Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Hajtott ültetőkártyák rengeteg extra lehetőséggel

A hajtott ültetőkártyák funkciója nyilván nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen minden esküvőn szükségesek. A különböző szabványok és méretek, extra kivitelezési technológiák, valamint a további tartalmi lehetőségek viszont már megérnek pár mondatot. Szeretnénk bemutatni néhány grafikai és nyomtatási ötletet, valamint leírni azokat a további lehetőségeket, amelyeket jó, ha ismertek.

 

Hogyan készül

A számotokra igazán érdekes info biztosan, hogy a hajtott ültetőkártyák miként készülnek, mennyi idő alatt, milyen további paraméterekkel.

  1. Először kiválasztjátok a grafikát.
  2. Azután elkülditek a névsort.
  3. Mi segítünk kialakítani az egyéb részleteket, úgy mint: méreteket, papírt, nyomtatást, stb.
  4. Ezután elkészítjük a terveket a teljes névsorral, amit az ellenőrzésetek után fogunk majd csak kinyomtatni.
  5. Mindezt pedig úgy, hogy előre megbeszéljük az átvétel időpontját, így a hajtott ültetőkártyák biztosan el fognak készülni az esküvőre.
Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Rengeteg tipográfiából és grafikából válogathattok, attól függően, hogy miként szeretnétek majd megjeleníteni a neveket: szeretnétek-e a teljes neveket  vagy csak a keresztneveket.

 

Mindez nem is tűnik túl bonyolultnak – és nem is az – de azért van egy csomó apróság, ami óriási mozgásteret ad nektek, hogy egyedi és különleges ültetőkártyát rendeljetek.

 

A hajtott ültetőkártyák grafikája

Első lépésként nyilván ki kell választanotok a hajtott ültetőkártyák grafikáját, amiből szerencsére óriási a választék. A honlapunkra ugyan nem töltöttünk még fel túl sokat, de persze nem csak azokból választhattok. Azokat az ültetőkártyákat raktuk fel elsőként, amelyeket sikerült elfogadható minőségben lefotóznunk. Sajnos ezekből nincsen túl sok, mivel a legritkább esetben van lehetőségünk csak elmenni az esküvő helyszínére. Így a legtöbb képet csak a műhelyünkben rendszeresített nem túl gazdag kellékekkel tudtuk lefényképezni. 🙁

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

A középen hajtott ültetőkártyáknak – bármilyen meglepő is 🙂 – két oldala van: az elejére kerülnek a vendég nevek, a hátuljára pedig bármi más. Mutatunk majd rá egy csomó példát, amiből máris itt az első, egy cuki figurás bicajos grafikával.

 

A rendelkezésünkre álló képek azért arra talán jók lesznek, hogy lássatok néhány konkrét megoldást, valamint a további rengeteg ötletet. Választhattok tehát a honlapunkra már feltöltött hajtott ültetőkártyák grafikájából, vagy kérhetitek bármelyik esküvői meghívó kollekciónk dizájn elemeit is. Sőt nem csak a meghívókét, hanem a honalpunkon található bármelyik másik kiegészítőnek – menükártya, ültetési tábla, asztali tábla, fotóalbum, stb. – a grafikáját, tipóját is.

Ha az esküvői meghívótokat korábban nem nálunk rendeltétek, de szeretnétek az ültetőkártyát is ugyanazzal a grafikával elkészíttetni, akkor részünkről ennek sincs akadálya. Az más kérdés, hogy elérhető-e a meghívótok grafikája, valamint, hogy a minősége megfelelő-e. Ezt persze látatlanban még mi sem tudjuk megállapítani – 🙂 – de ha elkülditek akkor megnézzük és tájékoztatunk.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ezt a grafikát számos változatban elkészítettük már korábban és ugyanezt bármilyen más grafikával is meg lehet csinálni. Ezért ha tetszik nektek valamelyik grafika, de más színekkel szeretnétek, akkor az is megoldható.

 

Ha pedig netán egyik opció sem jönne be a fentiek közül, akkor arra is van lehetőség, hogy saját ötletet hozzatok. Ha megtetszett valami a neten, akkor küldjétek el bátran a képeket, mi pedig majd mondunk rá valamit!

 

Kétféle méretben is kérhető

A hajtott ültetőkártyák kínálatában két szabvány méretet dolgoztunk ki, amelyek bár hasonlítanak, lényeges és szükséges különbözőségeik miatt tartjuk mindkettőt. A 90×50 mm-es – hajtott – méretű kártya picit szélesebb és laposabb mint a másik. Ennek az az egyik előnye, hogy hosszabb nevek is kényelmesen elférnek rajta. Főként akkor érdemes ezt választani, hogy ha teljes neveket szeretnétek feltüntetni. Valamint ha a névsorban sok „három nevű” vendég van, mint pl. Szentirmai Kolonics Hajnalka.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Nem szerencsés ugyanis, hogy ha valakinek a nevét két sorba kell tördelni. Nyelvtanilag is így, egy sorban helyes(ebb) és esztétikailag is jobban mutat.

