható opciókkal

Egy hosszabb név, két vagy akár három sorba is tördelődhet.

 

Ez a névreszóló megoldás persze egyáltalán nem kötelező, csak egy lehetőség. Ugyanakkor elegáns és lehet olyan helyzet is, amikor pedig kifejezetten hasznos és funkciót is kap. Mivel egyre népszerűbbek az egyedileg választható ételsorok illetve fogások. Legtöbbször a főétel különböző opcióiból lehet választani: steak, hal, vega, stb. De gyre több olyan esküvő is van, ahol az egyes mentességek jelennek meg választható opcióként: vegán, glutén-, laktóz-, stb. mentes.

Végül pedig lehetnek még olyan extrák is, mint a gyerekmenü, az idegen nyelvű változatok, valamint az eddig felsoroltak speciális kombinációi, mint mondjuk angol vega. Bármelyik esetről legyen is szó a névreszóló a menükártya egy bombabiztos megoldás. Segíthetitek vele a szolgáltatók munkáját – dekoros, pincér, szervező –, de főként a vendégeiteket tisztelhetitek meg kiemelt figyelemmel.

 

Arany fólianyomással díszítve

Nyilván feltűnt már a félkör formájú névreszóló menükártya fotóin, hogy a nevek mellett, egy Hello felirat is megjelenik. Ezt a feliratot csillogó arany fólianyomással készítettük és opcionálisan kérhető. Nem kötelező tehát, hogy ez rajta legyen, Ti döntitek el, hogy szeretnétek-e.

Félkör formájú névreszóló menükártya két oldalas nyomtatással és arany fóliaprégeléssel, további egyedileg választható opciókkal

A „Hello” felirat nyilván jelez egyfajta közvetlenséget a vendégek és a pár között, ezért ha Ti esetleg konzervatívabbak vagytok ebben a kérdésben, akkor ezt nyugodtan levetethetitek róla.

 

Az arany fólianyomásos díszítés egyébként jelent némi plusz költséget és időráfordítást is. Így ha szeretnétek, akkor egy picit drágább lesz és egy-két nappal hamarabb kell leadni. Ha viszont nem is tetszik és nem kéritek, akkor olcsóbban és rövidebb idő alatt kaphatjátok kézhez.

Ha pedig hasonló szitu állna elő, mint a félkör forma tekintetében, vagyis hogy tetszik maga az ötlet, de másképpen szeretnétek megcsináltatni, akkor ez sem akadály. Ha más feliratot, betűtípust, méretet szeretnétek, akkor ahhoz szükség lesz egy egyedi fólianyomó klisére. Ennek a plusz költségét és a szükséges időráfordítást, csak az elépzelések pontos ismeretében tudjuk kalkulálni. Nagységrendileg azonban max. 2-3 napról és 6-10e Ft-ról van szó pluszban.

 

Papír és nyomtatás

A félkör formájú névreszóló menükártya további paraméterei szintén egyedileg módosíthatók. Papírból óriási a választékunk, így nincs az a dekoráció és teríték, amihez ne tudnánk tökéletesen passzoló megoldásokat ajánlani. Ezt a menükártyát egy törtfehér árnyalatú, pontozott felületű papírra készítettük, ami nagyon jól passzolt, az egyébként rusztikus hangulatú dekorációhoz, ami ráadásul egy hipermodern rendezvénysátorban megtartott esküvőhöz készült, egy vidéki helyszínen 🙂

Különböző formákra stancolt esküvői menükártyák – kör, félkör, többféle ötszög és hatszög, csúcsos és ferdén vágott, névreszoló és aranyozott változatban is

A félkör formájú menükártay akár fekvő tájolásban is elkészíthető, így a menüsor tördelése és a kártya kihelyezése is teljesen más lesz.

 

A fekete szöveg nyomtatás miatt mutatunk képet erről a másik változatról is. Mindkettő letisztult tipográfiával és elegáns, egyben költséghatékony fekete nyomtatással készült. Előző esetben a papír felületi textúrája, ennél pedig a halvány púder szín és a csillogó felület kompenzálja a minimál tipót.

Természetesen az alapanyag és a nyomtatás – grafika és tipográfia – tekintetében is teljes szabadságot élveztek. Bár a jellegzetes forma némiképp befolyásolhatja a grafikát, mert pl. egy keretes grafika kevésbé alkalmas. Másrészt Mi magunk és a korábbi ügyfeleink visszajelzései alapján is úgy gondoljuk, hogy ez már így is nagyon látványos. A félkör forma, a különleges papír és ha kéritek, akkor az arany fólianyomás, pont elég attrakció.

Egyáltalán nem igényli a további díszítő grafikát, ugyanakkor részünkről egyáltalán nincs akadálya. Menükártya kínálatunkban egy csomó olyan grafika szerepel, amelyek minden különösebb probléma nélkül átültethetők.

Összegezve tehát azt tudjuk mondani, hogy ha csak ezt a két verziót nézitek, már ezek is nagyon impozánsak. Ha pedig valamilyen egyedi megoldásra vágytok, akkor azt Mi egyrészt rugalmasan kezeljük. Másrészt a fenti paraméterek figyelembevételével, mondhatni bármilyen egyedi variáció elkészítése lehetséges.

 

Ismerjétek meg teljes menükártya kínálatunkat!

2023-as esküvői kiegészítők című bejegyzésünkben, egy átfogó leírást találtok az összes újdonságnak számító esküvői papírkellékről. Az Esküvői menükártyák 2023-ban című cikkben már csak a terítékenkénti, LA/4-es kártyákra koncentráltunk. Ezek között is külön fejezetben találjátok a digitális arany nyomtatással készített kártyákat. Amelyek technológiailag pont olyanok, mint a fehér nyomtatással készített darabok. Sőt a fehér és arany színeken túl, ezüsttel is elkészíthetők.

egy- és kétoldalas terítékenkénti menükártyák LA/4-es méretben, fekete, színes és digitarany nyomtatással, prémium papírokon

A digitális arany nyomtatás csillogása sajnos erősen elmarad a fólianyomáséhoz képest, sötét árnyalatú és sima felületű papírokon viszont elég jól mutat. Ebben az esetben viszont azért is volt célszerű, mert több különböző tartalmú menükártyát készítettünk, így a hagyományos aranyozás nagyon drága lett volna.

 

Ezek után következett a Névreszóló esküvői menükártyák bemutatása, ami önmagában persze nem számítana újdonságnak. Viszont annyi új tervet és típust készítettünk, hogy mégiscsak érdemes volt ezeket külön is bemutatni. Végül a Formára vágott menükártyák kerültek sorra, amelyekből szintén nagyon sokféle változatot készítettünk. Mindezek után jött az Esküvői menükártya fehér nyomtatással készített, sötétzöld papírra nyomtatott változata, ami több szempontból is érdekes.