100%-ban kézzel készített meghívó persze nincsen, de olyan, amiben a nyomtatást leszámítva, minden mást kézzel csinálunk, olyan bizony van! Ezekből szeretnénk mutatni néhányat.

 

Kézzel készített meghívó és esküvői kiegészítők – már a kezdetektől

Manapság divatos mindenre ráakasztani, hogy handmade, amit legalább egyszer kézbe vett valaki a készítés során. Mi viszont tényleg nagyon sok munkafázist kézzel végzünk, illetve konkrétan több olyan meghívónk is van, aminek készítése során, a nyomtatáson kívül, minden más kézzel készül. Nem csak a meghívókat, hanem a borítékokat is egyedileg készítjük, nem kínai vackokat árusítunk. Az esküvő napjára szükséges egyéb kiegészítők között pedig, szintén számtalan olyan darab van, ami lényegét tekintve kézzel készül. Nálunk ez nem újdonság, mert már a működésünk kezdetétől – több mint 11 éve – készítjük így a meghívóinkat. Most összeszedtünk egy csomó anyagot, hogy nektek is megmutassuk.

 

Kézzel készített meghívó és esküvői kiegészítők: bélelt boríték, ültető- és menükártya, asztali tábla, ültetési tábla, poháralátét

Kézi festéssel készített meghívóink választékát folyamatosan bővítjük.

 

Kézzel készített, vagyis kézzel festett meghívók

Kézzel készített meghívó kínálatunkban külön kategóriába soroltuk azokat, amelyeket kézi festéssel készítünk egyedileg. Sajnos egy picit le vagyunk maradva a honlapunk feltöltésével. Emiatt több olyan kézzel készített meghívó is van, amit már lefotóztunk, de még nem tudtuk feltenni. Van közöttük olyan is, amit az insta profilunkon már megmutattunk. De van olyan is, ami annyira frissen készült el, hogy csak werk jellegű felvételek készültek róla a műhelyünkben, ezeket storyban szoktuk közzétenni. Érdemes tehát követni a profilunkat, hogy értesüljetek a legfrissebb újdonságokról. De az állandó kínálatunkban szereplő, azaz aktuálisan rendelhető meghívókat ide kattintva tudjátok megnézni.

A Toscan Wild kézzel készített meghívó két különböző változatáról, csináltunk egy-egy videót, érdemes őket megnézni!

 

Kézzel festett bélelt borítékos meghívók

Még egyet csavartunk a kézzel készített meghívók kínálatán az Artistic Whisper kollekció esetében. Mert ennél nem a meghívót, hanem a hozzá való bélelt boríték bélését készítjük kézi festéssel. Ennek különböző színvariációiról is csináltunk két videót.

 

A meghívó zöld változatából, egyedi megrendelésre készített változatából készítettünk egy kis videót. Ebben végignézhetitek a meghívó készítésének teljes folyamatát. Először a kézzel festett íveket, még a speciális formára történő vágás előtt. A stancolást követően a bélések és borítékok hajtogatását és ragasztását. Végül pedig a meghívó kártyák borítékba helyezését. Ha szeretnétek belesni egy kicsit a kulisszák mögé és/vagy érdekel benneteket, hogyan készítjük ezt a csodás meghívót, nézzétek meg a filmet!

 

Artistic Whisper – Kézzel festett béléses meghívó

Kézzel festett kiegészítők

A kézzel készített meghívókon kívül, az esküvő napjára való kiegészítőkből is válogathattok. A különböző ültetőkártyákról egy külön cikket is írtunk.

 

Kézzel festett ültetőkártya az esküvőtökre

Számos további kiegészítőt pedig az alábbi bejegyzésben találtok.

Kézzel festett esküvői kiegészítő szett a Tavaszi Esküvő Kiállításra

 

Kézzel készített meghívók – nem csak festve

Öt rétegben ragasztott meghívó

Persze nem csak a festett meghívóinkat készítjük kézzel, hanem lényegében szinte mindegyiket. Van közöttük olyan, aminél a kézi készítés egyszerűbb, kevesebb lépésből áll, ezért ebben a cikkben kisebb relevanciával bírnak. De vannak olyan ok is, amelyeknél viszont kimagaslóan sok és pontos kézimunkára van szükség. 2021-es kínálatunk egyik kiemelkedő darabja a Dimensional Love – saját, eredeti ötlet és terv alapján készített, extra különleges meghívó. A nyomtatott meghívó kartont három réteg vastagságban kasírozzuk, hogy egy szupervastag cardboard kártyát kapjunk. Azután kézzel ragasztunk rá két-két különböző színű, geometrikus formára vágott díszítő réteget. Így a meghívó 5 rétegből áll, három gyöngyházfényű papír kombinációjával, összesen 12 színváltozatban.

