Arany keretes virágos meghívó prémium kategóriás megoldásokkal készítve
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó alapötlete egyáltalán nem új, sőt egy teljes sorozat szerepel már a kínálatunkban. A Florabella Mini Kollekcióban 40 különböző, festett virágos grafikai témát dolgoztunk fel. Mindegyik grafikai témából különböző típusú meghívó terveket készítettünk. Van közöttük négyzetes formátumú, egylapos, kétoldalas kivitelezésben, valamint hajtott 4 oldalas változat is.
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó formátumában pedig – grafikánként változó számban –, de minimum 14 féle elrendezésben csináltunk terveket. Már önmagában ez is elképesztő variációs lehetőséget kínál, de itt még nem álltunk meg. Bármelyik verziót is választjátok, mindegyikhez kérhettek további extrákat. A választott grafikával egyező bélelt vagy nyomtatott borítékot, további kiegészítő kártyákat, illetve ezek összefogására alkalmas díszítő pántot.
Ha pedig később asztali kiegészítőket is szeretnétek az esküvőre, akkor ugyanezzel a grafikával mindent megkaphattok. Ültető- és menükártyát, ültetési táblát, asztalszámozót, poháralátétet – lényegében bármit amit csak szeretnétek. Nincs is értelme mindent felsorolni, hiszen az egészet összefoglaltuk egy közel 60 oldalas digitális katalógusban, amit a linkre kattintva tudtok megnézni.
Itt jönnek a képbe a prémium megoldások
Ugyanis a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó darabjai abban térnek el alapvetően a Florabella kártyáitól, hogy mindegyiket prémium minőségben készítettük el. Ami persze nem azt jelenti, hogy a Florabellát rossz minőségben gyártjuk! 🙂 Hanem azt, hogy egy egészen más koncepció mentén lehet megrendelni. A fentiekben leírt elképesztően nagy számú variációból ugyanis nem készítettünk mintadarabokat, hanem „csak” digitális látványterveket. Bármelyik változatot is rendelitek meg, a több ezer variációs lehetőségből, Ti döntitek el, hogy azt milyen paraméterekkel nyomtassuk ki, készítsük el – tehát akár az is lehet prémium.
Ennek megfelelően kérhetitek normál minőségű papírokra, különleges textúrázott vagy aranyosan csillogó alapanyagokra, sőt akár olyan prémium papírra is, mint amilyet a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó készítéséhez választottunk. Alapanyag, nyomtatás és boríték tekintetében tehát, ezeknél is van lehetőség extra minőségi kivitelezésre.
De az aranyozás illetve fóliaprégelés már egészen más tészta, magát a grafikát is aszerint kell elkészíteni, valamint fólianyomó klisére is szükség van hozzá. A Florabella esetében ezért ezt nem is tettük be a választható opciók közé. Egyébként enélkül is nagyon sok ötletből válogathattok.
Fóliaprégelés, ragasztott bordűr és különleges boríték
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó esetében már eleve úgy alakítottuk ki a grafikákat, hogy az alkalmas legyen a díszítő motívum aranyozására. Egészen pontosan pedig úgy, hogy akár a texturált díszítő motívum nélkül is működőképes legyen. Így még az a plusz lehetőségeket is megvan, hogy nem hozzáadtok valamilyen további extrát, hanem elvesztek belőle. Az árakat egyébként aranyozással együtt kalkuláltuk, ezért ha azt nem kéritek, akkor annak költségeit levonjuk belőle. Ha ez a konstrukció érdekel benneteket, akkor kérjétek egyedi ajánlatunkat!
Az aranyozással ellentétben a ragasztott bordűrkártyát már kifejezetten egyedileg kérhető extraként ajánljuk. Mert amíg az arany fóliaprégelés szerves részét képezi a meghívónak, addig a ragasztott bordűr tényleg „csak” egy extra. Szerintünk nagyon szép és egészen különleges lesz tőle a meghívó. De azt is megértjük, hogy ha valakinek ez nem tetszik és/vagy nem akar ennyi plusz költséget. Mi azért mindegyik grafikából készítettünk bordűrös mintadarabokat is, érdemes megnézni őket!
A bordűrről egy picit bővebben
Több hasonló, díszítő bordűrös meghívó is szerepel a kínálatunkban, bár azoknál ez az alapmodell, vagyis nem egyedileg kérhető, hanem már eleve úgy készítjük. A Bay Leaf Premium White Bloom – aranyozott meghívó kollekciónál nem pusztán esztétikai szerepe van a hátlapnak. Hanem azért is szükség van rá, mert egy viszonylag vékonyabb kartonra nyomtatjuk magát a meghívót. Ami persze önmagában is elég lenne, de a ragasztott bordűrrel sokkal elegánsabb és masszívabb is.