 

Ebből a laposabb formátumú ültetőkártya típusból ráadásul 12 db fér el egy íven, így valamivel gazdaságosabb a gyártása, mint a másiknak, amiből csak 10 db-ot lehet egy ívre tenni. A hajtott ültetőkártyák nyomtatása ugyanis ívben történik, aminek az alapárát is ívben határozza meg a nyomda. Így bár csak két kártya a különbség, ez a méret egy picivel olcsóbb.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

A hajtott ültetőkártyák hátoldalán megjelenhet egy rövid köszönőszöveg és/vagy a nevetek, valamint az esküvő dátuma. Utóbbinak talán nincs túl sok gyakorlati jelentősége, de mégis teljesebb, közvetlenebb és barátságosabb így az ültetőkártya.

 

Cserébe ezekért az előnyökért viszont összességében kisebb a mérete, így kevesebb hely marad rajta a grafikának. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos grafikák vagy egyáltalán nem, vagy csak nem túl mutatósan férnek el rajta. Ha nem akarjátok sok és látványos grafikával díszíteni az ültetőkártyát, akkor ez persze nem probléma. Ha azonban pont egy olyan grafikára esne a választásotok ami a méretei miatt nem kompatibilis ezzel a szabvánnyal, akkor muszáj a másikat választani helyette.

 

Nagyobb méret, több lehetőség

A hajtott ültetőkártyák másik szabványa 85×70 mm-es, ami csak 5 mm-el keskenyebb a másiknál, viszont két centivel magasabb. Ebből adódóan majdnem ugyanolyan jól el lehet rajta helyezni a hosszú neveket. Összességében pedig nagyobb a felülete is, így esztétikusan el lehet rajta helyezni bármilyen díszítő grafikát.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Az igazi előnye viszont abban rejlik, hogy ízlésesen el lehet rajta helyezni pl. ezt az arany fólianyomással készített díszítő motívumot.

 

Az aranyozáshoz szükséges klisék ugyanis meghatározott méretben állnak csak a rendelkezésünkre, így ezt a babérkoszorút a kisebb ültetőkártya típuson nem lehet elhelyezni. De nem csak az aranyozott motívumok, hanem sok olyan esküvői grafika is szerepel a kínálatunkban, ami sokkal jobban mutat ezen a formátumon.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

A Forest Wonder erdei esküvős meghívónk grafikái nagyon jól mutatnak a magasabb ültetőkárta formátumon.

 

Az aranyozáson és a nagy méretet igénylő grafikákon kívül pedig van még egy terület, ahol ez a kártya jobban teljesít. Ez pedig szintén a nagyobb méretből adódik: nem csak több grafika, hanem adott esetben több szöveg is elfér rajta. Így pedig már nem „csak” ültetőkártya funkcióval bír, hanem tökéletesen alkalmas büfékártyának is.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ennél a kártyánál már maga az arany-greenery keret grafika is elfoglal valamennyi helyet, de még így is kényelmesen elférnek rajta a büféasztalos esküvői menü fogásainak kiírása.

 

A hajtott ültetőkártyák így már nem csak ültetőkártyaként, hanem büfékártyaként, süti- és desszertasztalra való kiírásként is használhatók. Csináltunk már belőle kártyákat limonádébárhoz, grill pultra, stb., egyszóval nagyon sokféle tartalommal készíthető. Ezekért az előnyökért cserébe viszont, csak 10 db fér belőle egy ívre, így az ára is arányosan magasabb a másikhoz képest.

 

A tartalom és méret összefüggései

Amikor a hajtott ültetőkártyák méretéről és tartalmáról beszélünk, akkor azt úgy értjük, hogy az adott tartalomhoz ideális méretre gondolunk. Azaz, ha több szövegről van szó – pl. ételkártyák esetén –, akkor logikusan a nagyobb méretű kártyára tervezzük azt. Illetve ha csak keresztneveket szeretnétek a hajtott ültetőkártyákon feltüntetni, akkor értelemszerűen a kisebb méretre gondolunk. Mindezek azonban pont fordítva is elkészíthetők, csak nem feltétlenül a legjobb eredménnyel.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ennél a kártyánál kifejezetten nagy betűméretet használtunk és csak keresztnevek szerepeltek rajta. Még így is jutott hely, hogy a kártyák szélét, kézi aranyfestéssel díszítsük.

 

Mert ha teljes neveket szeretnétek, akkor azt is rá lehet tenni a kisebb méretű kártyára, csak nyilván kisebb betűmérettel. Ilyen esetben arra kell nagyon figyelni, hogy ne használjunk túl kicsi betűméretet, mert akkor nem lehet majd elolvasni. Ugyanakkor a nagyobb kártyára is kerülhetnek csak keresztnevek, hogy ha kifejezetten nagy méretben szeretnétek azokat megjeleníteni.

