Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve

A kétoldalas esküvői büfékártya önmagában nem lenne túl nagy újdonság. Hiszen régóta szerepel már a kínálatunkban a hagyományos, középen hajtott változata. Ez a háromszög formában elkészített új modell viszont több szempontból is érdekes. Részben azért, mert ugyanebben a formátumban ültetőkártyát is készítettünk már. Részben pedig azért, mert lényegében bármilyen méretben és tartalommal elkészíthető. De ez egyelőre a jövő zenéje, mert csak az említett két mintadarabot készítettük el eddig.

 

Hagyományos, középen hajtott alap változat

A kétoldalas esküvői büfékártya leggyakrabban alkalmazott változata, a középen hajtott, ún. sátortető formájú egyszerű változat. Ez a modell lényegében egy ültetőkártya, csak persze más tartalommal. Esküvői kiegészítőink kínálatában, az ültetőkártyák közé eddig csak ebből az egyszerű alap modellből töltöttünk fel mintadarabokat. Ezekből viszont két eltérő méretű és oldalarányú változatot, mert pont ebből a különbségbőladódóan lesz az egyik alkalmasabb büfékártyának. Mégpedig azért, mert a keskenyebb és szélesebb 90×50 mm formátum inkább a vendégek nevének megjelenítésének kedvez.

A 85×70 mm-es változat viszont sokkal inkább alkalmas akár 4-5 sorban tördelt, kifejezetten hosszú fogások leírására. Valamint több nyelvi változat egy oldalon való megjelenítésére is alkalmas.

Kétoldalas esküvői büfékártya hagyományos, középen hajtott, sátortetős formában, nagyon sokféle grafikával, akár két nyelvű változatban is

A középen hajtott hagyományos változaton jól mutat az arany keretes greenery grafika. Valamint a három sorban tördelt étel név – a laktózmentes jelzéssel kiegészítve – és még így is marad rajta hely.

 

A Hajtott ültetőkártya greenery-arany grafikával készített sorozatának leírásában megnézhetitek a fenti grafikával készített ültető- és a büfékártyákat is. Mert bár az ültetőkártya funkciónak inkább a másik méret kedvez, ha azonban kétoldalas esküvői büfékártya is készül, akkor célszerűbb a kettőt ugyanabban a formátumban gyártani. Mégpedig azért, mert így egységesebb lesz a látványán is és kedvezőbb lehet az ár is.

 

Bármilyen papírra készíthető

A kétoldalas esküvői büfékártya mindegyik változata esetén van rá lehetőség, hogy teljes papírkínálatunkból válasszatok. A Hajtott büfékártya rusztikus-levendula grafikával készített sorozatát, egy halvány krém színű, struktúrált felületű papírra nyomtattuk.

Kétoldalas esküvői büfékártya hagyományos, középen hajtott, sátortetős formában, nagyon sokféle grafikával, akár két nyelvű változatban is

A közeli képeken jól látszódik a papír jellegzetes és nagyon izgalmas / különleges felülete.

 

Ezt a büfékártyát mégis inkább azért szeretnénk megmutatni, mert két nyelvi változatban kerültek rá a fogások. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyrészt kisebb betűmérettel, mint amivel általában ezeket készíteni szoltuk. Másrészt pedig egy kifejezetten keskenyített típust választottunk, hogy biztosan kiférjenek az ételek.

Ez a megoldás egyébként nem egyedülálló, éppen ellenkezőleg. Ez a normális protokoll minden egyedi rendelésre készülő kétoldalas esküvői büfékártya esetében. Befolyatjuk a szöveget és megnézzük, hogy adott betűtípus és grafika esetén, mi az ideális betűméret. Amivel minden étel kifér, nem túl kicsi, de nem is lesz zsúfolt az oldal. Továbbá arra is figyelünk, hogy a szöveg tördelése, hogyan alakul az egyes fogások esetén. Esztétikai és tartalmi szempontból is megnézzük és megkeressük a legjobb megoldást.

 

Digitális arany nyomtatással is

Az utolsó mintadarab, amit szeretnénk megmutatni a kétoldalas esküvői büfékártya aktuális választékában, az a digitális arannyal készített, fekete papírra nyomtatott változat. Illetve csak technológiai kapcsolódásként szeretnénk még megemlíteni legutóbbi blog bejegyzésünket: Esküvői menükártya fehér nyomtatással

Technológiai értelemben ugyanis nincs különbség a digitális arany illetve fehér nyomtatás között. Így minden olyan megállapítás, amit az egyikkel kapcsolatabn leírunk, az automatikusan a másikra is érvényes.

Kétoldalas esküvői büfékártya hagyományos, középen hajtott, sátortetős formában, nagyon sokféle grafikával, akár két nyelvű változatban is

Ez a desszertkártya, egy teljes esküvői kiegészítős szett egyik darabja, amit eddig nem töltöttünk még fel a honlapunkra, de a képek már elkészültek.