A Dressed In White meghívó családot szintén ragasztott bordűrkártyával készítettük, de két különböző változatban. Az Elegant Bordur esetében pont ugyanilyen méretezéssel, de sokkal minimalistább nyomtatással dolgoztunk. A Rose Pearl változatainál viszont sokkal csajosabb, aranyosan csillogó felületű, rózsaszínes árnyalatú kartonokra ragasztottuk a meghívót. Annyiban eltérő megoldásban, hogy a bordűrkártyára került fóliaprégelés, ami így sokkal szélesebb, a meghívó pedig kisebb.
Ezektől eltérő, négyzetes formátumban készítettük a teljes Forever Begins meghívó családot, amit számos változatban kínálunk. A Forever Begins Rustic Elegance – geometrikus meghívó rusztikus változatainál, tökéletes szín-összhangra törekedtünk. Ezért a bordűr kártya, a boríték és az abba ragasztott bélés is, mind ugyanabból a papírból készültek – négy színváltozatban. A meghívó család különböző változatairól blogunkban is olvashatsz: az Ezüst béléses meghívók című bejegyzésben, mindegyik változatot megnézheted.
Különleges papírra nyomtattuk a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó változatait
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó legextrább összetevője a különleges papír. Ez a 100% gyapottartalmú alalapanyag – Pur Coton Exces – tulajdonképpen nem is papír, de minden lényeges szempontból úgy viselkedik. Az átlagosnál vastagabb, 350 gr-os változatban érhető el, ugyanakkor alapvetően puha mégis ellenálló.
De ami miatt ezt választottuk az a jellegzetes kereszt-haránt irányú felületi barázdáltsága. Ezt a rajzolatot nem is igazán láttuk még más papírok esetében, tehát teljesen egyedi megjelenéssel bír. Ha csak önmagában a felületét nézzük, akkor leginkább az olyan művészpapírokhoz hasonlít, amiket akvarellhez és más festési technikákhoz ajánlanak. Gyönyörűen adja vissza a leghalványabb színeket is és csodálatosan jelenik meg rajta a grafika minden apró részlete. Mindeközben pedig a különleges felületi barázdáltság is átüt a grafikán, így tökéletes összhangot alkotnak.
Törtfehér és halvány krém színben rendelhető, bár a két árnyalat elég közel van egymáshoz. A színes grafikák miatt némelyik fotón nem is látszódik egyértelműen, hogy az pont melyik papírra lett nyomtatva. Erről majd a grafikai változatok részletezésénél fogunk írni bővebben. Plusz érdekessége ennek a papírnak, hogy egyedülálló felülete szinte „elnyeli” a digitális nyomtatásra jellemző fényességet.
Digitális nyomtatásnál ugyanis, minél színesebb/sötétebb a grafika egy részlete, annál több festék kerül rá, aminek így kialakul egy minimális csillogása. Nem gyönygházfényű vagy metálos csillogásról van szó azonban. Ez egyébként nem jelent negatívumot, maga az eljárás egyszerűen ilyen. Viszont az Excés papírnál ez a hatás nem jelentkezik, hanem egészen fátyolosan és természetesen módon jelenik meg rajta a grafika. Így még inkább olyan érzete van az embernek, mint ha tényleg kézzel festették volna.
Választhattok másik papírt
Ezt a papírtípust mindössze meghívónál használtuk csak korábban. A Spring Romance Bevel Luxury – Virágos vaknyomással díszített meghívó kollekcióban letisztult egy szín fekete szöveg nyomtatással és különleges vaknyomással díszítve.
A másik pedig magának a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó kollekciónak a testvére. A Whisper Of Paradise – Arany keretes virágos meghívót terveztük meg először, valamint alkottuk meg a kreatív ötletet és a produkciós eljárásokat. Mindez aztán annyira jól sikerült, hogy tovább mentünk a tervezésben és elkészítettük e meghívó testvérét, ez lett a Kiss Of Paradise. Bár néhány részlet tekintetében már egy picit tovább is fejlesztettük az első verziót. Ha pedig később úgy alakul, hogy lesz még egy hasonló harmadik változat is, akkor már ez is családdá fog bővülni. Valójában az ötlet már meg is született és a tervek egy része is elkészült. A mintadarabok gyártására és fotózására, valamint a további munkálatokra viszont már nem jutott időnk. Így a sorozat harmadik tagját csak később fogjuk majd publikálni.
Ahogy a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó minden más paraméterén, úgy a papíron is van lehetőségetek változtatni. Bár ez a lehetőség minden más meghívónk esetében is adott, a különleges grafikai megoldások miatt, mégis érdemes ezt alaposan átgondolni. Ahogy az előző fejezetben már írtuk, nem csak önmagában a papír felülete az ami gyönyörű. Hanem pont ilyen típusú grafikák nyomtatására egyedülálló módon alkalmas. Ez pedig azt jelenti, hogy ha bármilyen más papírt választotok, akkor ez az alapvetően matt és egészen finom, természetes hatás vélhetően megváltozik.