De volt már olyanra is példa, hogy az ételkártyákra két nyelvi változatban kerültek fel a fogások. Ilyen esetben viszont már annyira sok a szöveg, hogy a kisebb ültető biztosan nem alkalmazható, mert még kis méretben sem fognak elférni rajta az ételek. Egy hosszabb fogás akár két sorba is tördelődhet, ami két nyelven már összesen négy. A mindössze 5 cm magasságú kártyán ez még grafika nélkül sem fér el jól olvasható betűmérettel.

 

Bizonyos kereteken belül tehát szabadon eldönthetitek, hogy melyik típust kéritek és mennyi tartalmat kívántok megjeleníteni rajta. Blogunkban a Forest Wonder Erdei esküvő kiegészítőit bemutató cikkünkben is megnézhettek két különböző változatot. Nem feltétlenül szükséges az általunk tervezett méretek és formátumok szerint választanotok. Ennél a két kártyánál ugyanis pont fordítva rendelték, a szélesebb változatra kerültek a keresztnevek, a magasabb-keskenyebb típusra pedig a teljes nevek.

 

Más ültetőkártya típusok

A Forest Wonder esküvői meghívó kollekció kiegészítőiről írt blogbejegyzésünkhöz készítettünk már egy rövidebb bemutatót, néhány más típusú – nem hajtott – ültetőkártya formátumról.

Nagyon elegáns egy ilyen keskeny-széles ültetőkártya típus, de a nevek mellett nem sok hely jut rajta a grafikának.

 

Ezért is mutatjuk rögtön ezt a típust, ami a Winter Wonder – Téli éjszaka esküvői meghívó kollekcióhoz készült. Mert ennek a kollekciónak nagyon hasonló a grafikája, illetve hasonlók a grafikai megoldások. Ez is vízfestékes és erdei grafikával készült, csak éjszakai, de főként téli hangulatban.

Egységes grafikával készített esküvői szett: egylapos meghívó és ültetőkártya, mindkét oldalán nyomtatott menü- és itallap.

 

Szintén a Winter Wonder sorozat, The Cold Nothing fantázianévre keresztelt sorozatához egészen más megjelenésű ültetőkártyát terveztünk. Ennél egyáltalán nincs grafika, csak a nevek szerepelnek rajta, sok különböző színű prémium kartonra nyomtatva.

Anyagában színezett kartonra, egy szín fekete szöveg nyomtatásal készítettük ezt a letisztult és minimalista ültetőkártyát.

 

Ugyanez a méret és formátum a Forest Wonder grafikáival is elkészíthető, fekvő vagy álló tájolásban egyaránt. Hasonló minimál tipográfiával készítettük az egyik 2023-as újdonságunkat, a kör formára vágott ültetőkártyát.

A kör ültetőkártya egy ilyen minimál tipóval is mutatós, de nagyon el tudnánk képzelni a Forest Wonder erdei grafikáival.

 

Nem csak ültetőkártya

A hajtott ültetőkártyák formátuma – amit sokszor emlegetnek sátortetősként is – nem kizárólag nevek megjelenítésére alkalmas. Sokszor készítettünk már büfékártya, sütikártya és más tematikus sorozatokat is. A nem nevekkel készülő – tehát nem ültetőkártyaként funkcionáló – sorozatokat az ültetőkártyáktól függetlenül is rendelhetitek. Ha nincs szükségetek ültetőkártyára, vagy azt valamilyen más módon oldjátok meg, pl. névreszóló menükártyával vagy poháralátéttel, akkor a hajtott kártyák külön is rendelhetők.

Ha viszont mindkettőt szeretnétek, akkor érdemes ezeket ugyanabban formátumban készíttetni, mert így az egyféle típus gyártása kedvezőbb. A tematikus tartalmú kártyáknak minden sorozat esetén van egy egyszeri grafikai költsége, ahogy a névsornak is. De a nyomtatás/gyártás során jelentkező egyszeri díjakból így nem kell minden formátumra külön fizetni.

Ráadásul a hajtott ültetőkártyák nyomtatása ívben történik, amin szinte minden esetben maradnak üres helyek, amelyek kitöltésére több ötletet is kínálunk. De a legjobb mindenképpen az, hogy ha az ültetőkártyák és a büfékártyák összevonhatók, mert így méginkább optimalizálható az ívek kitöltése.

 

Mi kerül a hajtott ültetőkártyák hátoldalára?

A hajtott ültetőkártyák előoldalának tartalma egyértelmű, az előző bekezdés alapján pedig nagyon sokféle tartalommal kérhetitek. A hajtott kártya hátoldalával kapcsolatban pedig további lehetőségeitek vannak. A legegyszerűbb megoldás, hogy ha nem akartok vele különösebben foglalkozni, akkor maradhat üresen is. A legtöbbször mégis inkább a pár nevét és az esküvő dátumát szoktuk feltüntetni. De kerülhet még oda pluszban egy rövid köszönő szöveg is, esetleg rövidebb idézet. A nevetek helyett lehet csak monogram illetve logó vagy mindezek valamilyen kombinációja.

