Háromszög menükártya vicces-figurás grafikával – a legnépszerűbb típus
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített darabjait, bármelyik másik esküvői meghívónk grafikájával is rendelhetitek. Valamint a kínálatunkban szereplő meghívó kollekciókon túl, egyedi meghívóhoz is tudunk készíteni ugyanilyen menükártyát. A honlapunkon található nagyon sokféle menükártya típusból, ezt szokták a leggyakrabban rendelni. A kivitelezése egyszerű, a használhatósága nagyon sokrétű és ami talán a legfontosabb, ez az egyik legkedvezőbb árú menü típus.
Miért jó a három oldalas kivitelezés?
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített változata, a méretéből adódóan az átlagos menüsorok elhelyezésére szinte minden esetben elegendő felületet biztosít. A három oldalas formából adódóan a szöveget a legtöbbször ugyanúgy szoktuk elrendezni. Az egyik oldalon a menüsor, a másik oldalon az italválaszték, a harmadikon az asztalszámozás. Így nem csak menükártyaként, hanem asztalszámozóként is használható. Ez az oldalkiosztás azonban nem szentírás, ettől eltérő tartalommal és elrendezéssel is elkészíthető a menükártya.
Kerülhet rá további tartalom is
Az is gyakran előfordul, hogy a harmadik oldalra nem kerül asztalszámozás. Egyre több esküvőnél fordul elő, hogy valami olyan további extra tartalom elhelyezésére is szükség van, ami a menü- és itallapon kívül plusz felületet igényelne. Ilyenek pl. a koktéllap, limonádé-bár, pálinka-bár, desszert asztal részletes leírása, esetleg grillterasz vagy svédasztal további fogásainak részletezése. Ezek bármelyike ugyanúgy elhelyezhető a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített változatának utolsó oldalán. További extra tartalomként bekerülhet még a nagy nap részletes programleírása, akár piktogramos, grafikus megoldással.
Mi van akkor, hogy ha ez a méret mégsem elég?
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített modelljének alap mérete szabványos A/4-es, illetve egész pontosan egy picit nagyobb. De csak azért, mert a három már említett oldalon kívül, van még egy negyedik, keskenyebb csík, ez a ragasztófül – később erre még visszatérünk. Előfordulhat, hogy a menü- illetve italsor nagyon részletes és ezért túl hosszú, hogy egy oldalon elférjen. Az utóbbi néhány évben ugyanis egyre nagyobb divat lett, hogy a helyszínek / catering cégek szeretik egy picit „felturbózni” a menüket.
Ha úgy alakul, hogy ez a standard méretű háromszög menükártya vicces-figurás grafikával díszítve nem elég nagy, akkor több megoldási lehetőség is kínálkozik. A legegyszerűbb, hogy ha inkább másik típust választotok, olyat ami a Ti egyedi menüsortokhoz jobban passzol. A blogunkban találtok egy nagyon részletes összefoglalót a különböző menükártya típusokról: Menükártya óriási választékban címmel. Ha kifejezetten valamilyen extra prémium megoldást kerestek, akkor viszont itt érdemes szétnézni: Prémium menükártya – aranyozott, kör alakú, bordűrös.
Vannak más menükártya típusok is
Hosszú menü- és italsorok esetén az egyik legjobb megoldás lehet a menü booklet, ami ültetőkártyaként is funkcionál. A Menü booklet – ültetőkártyával kombinálva című írásban minden fontos infót megtaláltok. Csak az érdekesség – és az összehasonolítás – kedvéért pedig érdemes elolvasni az Egyoldalas menükártya terítékenként című cikket. Ez teljesen más megközelítés, kifejezetten nem a hosszú menükhöz lett kitalálva. De talán pont azért lehet érdekes, hogy ha láttok egy merőben más megoldást, akkor lehet, hogy megtetszik.
A hosszú menüsorok esetére lehetséges a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített változatának nagyobb, A/3-as mérethez közelítő speciális oldalarányú elkészítése is. Ennek a típusnak a méretezését úgy alakítottuk ki, hogy az oldalak szélesebbek legyenek, így a közepes karakterszámú vagy valamivel hosszabb fogások nem fognak két sorba tördelődni, így túl sok majdnem üres sorhelyet elfoglalva. Illetve a kifejezetten rövid sorokat, mint pl. egy röviditalos vagy boros blokk felsorolásai, két hasábban tördelve is el lehet rajta helyezni.
A menükártya magassága pedig nem lesz dupla akkora, hanem csak néhány centivel magasabb, aminek köszönhetően nem uralja el az ünnepi asztal látványát. Nem lesz túl magas pl. az átlagos vázákhoz és asztaldíszekhez, vagy akár képkeretes asztalszámozókhoz képest. Ennek a speciális oldalaránynak köszönhetően, egy látványra nem sokkal nagyobb menükártya formátumon, lényegesen nagyobb mennyiségű információ elhelyezésére van lehetőség.