Bár szerintünk ez a legjobb választás
Persze lehet ezzel kísérletezni, rengeteg gyönyörű és különleges papír szerepel még a kínálatunkban. Elsőnek itt van mindjárt a másik cotton papír, amiből egy lienen cream megnevezésű, köztes színváltozat érhető el. A Keep It Simple Soft Deluxe papírja – a Gmund Cotton – egy picit vékonyabb is, 300 gr-os normál karton vastagságú. Felülete pedig sokkal „szimplább” nincs benne ez a jellegzetes kereszt-haránt irányú barázdáltság. Ezt a papírt egyébként nem csak meghívókhoz használjuk. Kreatív névjegy kollekciónk egyik különleges darabja a Négyzetes névjegy színes hátoldallal készített kártyája.
Az egyedi papírválasztással kapcsolatban mindenképpen egyeztessetek velünk mielőtt megrendelnétek! Valamint nézzétek meg a Blogunkat, amiben több érdekes bejegyzést is találtok a témában. A Milyen papírra nyomtasd az esküvői meghívót? egy nagyon részletes áttekintést ad a különböző esküvői papírokról. A Színes meghívó kartonok viszont kifejezetten az anyagában színezett papírokról ad bővebb információt.
Választható színű fólianyomással készítjük a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó minden változatát
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó kollekcióban különböző színű fóliákkal dolgoztunk. Ugyanis ha a klisé megvan – és az megvan –, akkor maga a prégelés „bármilyen” színű fóliával elkészíthető. Az idézőjel nyilván azért van, mert olyan fóliákról beszélünk, amelyek rendelkezésünkre állnak – vagyis léteznek – és amelyek esztétikailag is illeszkednek az adott meghívóhoz.
E négy színváltozatot úgy készítettük, hogy az adott papír színét és a prégelt fóliát rendeltük hozzá a virágos grafikákhoz. Két rózsaszínes grafikai variációt nyomtattunk fehér papírra és azokat rosegold fóliával prégeltük. Két másik, inkább zöldes és sárgás grafikát pedig halvány krém színű papírra és arany fóliával nyomtatva csináltunk.
Az egyes megoldások között persze bőven van átjárás, egyedi ízlésetek alapján kombinálhatjátok a grafikákat, a papír és fólia változatokkal. A négy grafikai változat leírásánál részletesen is kitérünk a konkrét megoldásokra és a szerintünk legjobb, esetleges további lehetőségekre.
Most különleges fóliákat is választhattok
A leggyakrabban alkalmazott fóliákon kívül, van néhány nagyon izgalmas újdonság is. Az egyik ilyen az ezüst alap szivárvány fóliaprégelés, ezzel a technológiával jópár meghívót készítettünk már. A Beautiful Spring – Szivárvány fóliás greenery meghívó és a Modern Botanica – Szivárvány leveles greenery meghívó esetében, a grafika nagyon hasonló. Szintén watercolor technikával festett leveles, greenery motívumokat készítettünk, amelyeket fóliaprégeléssel díszítettünk, de mindkét meghívónál más módon.
A Spring Romance Pastell Premium – Szivárvány virágos meghívó kollekciót pedig azért érdemes megnézni, mert egészen más esztétikával készült. Ennél nincs színes, virágos grafika, csak egy szín fekete szöveg nyomtatás. Viszont a prégelt grafika sokkal inkább a fókuszban van, mint az arany keretes virágos meghívó prégelt motívuma.
2023-as kollekciónk egyik új darabja a Moonlight Ocean Dark Elegant – Arany szivárványfóliás meghívó két változata. Ezeket arany fényű szivárvány fóliával prégeltük, ami talán még egy picit látványosabb mint az ezüstös változata.
Az arany keretes virágos meghívó esetében még az ilyen egészen élénk színek is egy kicsit visszafogottabban jelennének meg. Mivel a keretes motívum vonalai jóval vékonyabbak és nincs is ekkora egybefüggő felület, így a szivárványos hatás sem lenne ennyire erős.
És ha már a prégelésnél tartunk
Még egy extra ötletet vittünk bele a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó kollekció tervezésébe. Ezt a texturázott prégelő motívumot egy másik meghívó család készítéséhez is felhasználtuk már. Konkrétan a négy különböző változatból álló, Moonlight Ocean meghívó családot is ezzel a motívummal díszítettük. Az oka nagyon egyszerű: így optimálisabb paraméterekkel van lehetőségünk mintadarabokat készíteni, de főkét a kínálatunkat bővetíeni.