 

Ez a kiegészítős szett már önmagában a fekete-arany kombináció miatt is extravagánsnak mondható. De mindehhez még egy különleges karakterrajzolatokat (is) tartalmazó betűtípust is választottunk. A vízfestékes díszítőgrafikával és a struktúrált felületű prémium papírral az összhatás így még látványosabb. A teljes szettben több féle menü- és ültetőkártyát, ültetési lapokat és különböző méretű asztali táblákat is terveztünk.

De ha ebben a típusban ilyen sokféle darabot készítetünk már, akkor miért is van szükség a kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formájú változatára?

 

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formájú változatban

A kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formájú változatának innovációja, hogy az oldalak nem egymásnak háttal vannak. Az előzőkben mutatott, középen hajtott verzió esetében ugyanis, csak az egyik oldalon jeleníthetők meg az étel – vagy akár a vendég – nevek. Hiszen a másik oldala, a „nézőnek” háttal van, így az a része szemből nem látható. A háromszög változat esetében viszont egy 90 fokos íven belül helezkedik el a két oldal.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

A középen hajtott háromszög formájú büfékártyát pont úgy lehet kihelyezni az ételek elé, hogy két irányból is olvasható a kártya mindkét oldala.

 

Ez a formátum egyszerűbbé és gyorsabbá teheti a vendégek számára az ételek kiválasztását. De akár a középen hajtott változat esetében már mutatott, két nyelvű megoldás is kivitelezhető. A háromszög formájú kivitelezés pedig önmagában is látványos és szokatlan a sátortetős modellhez képest. A háromszög forma mint elnevezés ugyanakkor nem teljesen fedi a valóságot, a kártya ugyanis kiterített állapotában valójában egy paralelogramma. Csak összehajtott állapotában „válnak” az oldalak háromszög formájúvá.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

A háromszög formájú büfékártya valójában egy középen hajtott paralelogramma.

 

A látvány szempontjából ennek egyébként a világon semmi jelentősége nincsen. Van viszont két olyan részlet, amire érdemes odafigyelni.

 

Kisebb felület és speciális forma

A kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formájú változatának egyik tulajdonsága, hogy az oldalak felülete alapvetően kisebb, illetve kevésbé hasznosítható, a hagyományos változatokhoz képest. Nyilván azért, mert a szövegek elhelyezését az alsó, legszélesebb alapvonaltól kezdjük. Majd az egyre szűkülő felső csúcs felé tartunk, ahol viszont már rövidebbek lehetnek csak a sorok.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

Ezen a képen, ennél a fogásnál pont jól látszódik a speciális formából adódó dilemma.

 

Hiszen a felfelé egyre keskenyedő felületen szerepel a hosszabb sor, míg az alsó, szélesebb alapvonalhoz került a legrövidebb szöveg. A problémát tehát az okozza, hogy ha egy hosszabb leírású étel esetében, pont az elejére kerül egy hosszabb és/vagy összetett szó. Mert akkor az valószínűleg nem fog elférni és kénytelenek leszünk elválasztani, ami viszont nem igazán szerencsés.

Ezt a dilemmát két nagyon egyszerrű megoldással lehet feloldalni. Az első nyilván az, hogy kiválasztjuk azt a lehető legkisebb betűméretet, amivel a kérdéses szöveg, még elválasztás nélkül kifér. Ebben az esetben viszont előfordulhat, hogy az egyetlen hosszú szó miatt, a többi étel mérete, indokolatlanul kicsi kell, hogy legyen.

Ezért a teljesen tuti biztos megoldás, hogy ha magát a kártya méretét növeljük meg. Bár a már elkészült mintadarabok esetében nem volt rá szükség, mert mindegyikkifért. Más szöveg esetén viszont előfordulhat, hogy mégis szükségessé válik, részünkről pedig nincs semmi akadálya.

 

Kétoldalas esküvői büfékártya többféle méretben

A kétoldalas esküvői büfékártya leírásában utaltunk már rá, hogy készítettünk korábban egy kisebb méretű változatot, csak ültetőkártyának.

Középen hajtott háromszög formájú ültetőkártya, antikolt papíron, fekete szöveg nyomtatással.

Ugyanebben a formában készítettük ezt az ültetőkártyát, csak a talpára állítva.

 

A két verzió tehát nem csak méretében, hanem a kihelyezés tekintetében is más. A kisebb méretű ültetőkártyából több példány fér egy ívre, így a darabára kedvezőbb. A háromszög formájú kétoldalas esküvői büfékártya esetében viszont ez a méret már kicsi lett volna. Nem férnének ki rajta rendesen az ételek. Ezért terveztünk egy nagyobb változatot, egyúttal pedig arra gondoltunk, hogy eltérő forgatással helyezzük ki.

