Kínálatunkban számtalan menükártyát találtok, nem csak grafika és dizájn tekintetében, hanem rengeteg különböző funkcióra kitalálva. A sok különböző változat között, néhány igazán prémium minőségi megoldást is kínálunk. Ha szeretnétek, hogy az ünnepi asztal igazán lélegzetelállító legyen, akkor rendeljetek prémium menükártya választékunkból!

Egylapos prémium menükártya ültetővel kombinálva

Az egylapos prémium menükártya esetében, mivel minden terítékbe azaz minden vendéghez kerül egy, logikusnak tűnik, hogy a vendég nevével kombináljuk, vagyis az ültetőkártyával összevonjuk. Technológiailag ennek nincsen semmi akadálya, mivel úgyis digitális nyomtatással készül, az egész sorozat lehet névreszóló. Grafikai és nyomdai előkészítési értelemben viszont több figyelmet és munkát igényel, valamint a kihelyezése is bonyolultabb. A grafikai tervezés szempontjából az első kritérium, hogy a menü ne legyen túl hosszú, azaz maradjon még annyi hely a kártyán, hogy a vendégek neve is elférjen rajta.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

Ültetőkártyával kombinált egylapos menükártya.

 

De a tervezés szempontjából inkább annak van jelentősége, hogy az egész munkát két fázisra kell bontani. Első lépésben megcsináljuk magának a menünek a tördelését és elrendezését. Ha pedig ez a rész már végleges, akkor csináljuk meg belőle a névre szóló szériát. Végül pedig a névreszóló darabokat egyesével kell felmontírozni a nyomtatáshoz. A nyomtatásnak, tehát magának a menükártyának nem lesz magasabb az ára emiatt, de a vele való plusz munka miatt többe kerül a grafikai díj.

Persze ha összevetjük ezt a konstrukciót azzal, hogy külön menü- és ültetőkártya esetén is, mindkettőnek van grafikai és nyomtatási költsége is, akkor ez valamivel mindenképpen olcsóbb, valamint még elegánsabb, személyre szabottabb és így különlegesebb. Számoljatok viszont azzal, hogy a menükártyákat nem lehet csak úgy „kiszórni” az asztalra, hanem ültetési tábla, vagy ülésrend alapján kell a névre szóló változatokat, a megfelelő helyre tenni.

 

Egyedi monogram aranyozással készített prémium menükártya

Baronial méretű prémium menükártya csupa különlegességgel fűszerezve. A kártya felső részén a díszíes menü feliratot, jobbra-balra kifutó kalligrafikus díszítéssel terveztük meg. Ugyanezt a tipográfiai megoldást alkalmaztuk az ültetőkártyákon a vendégnevek esetében is. A kártya alsó részére a pár egyedi monogramja került díszítésként, arany fóliaprégeléssel. Ugyanez megjelenik egyébként az ültetőkártyák hátoldalán is, csak ezen a fotón éppen nem látszódik. De nem csak a menükártya kivitelezése, hanem annak kihelyezése is különleges és egyedi. Gyönyörű az alaptányér és igazán finom a szalvétával való szalagos átkötés.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

Terítékenkénti menükártya egyedi monogram aranyozással díszítve.

 

Terítékenkénti prémium menükártya teljes felületében fehér prégeléssel – ha nagy példányszámban szeretnétek minőségi megoldást

Nem titok, hogy ez a megoldás bizony nem olcsó, sajnos emiatt nem is szoktunk túl gyakran ilyet készíteni. 🙂  Ennek kivitelezése, az ugyanezzel a technológiával készített meghívó alapján történik, amelyet elsősorban a különleges látvány miatt terveztünk. A fehér fóliaprégeléssel készített meghívó – vagy akár menükártya – lényege, hogy bármilyen anyagú és vastagságú, de kifejezetten sötét színű alapanyagon lehet látványos megjelenést elérni. Ugyanezt a látványt bármilyen más nyomdatechnológiával, csak bizonyos kompromisszumok mellett lehetséges elkészíteni és nem lesz ilyen jó a végeredmény. Részletes leírást, rengeteg információt és még annál is több fotót találtok a Cool Style meghívó oldalán.

Ami viszont egyértelmű előnye más terítékenkénti menükártyákhoz képest, hogy bizonyos példányszám fölött már majd hogy nem kedvezőbb az ára. A megjelenése pedig igazán lenyűgöző, ezért sok vendég esetén ez egy egyedülálló és különleges megoldás.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

Egylapos menükártya fehér fóliaprégeléssel – sok vendég esetén kitűnő választás.