Mindezeket persze az előoldalon is szereplő díszítő grafikával kombinálva, vagy éppen anélkül, ahogy az adott tartalom és grafika engedi. Több olyan változatot is készítettünk már, amelynek hátoldalára „csak” díszítő grafika került.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ennél a kártyánál egy díszes virággrafika került a hátoldalra, ami ugyanígy jelent meg a menükártyán is, így ezt a design koncepciót alkalmaztuk az összes többi kiegészítő esetében is.

 

A hátoldalra kerülő szöveges- illetve grafikai tartalom tekintetében is Ti döntötök, nézegessétek meg a bemutatott ötleteket és válasszátok ki a nektek leginkább tetsző megoldást!

 

Hajtott ültetőkártyák választható papíron

A hajtott ültetőkártyák esetében is van rá lehetőség, hogy teljes papír kínálatunkból válasszatok. A már feltöltött mintadarabok között több különböző extra papíros változatot is találtok. A hajtott ültetőkártyák alap árait azonban egyszerű fehér papírra nyomtatva kalkuláltuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy három eltérő színű papírt használunk a nyomtatáshoz. Van egy kifejezetten ragyogó fehér, egy árnyalattal törtebb normál, természetes fehér, végül pedig egy sárgásabb krém színű. E három papírváltozat árban nem különbözik és kérnetek sem kell, mert az adott grafikához mindig a legszebbet választjuk és abból készítjük el a hajtott ültetőkártyákat.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Néhány éve még nagyon népszerű volt ez a cuki figurás esküvői grafika. Rengeteg meghívót és még annál is több esküvői kiegészítőt csináltunk a különböző változataiból.

 

Az alap papírokon kívül viszont, nagyon sok további papír áll a rendelkezésetekre. Kínálatunkban elég sok gyöngyházfényű papírtípust szerepeltetünk. Ezek nem csak az ültetőártyákhoz, hanem a meghívókhoz, poháralátétekhez, illetve bármilyen más kiegészítőhöz is választhatók. A gyöngyházfényű papírok viszont jellemzően 30-40%-kal magasabb áron kaphatók, mint a normál papírok. Ráadásul sok olyan grafika is létezik, amelyekhez egyáltalán nem is illik a gyönygházfényű papír. Ha kifejezetten ilyet szeretnétek, akkor részünkről nyilván nincsen akadálya. Szívesen ajánlunk különböző típusokat és színeket az esküvői dekoráció fügvényében és minden esetben egyedileg árazzuk.

 

Választhattok öko-papírt is a hajtott ültetőkártyákhoz

Öko-papíros kínálatunk folyamatosan bővül, közöttük több olyan is megtalálható, amelyet bár ismerünk, de valamilyen jellegzetessége miatt nem tartunk az állandó kínálatunkban. Ezek általában olyan speciális igények és ötletek kielégítésére alkalmasak „csak” ami miatt nem érdemes raktároznunk. De egyedi igényeitek és ötleteitek alapján szívesen ajánlunk extra papírokat, keressetek bennünket bátran!

A hajtott ültetőkártyák nyomtatásához olyan öko-papírokat válogattunk össze, amelyeket amúgy is használunk valamelyik meghívó kollekciónkban. Ezek közül a két leggyakrabban használt papírcsalád a Crush és Remake papírok, amelyek közös jellemzője, hogy legalább 20%-ban valamilyen természetes alapanyagot tartalmaznak. Újrahasznosított jellegüknek köszönhetően enyhén rusztikus hatást adnak. Felületük általában nem simított, inkább durvább, natúr jellegű. Színük pedig többnyire nem homogén, esetenként szemcsézett vagy apró „foltok” és „szilánkok” tarkítják.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ezen a közeli képen tökéletesen látszódik a papír anyagának szemcsézettsége, ami kifejezetten jól illik a kézi festéssel készített grafikához és az erdei témához egyaránt.

 

A Remake papírcsalád összes színét felhasználtuk a Modern Rose Aranyrózsás bélelt borítékos meghívó készítéséhez. Az Almond and Kiwi kollekcióban pedig a Crush legjobb színeiből készítettünk borítékot.

 

Strukturált felületű kreatív papírok

Különböző mintázatú, felületében strukturált, ún. kreatív papírok óriási választékban hozzáférhetők. Az általunk legérdekesebbnek tartott papírokat általában fel is használjuk valamelyik új meghívó kollekciónkhoz. Az évek során azonban azt tapasztaltuk, hogy ebből az igen nagy választékból jellemzően négy-öt olyan felület van, ami a legtöbb érdeklődőnek tetszik. A többi inkább olyan speciális textúra, amely a különlegesebb, egyedi ízlésvilágú párokat érinti csak meg.

Ennek megfelelően inkább ezeket a már jól bevált papírfajtákat ajánljuk a hajtott ültetőkártyák nyomtatáshoz. De nyitottak vagyunk, hogy egyedi igényeitek alapján speciális papírokat javasoljunk és használjunk, hogy számotokra minden részletében egyedi és különleges papírtermékek készülhessenek!

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ez az egyik legnépszerűbb struktúrált felületű papír, ráadásul ez pont egy bianco példány, amiről később ejtünk még pár szót.