Már csak azért is szükség volt erre, mert pont ez a poén ebben a változatban. Vagyis az, hogy a kártya mindkét oldala látható egyszerre. A talpára állított kihelyezés esetén, ahogy a fenti ültetőkártyánál, pont ez nem valósul meg.

 

Mindkét méretet úgy terveztük meg és számoltuk ki, hogy a szabvány méretű nyomtatott íven a lehető leginkább helytakarékos legyen. A kisebb ültetőkártya kiterített mérete 75×130 mm és 12 db fér el belőle egy íven. A középen hajtott hagyományos változatból egyébként szintén ugyanennyit ad ki az ív. A nagyobb büfékártya esetében a kiterített méret 100×175 mm, amiből már csak hat darabot lehet felmontírozni egy ívre.

A nagyobb változat nyomtatási és alapanyag igénye tehát nagyjából a duplája, mint az ültetőkártya esetében. Mindez pedig azt jelenti, hogy bár nincs akadálya egy nagyobb méretű változat elkészítésének, a kész termék ára viszont mindenképpen magasabb lesz.

 

Bordázott papírból még izgalmasabb

A kétoldalas esküvői büfékártya egyedi tulajdonságai között az utolsó, hogy miként viselkedik ez a forma, a különböző papírok esetében. Azaz fordítva, mert nem is a forma viselkedik, hanem a papír. 🙂 A korábban már mutatott háromszög formájú ültetőkártya esetében egy kalapácsolt hatású papírt használtunk, aminél nem látszódik semmi extra.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

A kártya kiterített állapotában jól látszódik, hogy a papír száliránya, vagyis a bordázott felület, pont merőleges a középső hajtás irányára.

 

Ez az egész onnantól válik izgalmassá, amikor középen összehajtjuk a kártyát. Ekkor válik ugyanis láthatóvá, hogy a bordázat iránya, „perspektívikusan” szét-felé tart, illetve a háromszög egyik oldalával sem párhuzamos.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

Ha olyan szögből nézzük a hajtott kártyát, hogy mindkét oldala látható legyen, akkor válik észrevehetővé, hogy a bordázat iránya eltérő.

 

Talán ez elsőre nem tűnik olyan nagyon nagy kalandnak, nekünk mégis nagyon tetszik és úgy érezzük, hogy ez mindenképpen ad egy plusz esztétikai értéket a kétoldalas esküvői büfékártya megjelenésének.

Kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formában elkészítve több különböző méretben, akár ültetőkártyának is, látványos tipográfiával

Ha csak a kártya egyik oldalát nézzük/látjuk, akkor is nagyon jól mutat a ferde bordázat.

 

Ugyanez az effektus egyetlen más esküvői kiegészítő – vagy akár meghívó – esetében sem tapasztalható, nem készítettünk még ilyet korábban. Bár ez önmagában nem változtat azon a tényen, hogy a háromszög formájú kétoldalas esküvői büfékártya egy ötletes és klassz megoldás. Ugyanakkor mindenképpen hozzáad egy olyan plusz esztétikai különlegességet ami egyedülállóvá teszi.

 

Néhány szó a grafikáról

A kétoldalas esküvői büfékártya háromszög formájú változata, talán csak egyetlen szempontból kíván kompromisszumot. Az pedig a kártyán megjeleníthető grafika. Korábban írtunk már róla, hogy a szöveg elhelyezés tekintetében is egy kicsit „odafigyelősebb” ez a típus. Nem véletlen, hogy nem készítettünk olyan mintadarabokat, amelyeken bármilyen grafika vagy díszítő motívum szerepelne.

Részben azért, mert a hely is viszonylag szűkös, részben pedig azért, mert a háromszög forma elég jelentősen eltér a szokásos formáktól. Valószínűleg nem lenne teljesen sima ügy, hogy egységes grafikai arculattal készítsünk el egy olyan kiegészítős szettet amiben ez a kártya is szerepel. Nyilván nem okoz problémát, hogy ugyanazt a designt megjelenítsük welcome táblán, asztalszámozón, emlékkönyv borítón vagy akár asztali táblán. Hiszen ezek mind téglalap felületek, még ha különböző oldalarányúak is.

Az viszont biztosan okozna némi fejtörést, hogy ugyanezt a dizájnt egy háromszög formájú ültető- illetve büfékártyán is megjelenítsük. Persze nem lehetetlen, de biztos, hogy a grafikák egy jelentős része erre nem alkalmas. Valószínűleg nem jelentene problémát egy monogram vagy valamilyen más egyszerű motívum elrendezése. De egy keretes / virágos kompozíció már egészen más tészta. Ezért ha ilyet szeretnétek, akkor mindenképpen szükséges, hogy előtte átbeszéljük ezt a koncepciót. Egyedi elképzeléseitekkel keressetek minket bátran!

Másrészt pedig úgy gondoljuk, hogy ez a geometrikus, alapvetően modern és letisztult alap design, amúgy is inkább a tipográfiai megoldásokkal lesz mutatósabb.