Ha ugyanis összehasonlítjátok a Moonlight Ocean bármelyik darabját – az egyik pont itt van néhány sorral feljebb – és a Kiss Of Paradise különböző virágos darabjait, akkor egyértelműen látszik, hogy egészen más meghívókról van szó. Már önmagában azzal is megtrükköztük a dolgot, hogy az egyiknél a kártya felső részét, a másiknál pedig az alját prégeltük. De már ettől az apróságtól is egészen más a két meghívó típus hangulata, mert máshova esik a fókusz. Valamint a kártya helykihasználása, illetve annak lehetőségei is eltérőek emiatt. Ebből adódóan a Monnlight Ocean minden változatánál a felső blokkban szereplő, nagy méretű név kiemelésen van a hangsúly. A Kiss Of Paradise esetében viszont az egész díszítés sokkal kevésbé hangsúlyosan jelenik meg.
A nyilvánvaló különbségekrő, mint a papírok, a grafika és a nyomtatás, nincs is értelme hosszabban írni, hiszen a két meghívónak semmi köze egymáshoz. Inkább azért szeretnénk csak erre a megoldásra felhívni a figyelmeteket, hogy lássátok, milyen változatos és kreatív módon lehet felhasználni a különböző erőforrásokat. Ezzel arra is bátorítani szeretnénk Titeket, hogy gondoljátok tovább az általunk elkészített meghívó terveket. Nyugodtan variáljátok az egyes elemeket, kombináljátok a különböző meghívóknál alkalmazott eljárásokat és ötleteket!
Csak arról ne feledkezzetek meg, hogy e sok különleges eljárásnak, vannak azért korlátai is! Ezért ha kitaláltok valami egyedi megoldást, akkor írjátok meg nekünk, hogy mit szeretnétek, mi pedig segítünk majd, hogy összeálljon az elképzelés.
Különleges névjegykártyákhoz is
De nem csak a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó kollekcióhoz és a Moonlight Ocean meghívó család tagjaihoz használtuk ezt a különleges textúrázott klisét.
2022-23-as újdonságunk, a Kreatív névjegy kollekció fejlesztése során is több alkalommal dolgoztunk ezzel a motívummal. Bár ezt a eklisét eredetileg kifejezetten meghívókhoz és azok kiegészítőihez terveztük, de a fejlesztések során aztán névjegyeket is csináltunk belőle. Minimális eltérés ugyan volt a méretekben, de ezt egy kis gyártási trükkel ügyesen ki tudtuk küszöbölni. Maga a motívum pedig annyira sokrétűen alkalmazható, hogy végül három nagyon különböző névjegykártya tervet is készítettünk belőle.
A Digitális arannyal nyomtatott bordó névjegy esetében arany szivárvány fólianyomással készítettünk látványos díszítő motívumot. E névjegy készítése és tervezése során egy, a többitől eltérő kivitelezési megoldást próbáltunk ki. Ennek az első fokozata, hogy a kártyát egy viszonylag egyszerű alap változatban készítettük el. Ehhez a „fapados” alap verzióhoz pedig, további kivitelezési extrákat lehet kérni igény szerint. Ebből a konstrukcióból adódóan a „széria” változat egy picit egyszerűbb – de azért nagyon mutatós –, de cserébe kedvező áron rendelhető. Az összes további extrát pedig mindenki az igényei és a rendelkezésre álló büdzsé függvényében választhatja.
Az Aranyozott névjegy két rétegben készített sorozatát arany prégeléssel díszítettük, bár ebben az esetben az volt inkább a fő grafikai koncepció, hogy a textúrát mutassuk meg. Ezt a névjegykártyát ugyaneis egy kifejezetten matt és simított felületű különleges papírra nyomtattuk. Így a kártyák homogén felülete és a textúrált prég motívum közti kontraszt különbség olyan erősen megmutatkozik, hogy az összhatás még izgalmasabb.
Nem csak színes fólianyomással
A legérdekesebb változat talán mégis a Háromrétegű névjegy digitfehérrel és vaknyomással készített sorozata, amit csupa különleges ötlet alapján terveztünk és gyártottunk. A névjegyet három rétegben kasíroztuk, az előoldal pasztell árnyalatú cream grey, kellemes meleg szürke kartonból készült. A hátoldal szemcsézett fehér, beton felületet utánzó textúrával, a kettő közé pedig egy jól látható fekete réteg került. Így van meg az extra vastagság, hogy egy őrületes textúrált vakprégeléssel olyan réteget vigyünk fel a kártyára, mint ha elkenték volna rajta a maltert. Mindehez még rajzoltunk egy tervrajz szerű alnyomat grafikát, amit digitális fehérrel nyomtattunk. Ez egészen halványan látható csak a pasztell papíron, de a fényben forgatva, finoman csillog a felülete. A teljes alnyomat grafikát 18 részre vágtuk, így minden kártyára más részlete kerül. A szintén két részre vágott vaknyomással kombinálva, elképesztően változatos látványt nyújt.
Ezt a sok különleges technológiát, mind részletesen leírtuk a Névjegykártya készítés paraméterei című blog bejegyzésünkben. Bár ez egy rendkívül hosszú cikk, de a benne található tartalomjegyzék nagyban megkönnyíti, hogy gyorsan megtaláld a számodra érdekes témákat.