 

A különböző felületek általában több árnyalatban is kérhetők, de fajtánként változnak, így mindenképpen szükséges egyeztetnünk, hogy melyik típusból, milyen színek érhetők el. Az egyes papírfajták nem kizárólag felületükben és esztétikájukban eltérőek, hanem a rendelhető színváltozat, beszerzési lehetőségek és persze az ár tekintetében is jelentős eltérések lehetnek, ezért ha ilyen jellegű papírt szeretnétek, mindenképpen kérjétek egyedi ajánlatunkat!

 

A kraft papír örök sláger

A meghívókhoz hasonlóan a hajtott ültetőkártyák nyomtatása esetén is kérhettek kraft papírt. A kraft papír igen népszerű, egyben nagyon stílusos papírféleség. Meghívó és boríték kínálatunkban viszont nagyon sokféle felhasználásban találkozhattok vele. A Remember Me #21 – Letterpress béléses kraft meghívó esetén, ugyanabból a közepes vastagságú kraft kartonból készítettünk bélelt borítékot és meghívót. A Golden Blossoms Triple Kraft – Kraft béléses fehér fóliás meghívó esetében viszont három különböző kraft papírt használtunk.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Bár alig észrevehető, de erre a kraft papíros ültetőre azért rásegítettünk egy picit. Egészen halvány textúra grafikát nyomtattunk rá, így egy picit olyan, mint ha magának a papírnak a felülete lenne.

 

Még több papír

Hosszan tudnánk még sorolni a hajtott ültetőkártyák nyomtatásához választható papírokat, de nincs értelme. A legtöbben úgyis az alap változatot választják, ami kiváló minőségű és a legjobb ár/érték arányú megoldás, így számunkra is ez a legegyszerűbb. Ha a meghívótokat is tőlünk rendeltétek és az valamilyen speciális papírra készült, akkor a kiegészítők nyomtatásánál úgyis rákérdezünk majd erre. Ha a meghívótokat nem tőlünk rendeltétek, de az esküvő napjára szükséges papír kiegészítőket szeretnétek, akkor szintén fel fogjuk hívni a figyelmeteket a lehetőségekre.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ez az anyagában színezett, szuper matt felületű prémium papír önmagában is érdekes lenne, de a digitális arany nyomtatás miatt egy külön fejezetben visszatérünk még rá.

 

Érdemes átfutnotok a Kézzel festett meghívók kínálatát, amihez kifejezetten olyan papírokat válogattunk, amelyek különleges felületeit korábban még nem vagy csak nagyon ritkán használtuk. A Herb Garden – Kétszínes-virágos esküvői meghívó kollekcióban négy, az Inflorescence – Arany festéssel díszített virágos meghívó kollekcióban pedig öt különböző papírral dolgoztunk.

A legbiztosabb viszont mégis az, ha elolvassátok a blogunkban a kapcsolódó cikkekt. A Milyen papírra nyomtasd az esküvői meghívót? című bejegyzésben egy általános leírást találtok. A Színes meghívó kartonok – miből készítsd a meghívód? címú írásban viszont már egy sokkal speciálisabb megközelítésről olvashattok.

 

Hajtott ültetőkártyák – digitális nyomtatással

A hajtott ültetőkártyák nyomtatása, a meghívókéval egyező technológiával és papírokra történik. Ennek köszönhető, hogy egységes minőségben készülnek, így tökéletesen fognak passzolni a többi asztali kiegészítőhöz. Továbbá ez arra is lehetőséget teremt, hogy a meghívóknál alkalmazott különleges nyomtatási eljárások az ültetőkártyák készítése során is bevethetők legyenek.

Sötétlila papírra készített esküvői kiegészítő szett: asztali desszert tábla, ültető- és menükártya, valamint asztalszámozó – mind digitális arany nyomtatással készítve.

 

Digitális arany nyomtatással

Az egyik ilyen újdonság a digitális arany nyomtatás, amivel a nagy méretű táblákon kívül minden más esküvői kiegészítő elkészíthető. Az arany mellett ezüst és fehér szín nyomtatására is lehetőség van, így a rengeteg választható papírral kombinálva, végtelen mennyiségű variációs lehetőségből választhattok.

A digitális fehérnyomtatás alapvetően rusztikus illetve modern hangulatú esküvőkhöz illik, attól függően, hogy milyen színű és felületű papírral kombináljátok.

 

Digitális fehér nyomtatással készítettük a Herb Garden Greenery, a Moonlight Ocean Dark Elegant és a Moonligh Ocean Natural különböző papírokra nyomtatott változatait. Érdemes ezeket a példákat megnézni és a leírt tapasztalatokat is elolvasni.

Szükséges odafigyelni a papírok színére / tónusára, valamint a felületére is. Röviden arról van szó, hogy érdemes törekedni a lehető legnagyobb kontrasztkülönbségre. Azaz, a fehér – arany és ezüst – nyomtatás akkor fog igazán jól mutatni, ha minél sötétebb papírra készül. A sötét alapanyagok pedig jellemzően kevésbé „esküvő-kompatibilis” megoldások, de épp ezért hatnak nagyon üdítően. A papír színén kívül pedig az sem mindegy, hogy mennyire sima a felülete. A kettővel ezellőtti képen látható sötétlila szettet kifejezetten sima felületű papírra készítettük, amin sokkal nagyobb fedettséggel, azaz erősebben jelenik meg az arany nyomtatás.