Ha valamilyen extra méretet szeretnétek
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített darabjainak esetében az A/4-es méret/formátum a leginkább megfelelő. Találkoztunk azonban már olyan esetekkel is, amikor valamilyen egyéb szempont ezt felülírja és a méret / formátum módosítására van szükség:
- Az egyik ilyen eset lehet, hogy ha a menü éppen csak annyival hosszabb a szépen elhelyezhető mennyiségnél, hogy pont nem fér ki a szöveg a rendelkezésre álló felületen. Ebben az esetben van lehetőség, hogy akár szélességben, akár magasságban úgy bővítsük az alap oldalméretet, hogy ez a kevés plusz szöveg kiférjen. Az egyedi méretek meghatározása minden esetben egyedileg történik.
- Ennek az ellenkezőjére is volt már példa, amikor rövidebb a menü, ami miatt akár csak néhány centivel kisebb változatra lenne szükség, természetesen ez is megoldható. Bár ez az eset olyan ritkán fordul elő, hogy már évek óta nem volt szükség kisebb méretű menükártya készítésére.
- Előfordulhat olyan is, hogy maga ez a hosszúkás oldalarány nem megfelelő, pl. olyan speciális grafikával készült korábban a meghívó, ami kifejezetten más oldalarányú téglalap formában – pl. baronial – jeleníthető meg szépen. Esetleg olyan egyedi teríték – pl. négyzetes – lesz az asztalokon, amihez nem illik ez a keskeny, álló formátum.
- Készítettünk már ilyen nagy méretű menükártyát olyan „nemzetközi” esküvőre is, ahol a menü- és italsort három nyelven kellett megjeleníteni, így egy-egy oldalra került a menü és az ital, oldalanként változó nyelven.
Az ilyen egyedi oldalméretekkel kért menükártya paramétereinek egyeztetése minden esetben egyedi konzultáció keretében történik.
Érdemes többet rendelni belőle
Fontos: a menükártya nyomtatása ívben történik, ennek megfelelően kizárólag csomagban rendelhető! Egy csomagban 2 db kártya van, amennyiben pl. 9 db kártyára van szükségetek, akkor is 10 db-ot tudunk csak készíteni belőle, így ebben az esetben 5 csomag árát érvényesítjük.
Ezzel a menükártya típussal kapcsolatban az egyik közkeletű tévhit, hogy a szokások szerint elegendő csak egyet rendelni belőle asztalonként. Ebből adódóan egy átlagos létszámú esküvő, azaz 8-10 asztal esetén, ez viszonylag kis költséget jelent csak. De a sok év alatt szerzett tapasztalatok és ügyfeleink visszajelzései alapján szeretnénk néhány szempontot a figyelmetekbe ajánlani és javaslatot tenni a menükártyák darabszámát illetően.
Sorasztalos ültetés esetén általában azt szoktuk javasolni, hogy 6 maximum 8 emberenként érdemes egy ilyen menükártyát kitenni. Így három egymás mellett ülő vendég közül pont a középső előtt lesz a menükártya, ez a vendég és a tőle jobbra, illetve balra ülő két másik vendég, valamint az asztal túloldalán helyet foglaló három további vendég, szintén tökéletesen fogja látni a menükártyát. Az ettől távolabb ülők viszont már biztosan nem és nem is érik el, hogy közelebb húzhassák és elolvashassák.
Hasonló a helyzet egy körasztalos ültetés esetében is, aminél 8-10-12 fős asztalokat hasznának leggyakrabban, de vannak ettől nagyobb asztalok is. Ebben az esetben még tovább bonyolódik ez a kérdés, mert a körasztalok közepére általában nagy vázát vagy valamilyen más virágdíszítést szoktak elhelyezni dekorációként. Így bárhová is helyezitek el a menükártyát, az ellentétes irányból mindenképpen az asztaldísz takarásába kerül, ezért az asztal túlsó felén helyet foglaló vendégek biztosan nem fogják látni. Ezért a körasztal esetén inkább azt szoktuk mondani, hogy 3-4 vendégenként érdemes egy menükártyát kihelyezni, így a fentiek szerint biztos, hogy minden vendég számára jól látható lesz.
A Hommage Tim Burton grafikáiról
A Hommage Tim Burton meghívókon is szereplő, vicces, laza figurák a kiegészítők fontos grafikáját adják. A számotokra rajzolt figurákat a menükártya tervezésekor is érdemes használni, igazán remek hangulatot és vidámságot kelt majd. Ezt a vicces figurás meghívót eredetileg egyetlen grafikával kínáltuk. De aztán az egyedi megrendelések során kiderült, hogy mindenki szeretné azt saját magára szabni. Mivel a figurák egy nagyon egyszerű grafikai megoldásban lettek megrajzolva, így nincs akadálya, hogy egyedi rajzokat készítsünk. Nézzétek át a már meglévő grafikákat tartalmazó galériát és ha nem találtok közte olyat ami tetszik, akkor csak küldjetek egy fotót magatokról és mi megrajzoljuk.