Grafika és tipográfia
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó négy grafikai-tipográfiai változatot terveztünk. Mindegyik változat esetében összhangba hoztuk a grafika és a tipográfia színeit, de ettől még ezeket szabadon variálhatjátok. Tehát ha tetszik nektek az egyik grafika, de egy másik változathoz tervezett tördelést szeretnétek, akkor ezeket mi majd a tervezés során összehangoljuk.
Ezek a tipográfiai változatok nem csak a felhasznált betűtípusokban és színekben különböznek. Hanem abban is, hogy más tartalmú és elrendezésű szövegeket lehet velük szépen betördelni. Van közöttük olyan amin szerepel a program, de olyan is amin nem. Az egyiken csak a keresztneveket tüntettük fel, a másikon a teljeset. Két változaton kiemeltük a helyszínt és a dátumot, a másik kettőn viszont nem.
Ahogy a grafikai és tipográfiai változatok, úgy a tartalmi megoldások is szabadon választhatók – bizonyos szempontok figyelembe vétele mellett. Arról van szó, hogy a meghívó kártya mérete adott, így csak korlátozott terjedelmű szöveg helyezhető el rajta ízlésesen. Azoknál a változatoknál amelyeknél 5-7 sorba rendezve szerepel a program, szinte biztosan nem lesz hely, hogy nagy méretben, négy sorba rendezve helyezzük el a neveteket. Esetleg csak akkor, ha extra rövid lesz hozzá maga a meghívás.
Amikor tehát összeállítjátok majd a meghívó szövegét, próbáljátok meg figyelembe venni a mintadarabokon látható megoldásokat. Ne írjatok rá mindent is, mert akkor nem fogjuk tudni ízlésesen és szépen elrendezni a szöveget és az egész túl zsúfolt lesz.
Antique white – halványzöld greeneryvel és rengeteg fehér virággal
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó első grafikai változata, egészen világos drapp alap színnel, sok szép fehér virággal és egy kis greenery leveles motívummal készült. Talán ez az egyik olyan megoldás, ami minden menyasszony szívét rabul ejti, még akkor is, hogy ha valami egészen más hangulatú meghívót választ aztán.
Egy egészen különleges – félig atr deco, félig pedig modern – jegyeket magán hordozó betűtípussal írjuk ki a neveteket a meghívó tetején, alatta az esküvő dátumával és a helyszínnel. Ez azért is jó megoldás, mert a legfontosabb információk, így a lehető leglátványosabban szerepelnek. Ráadásul így nem kell bonyolult körmondatokba fogalmazni.
A teljes tartalmat három jól elkülönülő blokkba rendeztük és egységes címrendszerrel láttuk el. Megszólítással kezdődik a fő blokk, ami maga a meghívó szöveg, utána a részletes program és alul a visszajelzés. A meghívó így minden fontos információt tartalmaz és jól elválik a felső cím blokktól is. Egyetlen kérdés szokott csak felmerülni ezzel kapcsolatban, hogy lehet-e a programot piktogramokkal készíteni.
Technikailag persze nincs akadálya, de egyrészt ehhez a hely is kevés, másrészt a virágos grafika mellé, már nem biztos, hogy kellenek a rajzocskák. Ez a csak szöveges megoldás sokkal letisztultabb és a lényeget tartalmazza, felesleges további grafikai elemekkel illusztrálni.
Az viszont még érdekes lehet, hogy melyik papírra és milyen prégeléssel kéritek ezt a grafikai változatot. A mintadarabokat mi krém alapra nyomtattuk és arany fóliával díszítettük, bár a túlnyomó részt fehér virágos grafikához, a halvány krém papír is jól illene. Ebben az esetben viszont a fehér virágok már nem annyira fehérek, mint inkább halvány sárgásak lennének. Ha krém színű papírra nyomtatjuk, akkor összességében még egy kicsit rusztikusabb hangulatúvá fog válni a meghívó. A rosegold fóliaprégelés ebben az esetben szerintünk nem lenne igazán szép, legalább is a krém színű papír esetében.
Blush dream – rengeteg rózsaszín és egy kicsi zöld
Ez előző krém papír + arany prégelés után, a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó második változatát, fehér papírra nyomtattuk és rosegold fóliával díszítettük. Adja is magát a dolog, mert a virágokban megjelenő színek és árnyalatok jelentős része is rózsaszínes. Néhány zöldes árnyalatú levél oldja csak egy picit a csupa virágos összhatást.