 

Prémium menükártya bordűrre ragasztva – különösen elegáns

A menükártya alapvetően „csak” a funkciója miatt kerül az asztalra, azonban ettől még törekedhetünk rá, hogy szép is legyen. Sőt ahogy több korábbi példa esetében is, több olyan eljárással és technológiával is készülhet menükártya, hogy esztétikailag egyedülálló legyen. Hiszen a terítékenkénti menükártya fontos része az ünnepi asztalnak és az esküvői dekorációnak, így igazán megérdemli, hogy figyelmet fordítsunk rá. A díszítő bordűrre történő kivitelezést egyébként elsősorban meghívóknál szoktuk alkalmazni, alapvetően költségnövelő volta miatt. Nem csak a pluszban használt alapanyag, hanem főként a kézi ragasztással történő elkészítés és préselés miatt is. Épp ezért minden alkalommal nagyon örülünk, hogy ha ilyet van lehetőségünk készíteni és mégjobb ha menükártyánál lehet alkalmazni.

A díszítő bordűrre történő ragasztás lényege, hogy a menükártya színétől markánsan eltérő hátlap kartonra ragasztjuk a menükártyát. Így a hátoldali karton elegánsan emeli ki magát a menükártyát és persze egy plusz színnel, árnyalattal gazdagítja az összhatást.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

A bordűrre ragasztáson kívül még kézi arany díszítést is alkalmaztunk ennél a prémium minőségű menükártyánál.

 

Aranyozott menükártyák már meglévő klisékkel

A menükártyák aranyozása készülhet olyan egyedi klisével, amit kifejezetten a Ti megrendelésetekre gyártunk. Ilyen az egyedi felirat, monogram vagy szinte bármilyen grafika. De sok olyan klisét is választhattok, amit mi már korábban elkészítettünk valamelyik meghívónkhoz. Ezt a menükártyát a Tree Of Love meghívónk prégelő kliséjével készítettük.

 

A Tree Of Love meghívó csodás famotívumát aranyoztuk erre a menükártyára.

 

Menü- és italkártya aranyozott feliratokkal

A különböző grafikai motívumokon kívül pedig menü és ital feliratok aranyozására is lehetőséget kínálunk. Technikailag nyilván bármilyen tipográfiából készíthető egyedi aranyozó klisé, de ezesetben számolnotok kell a klisé készítésének árával és átfutási idejével. Mi viszont kiválasztottuk a három legnépszerűbb tipográfiát és azokból elkészítettünk egy-egy klisét „Menü” és „Italok” felirattal. Így ha ezek közül megtetszik nektek valamelyik, akkor a kliségyártás árát is megspórolhatjátok és várni sem kell rá, azonnal tudunk vele dolgozni.

Három népszerű tipográfiai megoldással már elkészítettük az aranyozó kliséket, kérhetitek a menükártyát ezekkel.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

Ezt a két klisét mi már elkészítettük.

 

A másik – mindkét oldalon kifutó – tipográfiával több különböző menükártyát is készítettünk már. Érdekes megnézni, hogy egymástól mennyire eltérő hangulatot lehet varázsolni a megfelelő papír és tipográfia megválasztásával és mindezek összehangolásával.

 

Hófehér színű, textilfelületű papírra nyomtattuk ezt a letisztult és elegáns hangulatú menükártyát.

 

Ugyanezt a két klisét használtuk, egy natúr hatású öko-papírral, enyhén rusztikus tipográfiával kombinálva és asz összhatás egészen más.

 

 

Kör alakú menükártya

Az esetek túlnyomó többségében téglalap illetve négyzet alakú menükártyákat készítünk, mert ez a legegyszerűbb és így a legolcsóbb is egyben. De több különböző eljárás is létezik arra, hogy különleges formájú menükártyákat készítsünk. Az első lehetőség a kör alakú prémium menükártya, a lenti kép alapján ez vélhetően nem igényel különösebb kommentárt! 🙂

 

Ez a kék-zöld színkombinációban készített menükáryta ugyanaz a méret, csak a különleges dekoráció és színösszeállítás miatt mutatjuk! 🙂

 

Egyedi formájú lézervágott menükártya

A különböző formák esetén más-más technológiát érdemes alkalmazni. Az egyszerűbb kör forma esetén a stancolás a megfelelő megoldás. Egyedi szerszám elkészítése sem vészesen drága és az egyszeri gépindítási díj mellett viszonylag nagy példányszámban is gazdaságosan készíthető.

 

Menükártya óriási választékban, minden menüsorhoz a leginkább passzoló formátumban, egylapos terítékenkénti, három oldalas háromszög, stb.

Az ilyen különleges formák esetén a digitális vágás általában költséghatékonyabb.

 

Ha további különlegességre vágytok, akkor keresetek minket bátran, örömmel tájékoztatunk az aktuális újdonságokról!

Ha pedig még több menükártya ötletet, megoldást szeretnétek látni, akkor olvassátok el erről szóló, nagyon részletes cikkünket!

Menükártya óriási választékban

Legfrissebb menükártya újdonságunk az Egyoldalas terítékenkénti menükártya amiről szintén részletesen írtunk.