Ez a sötétzöld karton jóval világosabb a lilánál és felülete is barázdált. Így a háttérszín és az arany közötti kontraszt sem olyan nagy, valamint a nyomtatás is kicsit „bizonytalanabb” a struktúrált felület miatt.

 

A különböző felületű papírokon tehát kevésbé erősen jelenik meg a digitális arany nyomtatás. Ezért érdemes a szín és felület tekintetében olyan papírt választani, amiből legalább az egyik teljesül.

 

Hajtott ültetőkártyák nyomtatására mégis jó lehet

A hajtott ültetőkártyák és más kiegészítők digitális arany nyomtatással történő készítése során van még egy elem, amivel szabályozhatjuk a minőséget. Ez pedig a nyomtatott felület nagysága, illetve a vonalak vastagsága és a betűk mérete. Minél nagyobb a nyomtatott felület, annál erőteljesebb lesz az arany hatás. Így ez akár arra is alkalmas lehet, hogy a papír kevésbé optimális színét és felületét ellensúlyozzuk. Bár általánosságban az az álláspontunk, hogy nem érdemes ezt nagyon kicentizni. Ha mégis olyan szín/felület nyerné el a tetszéseteket, amelynél aggályos a végeredmény, akkor egy próbanyomtatással könnyen leellenőrizhetjük. Csak fontos, hogy időben elkezdjük az erről szóló egyeztetést. Részben azért, hogy a próbanyomtatás is beleférjen. Részben pedig azért, hogyha mégsem lenne jó, akkor legyen még időnk más alternatívát találni.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ez a greenery-arany grafikás design valójában nem digitális arany nyomtatással készül, hanem „csak” egy nyomtatott arany színű textúrával. Ez viszont minden papíron jó minőségben nyomtatható, így remek helyettesítője lehet a digitális aranynak – de csak világos papíron és persze nem fog csillogni.

 

A hajtott ültetőkártyák nyomtatásakor szóbajöhető lehetőségek száma óriási. Sajnos azonban nem elég pusztán csak az ízlésetek és elképzeléseitek alapján válogatni. Muszáj figyelembe venni a technológiai lehetőségeket és korlátokat. Továbbá célszerű támaszkodnotok a mi szakértelmünkre és tapasztalatainkra. Így biztosan kiváló minőségű és esztétikus esküvői kiegészítők fognak készülni számotokra.

 

További különleges lehetőségek

Hajtott ültetőkártyák rendelése esetén is van rá lehetőség, hogy különleges produkciós eljárásokat kérjetek. A már részletesen felsorolt, sok különleges papíron kívül, számos további lehetőségből választhattok. Az egyik ilyen nyomtatási extra lehet az aranyozás, azaz fóliaprégelés, mivel a fólianyomás bármilyen színnel készülhet.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ezt az ültetőkártyát rosegold fólianyomással készítettük, de ezüst, szivárvány és további fólia színekből is választhattok.

 

Fólianyomással díszített hajtott ültetőkártyák

Arany prégelés esetén viszont lényegesen több paraméterrel kell számolni, mint a normál ültetőkártya rendelés során. Az első és legfontosabb kérdés, hogy milyen motívummal – grafikával vagy felirattal – vagyis milyen klisével szeretnénk prégelni a hajtott ültetőkártyákat. Kínálatunkban elég sok prégelő klisé szerepel, de ezek többségét kifejezetten meghívókhoz terveztük. Bár van néhány közöttük – mint pl. pont a Bay Leaf – ami a különböző kiegészítők díszítéshez is alkalmas. Erről szóló cikkünket itt olvashatjátok: Aranyozott esküvői kiegészítők a Bay Leaf babérkoszorús meghívó grafikájával

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Szuper elegáns egyedi monogram aranyozással készítettük ezt az ültetőkártyát, valamint terítékenkénti menükártyákat is.

 

Ha viszont korábban már rendeltetek tőlünk meghívót – szintén prégeléssel –, akkor technológiai értelemben nincs akadálya, hogy ugyanaz a motívum az ültetőkártyán is megjelenjen. Ennek részleteiről több bejegyzést is közzétettünk már a blogunkban. Az Aranygyűrűs esküvői kiegészítők az Uncomplicated Beauty meghívó grafikájával készített különböző kiegészítőket mutatja be. A Poháralátét ami ültetőkártya és köszönetajándék is egyben című bejegyzés pedig az egyedi monogramos klisékkel történő prégelés további lehetőségeit mutatja be.