A meghívó kártya tetején a nevetek szerepel, nagy méretű kiemelésben, egy klasszikus-elegáns talpas betűtípussal szedve. Alatta a dátum kapott helyet egy jól olvasható kalligrafikus betűvel és a levelekhez hasonló zöld színnel kiemelve. Az egészen rövid meghívó szöveg tördelése alapvetően klasszikus, tartalmilag viszont annyiban modern, hogy nincs benne megszólítás. Ezt a klasszikus hangulatot oldja fel némileg, az írott betűs sor a vendégvárás idejével, amit főként az angolszász esküvői hagyományokban szoktak használni. De szerintünk nagyon elegáns és informatív, érdemes megpróbálni.
Végül a szöveg blokk alján két infó sort emeltünk még ki, a helyszínt és a visszajelzést. Mivel a teljes szöveget Ti határozzátok meg, így ez a rész is lehet más. Kiemelhettek más infót, vagy kerülhet ide bármilyen más szöveges leírás is.
Ez a grafikai változat minden további nélkül készülhet fehér papírra és akár arany fólianyomással is. A virágok színei bőven megengedik mindkét változást, sőt ha szeretnétek esetleg még markánsabban átszínezni, akkor az alnyomat grafika színei is módosíthatók. Persze ugyanez a lehetőség, az összes többi változat esetében is fennáll.
White fresh – halvány krém színű rózsák és egy pici zöld
A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó harmadik grafikai változatát, krém színű papírra nyomtattuk és arany fóliával prégeltük – csakúgy, mint az első változatot. De ahogy az, úgy ez is készülhetne fehér papírra és akkor a fehér, illetve egészen halvány színű virágok finom részletei, még szebben tudnának megjelenni.
Azért is különleges ebben a sorozatban, mert csak ezt az egy változatot angol nyelven készítettük. Az amerikai esküvői tradíciókban egészen másfajta szöveges megoldásokat használnak, ami így arra is lehetőséget teremt, hogy a tördelés eltérő legyen. A teljes szöveget egészen keskeny hasábban, nagyon elegáns rövid sorokkal tördeltük. Ennek persze előfeltétele, hogy maga a szöveg a lehető legrövidebb legyen. Ebben aztán tényleg csak a legszükségesebb infók szerepelnek: kik, hol, mikor, mit fognak csinálni – és, hogy gyertek el.
Szerintünk ez nagyon vagány! Nyilván ugyanez magyarul is elkészíthető és bocs, de már annyi meghívót terveztünk, az idehaza fellehető szövegsablonokkal, hogy minden más megoldás felüdülésnek számít. Valószínűleg nem csak mi vagyunk így ezzel, hanem a vendégeiteket pont ugyanennyire fogja kellemesen meglepni, ha ehhez hasonló tartalmi megoldást választotok.
Egyetlen aggály szokott csak felvetődni a rendhagyó név kiemeléssel kapcsolatabn, hogy lehet-e a keresztneveket nagy kezdőbetűvel írni. És persze, hogy lehet, bár így nagyon dizájnos, de megértjük, hogy ha ebben a kérdésben valaki ragaszkodik a megszokásokhoz.
Plusz egy kreatív ötlet
A kínálatunkban több hasonló megoldást is találtok, a nevek kisbetűs szedése tehát egyáltalán nem szokatlan. A First Blush kollekcióban a nevek első, illetve utolsó, jobbra-balra megnyújtott betű rajzolatait használtuk, így az nagyon látványosan kilóg a kártyáról. Hasonló megoldást alkalmaztunk a Keep It Simple meghívó esetében is, de ott még egy kis szivecske is került a nevek közé. Bár talán érdekesebb, hogy a neveket szintén fóliaprégeléssel nyomtuk rá a meghívóra és a hozzá tartozó borítékra is.
Azért is mutatjuk most ezt a két korábbi ötletet, mert mindkettőt nagyon klasszul lehetne adaptálni a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó kollekció különböző változataira. A nevek jobbra-balra kilógatott megoldása különösen jól mutatna a ragasztott bordűrkártyás opció esetében. Akár úgy is, hogy a nevek színét pont olyanra állítanánk be, mint amilyen a bordűr. A középen szivecskés megoldás egyébként bármely változatnál alkalmazható lenne. Csakúgy mint a fóliaprégelés, ami azért is nagyon klassz lenne, mert az alsó, textúrázott motívummal együtt még ünnepélyesebbé – és abszolut egyedivé – válna általa a kártya. Az pedig már egy extra bónusz, hogy a nevetek így a borítékon is megjelenhetne.
Scarlet solemnity – enyhén őszies/télies, komolyabb hangulatú meghívó
Az utolsó grafikai változat több apróság miatt is kilóg egy picit a sorból. A virágok itt sokkal színesebbek és változatosabbak, mint a többi változat esetében. Ráadásul a piros és bordó virágok egy picit elviszik a meghívó hangulatát, nem annyira a tavaszi frissesség és a nyári vidámság érződik, hanem inkább egy picit komolyabb, elegánsabb hangulatú. A greenery grafikák között pedig főként örökzöldek, illetve kifejezetten karácsonyi csokrokhoz használt levelek jelennek meg.