 

Dimensional Love – Ötrétegű geometrikus meghívó

 

Egyedi névaranyozással készített, bélelt borítékos meghívó

A Golden Blossoms aranyozott béléses meghívó, a 2021-es szezon egyik sláger meghívója volt. Textúrált felületű, halvány krém színű és fehér változatokat kérhettek a Vannilla White kollekcióban. Natúr barna színű, bordázott kraft papírra csináltuk a fehér fólianyomással készült White Rustic és Triple Kraft változatokat. A Rose Pearl sorozatot pedig gyönygházfényű papírokból készítettük rosegold fólianyomással.

Ennek egyedi változatát készítettük el, csodás, aranyosan csillogó felületű, elegáns lombzöld borítékból és béléssel. A meghívót pedig kétszer hajtott, hat oldalas változatban terveztük meg, egyedi névaranyozással. A meghívóról készült videóban végigkövethetitek a teljes gyártási folyamatot. A meghívók arany fólianyomását, a kártyák hajtogatását, a bélelt boríték készítését és végül az egész meghívó összeállítását.

 

 

Golden Blossoms Casual – ezüst béléses meghívó

 

DIY – Csináld magad! meghívók

Nem hagyhatjuk ki a DIY vagyis Csináld magad! meghívókat sem, hogy ha kézzel készített meghívókról írunk. Kínálatunkban ezt is kiemelt figyelemmel kezeljük és számos változatát rendelhetitek. Nem is akarunk itt bővebben írni róla, mert az egyes meghívók oldalain, illetve alábbi cikkünkben is, elképesztően sok információt találhattok. Sok-sok fotósorozattal és videóval mutatjuk be a különböző DIY meghívókat, így ha ezek közül választotok, akkor Ti magatok is kipróbálhatjátok a kézzel készített meghívókat.

 

Csináld magad! meghívók – készíts magadnak olcsó meghívót!

Kézzel készített esküvői kiegészítők

Egyik legelső és azóta is töretlenül sikeres modellünk, az aranyozott babérkoszorús meghívó a Bay Leaf. Az eredeti és legegyszerűbb változatát mind a mai napig a kínálatban tartjuk, mert a nagyszerűsége épp az egyszerűségében rejlik. Az elegáns négyzetes formátum felső részében, a néző fókuszában szerepel az arany fólianyomással készített babérkoszorús díszítőmotívum. Benne a nevetek látványos kimelése egy dizájnos, kalligrafikus betűtípussal. A kártya alsó, nagyobbik részében pedig egy normál meghívó szöveg kapott helyet. Látványos kiemelésben az esküvő helyszíne és a dátum, lejjebb egy több hasábban tördelt programsor.

 

Bay Leaf Collection – aranyozott babérkoszorús meghívó

A meghívó babérkoszorús grafikájával számtalan kiegészítőt is készítettünk már. Több különböző típusú ültetőkártya és poháralátét, háromoldalas és egylapos menükártyát, ültetési- és welcome táblák és még egy csomó további apróság.

 

Ebben a videóban spatulára ragasztott legyezős menükártyát és további kiegészítőket is megnézhetsz. Sőt nem csak magát a kiegészítőket, hanem a műhelyben készült gyártási folyamatot is végigkisérhetitek.

 

Esküvői infó táblák, szintén kézzel készítve

Nagyon sok különböző tartalommal készítünk asztalra állítható esküvői táblákat. A leggyakrabban A/4-es méretben készítjük, de nagyobb helyigény esetén A/3-as tábla is készíthető. Más tartalomhoz, pl. asztalszámozónak kisebb, A/6-os méretben is elkészíthető. Ebben a sorozatban, amiről a videót is csináltuk, van viszont még egy plusz extra. Mégpedig, hogy nem a hagyományos téglalap formátumban, hanem speciális sokszög formára vágva készítettük.

Láthattok a filmben menü- és italkártyákat, álló és fekvő tájolásban. Asztalszámozót, pálinkabár-táblát, desszertasztalra, sajt és sonka asztalra, vendégkönyv és koktélbár mellé készült táblákat. A táblákat nyilván bármilyen tartalommal el tudjuk készíteni, a méretet pedig érdemes a tartalom alapján kiválasztani.

 

Végül egy utolsó, rövid kis videó, amiben néhány, a műhelyben készült felvételt vágtunk össze.