A hajtott ültetőkártyák kínálatába feltöltünk majd néhány aranyozott változatot és mindegyiknél részletezni fogjuk az adott minta fólianyomásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. De ha szeretnétek jobban elmerülni a témában, akkor a Névjegykártya készítés paraméterei című blog bejegyzésünket érdemes elolvasni. Ezt új termék kategóriánkhoz a Kreatív névjegy kollekcióhoz készítettük, de a fólianyomásra vonatkozó részek, a hajtott ültetőkártyák készítésére is ugyanúgy vonatkoznak.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Különleges – és persze egyedi – motívummal prégeltük ezt az ültetőkártya sorozatot.

 

Az aranyozás részleteiről bővebben

Olvashattok egy általános összefoglalást a prégelésről, azaz a fólianyomásról. Külön fejezetben taglaljuk a prégelés egyedi klisével történő paramétereit, illetve a már meglévő klisével való munkát. Ha szeretnétek tudni, hogy mire van szükség az egyedi grafikával történő fólianyomáshoz, akkor a prégelhető grafikákról írt részt kell elolvasnotok. A különböző fóliákkal történő prégelés részleteit megtaláljátok a szivárvány prégelés, a fekete, fehér és átlátszó prégelés, valamint a vaknyomás leírásában. Végül az egyik legextrább lehetőség a textúrázott prégelés, amit ültetőkártyák esetében még nem is alkalmaztunk.

 

Aranyozás egyedi klisével

Amikor aranyozásról beszélünk, akkor valójában fólianyomást – prégelést – értünk alatta. Ahogy már írtuk is, a fólianyomás történhet ezüst, rosegold, fehér és még számos további színű fóliával. Talán nem is annyira a fólia színe, mint inkább maga a prégelt felület, grafika vagy szöveg az ami érdekes lehet. A fólianyomáshoz ugyanis egyedi prégelő klisére van szükség, amelynek a gyártási ideje és ára sem elhanyagolható.

Épp ezért mi már megterveztünk és elkészítettünk egy csomó különböző aranyozó klisét. Persze csak olyanokat, amelyek különböző díszítő grafikákat tartalmaznak, szövegeset nyilván nem. Ezeket a kliséket viszont kifejezetten meghívók készítéséhez terveztük és méreteztük. Emiatt sajnos nem mindegyik alkalmas arra, hogy a hajtott ültetőkártyák gyártásához is alkalmazni lehessen.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Egyedi monogrammal aranyozva készítettük ezt az ültetőkártyát.

Még az egyedi megrendelésre készülő grafikák / aranyozó klisék esetén is előfordulhat, hogy a meghívóhoz beállított méret nem mindegyik kiegészítőhöz lesz jó. A fentivel pont „szerencsénk” volt, mert nem csak a hajtott ültetőkártyákhoz, hanem további kiegészítőkhöz is használni tudtuk.

Ami viszont még fontosabb az aranyozott kiegészítőkkel kapcsolatban, hogy magának a fólianyomásnak van egy egyszeri, ún. gépindítási díja. Ez a költség akkor is jelentkezik, hogy ha csak egyetlen darabot készítünk – ez nyilván nem is éri meg – és akkor is, hogy ha több más kiegészítőt is aranyozunk vele egyszerre. Éppen ezért érdemes úgy megtervezni a kiegészítők gyártását – ha megoldható –, hogy akkor minél több felületre / papírra kerüljön rá a motívum. Bár a fizetendő költségek így sem lesznek alacsonyabbak, de legalább jobban ki tudjátok használni, több kártyát tudtok vele díszíteni.

A hajtott ültetőkártyák aranyozásával kapcsolatban tehát elég sok – főként szakmai/technológiai, részben pedig anyagi – kérdés vetődik fel, ezért keressetek minket bátran! Vázoljuk majd nektek a leginkább célszerű megoldásiokat és lehetőségeket, amelykből így már számotokra is könnyebb lesz a választás.

 

Kézi festéssel díszítve

A hajtott ültetőkártyák egyedi rendelési lehetőségei között szerepel a kézi festéssel történő díszítés. Ezt a megoldást is a hasonló technikával készülő meghívóktól kölcsönöztük. Kézzel festett meghívóink között számos ötletet és kivitelezési megoldást találtok, amelyek nagyrészt ültetőkártyák esetében is alkalmazhatók.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

A kézi festéssel történő díszítéshez érdemes textúrált felületű papírt választani, mert azon fog csak mutatni igazán.

 

Kézzel festett meghívóink között több olyat is találtok, amelyeknél nem csak szöveggel, hanem valamilyen grafikai elemmel is kombináltuk a kézi festést. A hajtott ültetőkártyák esetében viszont nem nagyon van lehetőség ezeknek a grafikáknak a kézi festésére. Problémát jelenthet a grafikák mérete, de főként az ültetőkártyák száma. Mert amíg meghívók esetében, nagy méretben és „normál” példányszámban nem jelent problémát elkészíteni, addig kisebb ültetőkártyán, esetleg 100+-os példányszámban, már időben – és így persze árban is – elég komoly lehet.

Ezért a hajtott ültetőkártyák kézi festéssel történő díszítését inkább csak a mintán szereplő, egyszerű festéssel tartjuk észszerűnek. Ugyanakkor nem akarjuk kizárni a lehetőségét más megoldásnak sem. Egyedi ötleteitekkel keressetek minket bátran!