Azt ugyanakkor nem akartuk, hogy esetleg komor hangulatú vagy netán „öreges” legyen. Bár az ügyfeleink között sokan vannak, akik nem klasszikus értelemben fiatalok, hanem harmincasok, esetleg második házasságra készülnek. Ezért ez a dizájn jó alternatíva lehet az ő részükre is, hogy ha nem akarják a legfrissebb esküvői trendeket megejeleníteni. Mindezek miatt kifejezetten modern tipográfiát terveztünk, hogy az összhatást egy picit a helyére billentsük.
A neveteket egy kifejezetten modern hangulatú, keskenyített és vékony betűtípussal szedtük, így elég nagy méretben tud megjelenni és nagyon látványossá teszi az egész oldalt. Alatta a dátum és a helyszín szerepel, amit másik változatoknél is alkalmaztunk már és leírtuk, hogy szerintünk miért jó. Van azért ebben is egy kalligrafikus sor kiemelés, hogy azért mégse legyen az egész túl merev és ez az egy sor nagyon fel is dobja a látványt. Végül pedig egy egészen rövid infó blokk a visszajelzéssel, de kerülhetne ide akár egy nászajándékos instrukció is.
Az ötletelésnél azért figyeljetek!
Mindegyik grafikai változat esetében érvényes, hogy a tipográfia és a tördelés, szoros összefüggésben van a szöveg terjedelmével. Ugyanis a különböző betűtípusok keverése akkor tud csak igazán esztétikus lenni, ha elegendő üres felületet hagyunk körülötte. Nyilván átírhatjátok a szöveget és ha jön még hozzá néhány szó vagy plusz mondat, akkor még tartható a design. De ha teljesen átszerkesztitek és jóval több szöveget írtok, akkor az elrendezés már vélhetően nem valósítható meg így, de mindenképpen zsúfoltabb, kevésbé átlátható lesz az egész.
Ha mindenképpen több szöveget szeretnétek
Persze azt is megértjük, hogy ha szeretnétek hosszabb szöveget vagy esetleg részletesebb programsort – erre is van ötletünk. A hasonló felépítésű meghívók esetében, a legkézenfekvőbb megoldás ilyenkor az, hogy ha a kártya hátoldalára nyomtatjuk a további tartalmat. A texturált prégeléssel díszített virágos meghívó esetében viszont ez nem a legszerencsés elképzelés. Mégpedig azért, mert még az extra anyagvastagság ellenére is, a prégelés egy picit árnyomódik a hátoldalra. Ami egyáltalán nem jelent problémát, hogy ha nincsen rajta tartalom, hanem „csak” hátoldaként funkcionál. Ha pedig ragasztott bordűrös változatot szeretnétek, akkor a hátoldali nyomtatás amúgy sem értelmezhető.
Ha viszont szeretnétek több szöveget, akkor azt inkább külön kártyákon érdemes elhelyezni – hasonlóan a tasakos meghívók tematikus kártyáihoz. A különböző grafikákkal megtervezett zsebes-tasakos meghívók esetében nagyon hasonló a helyzet. Ezeknél ugyanis van egy a tasakba ragasztott főkártya, amin csak maga a meghívás szerepel. Minden további infót pedig, a zsebben elhyelyezett 2-3 további kártyán lehet feltűntetni.
A tasakos meghívókat eleve így tervezzük, viszont a vaknyomással díszített virágos meghívó esetében, az árak nem tartalmazzák a plusz kártyákat. Ezért ha ilyen megoldásban szeretnétek a meghívót, akkor a tartalom mennyiségétől, vagyis a kártyák számától és méretétől függően, egyedileg árazzuk be azt.
Texturált prégeléssel díszített virágos meghívó – fehér vagy krém borítékkal
Sok más meghívónkhoz hasonlóan, a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó darabjait is egyszerű, szép borítékkal adjuk. Fehér és halvány krém színekből választhattok, amelyek tökéletesen passzolnak az adott meghívó papírokhoz. Ha esetleg egyedi színvariációt kérnétek és/vagy valamilyen extrább borítékot szeretnétek hozzá, akkor teljes kínálatunkból szabadon válogathattok.
Baronial borítéktípusunk választékában bélelt és prégelt változatokat egyaránt találtok. Bár a karakteres arany díszítés miatt a prégelt borítékok talán kevésbé illenének ehez a meghívóhoz. Ezzel szemben a bélelt borítékok lényege, hogy a kívülről egyszerű – fehér vagy krém – borítékot belülről díszítjük egy látványos színű ragasztott béléssel.
Állandóan változó – részben bővülő – boríték kínálatunkban matt felületű borítékok is bőven vannak, de ezeken kívül is számos kombinációt el tudunk képzelni, ezért nincs is értelme hosszan sorolni a lehetőségeket.
Színes kartonból készített ragasztott bordűrök
Több alkalommal is érintettük már a bordűrök kérdését a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó leírásának fejezeteiben, de szeretnénk még több infót adni ezzel kapcsolatban. Az alapvetés az, hogy mivel egy egyedileg kérhető extráról van szó, úgyis megbeszéljük majd ennek részleteit azokkal, akiknek tetszik. Részben pont emiatt, már a mintadarabok elkészítésénél sem türekedtünk arra, hogy nagyon nagy választékot mutassunk ezekből a kartonokból. Nem is lehetne ezt könnyen megcsinálni, tekintve, hogy elég nagy választékban kaphatók erre alkalmas papírok.
A négy különböző grafika pedig olyan változatos színezést tartalmaz, hogy bármelyikhez tudnánk legalább 10 tökéletesen hozzá illő bordűrt mutatni. És akkor még nem is beszéltünk a borítékról, hiszen a színes bordűr rendelése esetén is van rá lehetőség, hogy eltérjetek a fehér vagy krém szériaborítéktól. Ha pedig valamilyen színes borítékot szeretnétek, akkor azt biztosan nektek kell majd a bordűr színével is összhangba hozni. Mert így már olyan nagy a variációk száma, hogy sem grafikai, sem nyomdai szempontból nem tudnánk olyan pontosan megközelíteni, mint Ti a saját ízlésetek alapján.
Persze fogunk tudni segíteni benne, hiszen nekünk azért van már gyakorlatunk ezeknek a papíroknak az alkalmazásában. Van rengeteg papírminta könyvünk és szívesen összeállítunk nektek akár több variációt is, hogy ha megadjátok az elképzelt irányt. Ezért nem is érdemes tovább taglalni a témát, jelezzétek, hogy ha szeretnétek ragasztott bordűrt, mi pedig majd ellátunk Benneteket a szükséges infókkal!
Egyedi rendelési lehetőségek
Ahogy minden más meghívónk esetében, úgy a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó darabjainál is van egy csomó lehetőség, hogy saját ízlésetekre szabjátok. Persze minden – vagy legalábbis a legtöbb – egyedi kérésnek valamilyen plusz anyagi vonzata is van, így minden ilyen ötletről érdemes előzetesen konzultálnunk.
Lehet más a prégelt grafika
A meghívót díszítő motívum adott, azon változtatni persze lehet, de nem látjuk sok értelmét. Mégpedig azért nem, mert ez a prégelő klisé már megvan és annak a rajzolata fix. Persze lehetséges teljesen új grafikát és hozzá való egyedi fólianyomó klisét tervezni és gyártani, de ennek jelentős plusz költésge és időigénye van. Mi örülnénk a legjobban ha lenne lehetőségünk ilyet tervezni, ezért ha szeretnétek, akkor kérjétek tőlünk bátran!
Köztes megoldás lehet, hogy ha a már meglévő kliséinkből válogattok, mert akkor nem kell saját klsiét gyártatni. Ez persze nem lesz teljesen egyedi, de ha szeretnétek a prégelést módosítani a texturált prégeléssel díszített virágos meghívó rendelése során, akkor ez a leggyorsabb és legolcsóbb megoldás. A már meglévő klisék egy részét megtaláljátok az Aranyozott meghívók termékkategóriában.
Egy másik részével kapcsolatban pedig korábban már összeállítottunk egy ötletgarlériát, bár ezt kifejezetten egyedi prégelt borítékokhoz terveztük. Ennek megfelelően van is köztük néhány olyan motívum, ami meghívóra egyáltalán nem, illetve kevésbé használható. De mindenképpen érdemes átfutni, hogy lássatok pár lehetőséget. Ha pedig szeretnétek technológiailag is elmélyedni ebben a témában, akkor a Névjegykártya készítés paraméterei című bejegyzésünket érdemes átolvasni. Ebben részletes leírást találtok magáról a prégelésről, az egyedi klisék készítéséről és a szivárvány fólianyomással kapcsolatos tudnivalókról.
A teljes 2023-as kínálatunkat megnézhetitek on-line katalógusunkban.
»» 40 db alatti rendelés esetén: 1300 Ft/db
»» meghívó kártya + boríték
»» szivárványfóliázás gépindítási díja:10 000 Ft
»» 4 db-os csomagokban rendelhető
»» grafikai díj: 10 000 Ft
»» 40 db-os meghívó szett: 57 000Ft
»» meghívó kártya + szivárvány fólia + boríték + grafikai díj
»» további példányok 4 db-os csomagban: 4200 Ft (1050 Ft/db)
Grafika: négyféle virágos grafika választható
Prégelés: arany vagy rosegold fólia kérhető
Papír: natúrfehér, halvány krém
Boríték: fehér/krém széria boríték vagy opcionálisan kérhető prémium boríték
Ragasztott bordűr karton: opcionálisan kérhető
Reviews
There are no reviews yet.