 

Hajtott ültetőkártyák rendelésének egyéb paraméterei

Fontos: a hajtott ültetőkártyák nyomtatása ívben történik, ennek megfelelően kizárólag csomagban rendelhető! A két szabvány méret esetében 10 illetve 12 db kártya van egy csomagban. Így ha pl. 54 db kártyára van szükségetek, akkor mindkét szabvány estén 60 db-ot tudunk csak készíteni belőle. A fennmaradó darabok felhasználására pedig több ötlettel is szolgálhatunk.

Érdemes néhány példányt bianco rendelni, amely esetben a grafikát rányomtatjuk, de a szöveg részt üresen hagyjuk. Így ha esetleg bármilyen változás történik a vendéglistában a névsor leadását követően, akkor kézzel akár az utolsó pillanatban is ráírhatók a nevek.

Egy másik megoldás, hogy ha van olyan vendégetek, aki esetleg lebegteti a dolgot, hogy el tud-e jönni, vagy netán nincs pontosítva, hogy kivel/kikkel együtt jön. Akkor célszerű ezeket a „kétséges” neveket is beletenni a listába és inkább kinyomtatni, főként ha belefér abba a pár darabos pufferba. Így ha ezek a vendégek is betoppannak az esküvőre, akkor ott lesz ültetőkártyájuk. Ha mégsem jönnek vagy nem mindenki, akkor azt az egy-két kártyát nem fogjátok tudni használni. De ez még mindig jobb megoldás, mintha nem készülne számukra ültetőkártya.

 

Szállítás és átfutási idő

A hajtott ültetőkártyákat „lapra szerelve” fogjuk átadni. Ez azt jelenti, hogy mindegyikben benne van a hajtásra szolgáló él, de nincsenek meghajtva. Így a tárolás/szállítás nagyon praktikus, helyszínen történő felállítása pedig rendkívül egyszerű és gyors. Csak meg kell hajtani a már benne lévő él mentén és azonnal kihelyezhető az asztalra. Bárki számára könnyen elkészíthető, de ha lesz a helyszínen dekoros, ő valószínűleg ismeri ezt a megoldást, így biztosan nem fog problémát okozni a kihelyezésük.

A névsor leadását követően egy munkanapon belül elkészítjük a grafikai tervet, amit átküldünk nektek ellenőrzésre, jóváhagyásotok után pedig maximum öt napon belül a hajtott ültetőkártyák átvehetők.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

Ha csak keresztneveket kértek az ültetőkártyára, akkor egy picit könnyebb a munka és mi is jobban tudjuk ellenőrizni.

 

Figyeljetek a névsor beírásánál!

A szövegleadással kapcsolatban kérjük próbáljatok meg figyelni a következő szempontokra! A szöveget lehetőleg ne e-mail-be bemásolva, hanem valamilyen szöveges fájlformátumban (doc, txt) küldjétek el. Ez azért fontos, mert az egyes levelezőrendszerek eltérő karakterkiosztással dolgoznak, így könnyen előfordulhat, hogy a szövegből elvesznek egyes betűk, speciális karakterek.

Különösen fontos, hogy nagyon figyeljetek oda a nevek gépelésekor és többször is ellenőrizzétek az átküldés előtt. Mert keresztnevek esetében még csak-csak, de vezetékneveknél kizárt, hogy észrevegyünk akár csak egyetlen elütést is, hiszen nem ismerjük a vendégeket, így nem tudjuk a nevüket sem. Volt már rá példa, hogy valaki írt nekünk: Dia vezetéknevében van egy elütés, azt kéri javítani. Átnéztük a névsort és nem szerepelt benne Dia, amit meg is írtunk. Erre az ügyfél válaszolt, hogy ez valójában Klaudia beceneve, de nem írta meg, hogy mi az elütés. A vezetéknévből pedig nem derült ki számunkra, hiszen mi nem tudjuk, hogy hogyan kell írni a nevét. Ezért aztán még egy kört kellett futnunk ezzel az egyetlen javítással.

Hajtott ültetőkártyák kétféle szabvány méretben, rengeteg választható papírra, bármelyik meghívónk grafikájával, aranyozott változatban is

A nevek pontos gépelésére méginkább figyeljetek, hogy ha külföldi vendégeitek is lesznek, mert idegennyelv esetén még a keresztnevek helyesírásában sem lehetünk igazán biztosak.

 

Azért szeretnénk felhívni a figyelmeteket, mert ha összejön néhány a fentihez hasonló félreértés, akkor a nagy kapkodásban könnyen előfordulhat, hogy benne marad egy véletlen hiba. Amit jó esetben még észrevesztek az esküvő előtt, rosszabb esetben már nem és akkor hibásan fog szerepelni az adott vendég neve.

Ha valamilyen okból ez az ültetőkártya típus nem felel meg az elképzeléseiteknek, nézzétek meg teljes ültetőkártya választékunkat!