Ugyanezekkel a grafikai paraméterekkel különböző ültetési táblákat is rendelhettek. Az abc rendes ültetési táblát akkor javasoljuk, hogy ha sok vendégetek lesz, mert ebben lehet a leggyorsabban megtalálni a neveket. Az asztalonkénti bontásban készített ültetési tábla sokkal szellősebb és látványosabb, viszont mindenkinek végig kell böngésznie az asztalokat, hogy megtalálja a helyét.
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával többféle papírból is elkészíthető
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített alap változatát egyszerű fehér papírra nyomtatjuk. A gyakorlatban három eltérő színű papírt használunk a nyomtatáshoz. Van egy kifejezetten ragyogó fehér, egy árnyalattal törtebb normál, természetes fehér, végül pedig egy sárgásabb krém színű. E három papírváltozat árban nem különbözik és kérnetek sem kell, mert az adott grafikához mindig a legszebbet választjuk és abból készítjük el a menükártyákat.
Kínálatunkban elég sok gyöngyházfényű papírtípust szerepeltetünk. Ezek nem csak a menükártyákhoz, hanem a meghívókhoz, ültetőkártyákhoz és poháralátétekhez, illetve bármilyen más kiegészítőhöz is választhatók. A gyöngyházfényű papírok viszont jellemzően 30-40%-kal magasabb áron kaphatók, mint a normál papírok. Ráadásul sok olyan grafika is látezik, amelyekhez egyáltalán nem is illik a gyönygházfényű papír. Ha kifejezetten ilyet szeretnétek, akkor részünkről nyilván nincsen akadálya. Szívesen ajánlunk különböző típusokat és színeket az esküvői dekoráció fügvényében és minden esetben egyedileg árazzuk.
Nézzétek meg a Beautiful Spring meghívót és olvassátok el az ugyanezzel a grafikával díszített, egyed megrendelésre készített kiegészítőkről szóló cikket: Esküvői kiegészítők a Beautiful Spring szivárvány fóliás greenery meghívó grafikájával
Választhattok öko-papírt is a menükártyához
Öko-papíros kínálatunk folyamatosan bővül, közöttük több olyan is megtalálható, amelyet bár ismerünk, de valamilyen jellegzetessége miatt nem tartunk az állandó kínálatunkban. Ezek általában olyan speciális igények és ötletek kielégítésére alkalmasak „csak” ami miatt nem érdemes raktároznunk. De egyedi igényeitek és ötleteitek alapján szívesen ajánlunk extra papírokat, keressetek bennünket bátran!
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával díszített darabjainak nyomtatásához olyan öko-papírokat válogattunk össze, amelyeket amúgy is használunk valamelyik meghívó kollekciónkban. Ezek közül a két leggyakrabban használt papírcsalád a Crush és Remake papírok, amelyek közös jellemzője, hogy legalább 20%-ban valamilyen természetes alapanyagot tartalmaznak. Újrahasznosított jellegüknek köszönhetően enyhén rusztikus hatást adnak. Felületük általában nem simított, inkább durvább, natúr jellegű. Színük pedig többnyire nem homogén, esetenként szemcsézett vagy apró „foltok” és „szilánkok” tarkítják.
A Remake papírcsalád összes színét felhasználtuk a Modern Rose Aranyrózsás bélelt borítékos meghívó készítéséhez. Az Almond and Kiwi kollekcióban pedig a Crush legjobb színeiből készítettünk borítékot.
Strukturált felületű kreatív papírok
Különböző mintázatú, felületében strukturált, ún. kreatív papírok óriási választékban hozzáférhetők. Az általunk legérdekesebbnek tartott papírokat általában fel is használjuk valamelyik új meghívó kollekciónkhoz. Az évek során azonban azt tapasztaltuk, hogy ebből az igen nagy választékból jellemzően négy-öt olyan felület van, ami a legtöbb érdeklődőnek tetszik. A többi inkább olyan speciális textúra, amely a különlegesebb, egyedi ízlésvilágú párokat érinti csak meg.
Ennek megfelelően inkább ezeket a már jól bevált papírfajtákat ajánljuk a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített darabjainak nyomtatáshoz. De nyitottak vagyunk, hogy egyedi igényeitek alapján speciális papírokat javasoljunk és használjunk, hogy számotokra minden részletében egyedi és különleges papírtermékek készülhessenek!
A különböző felületek általában több árnyalatban is kérhetők, de fajtánként változnak, így mindenképpen szükséges egyeztetnünk, hogy melyik típusból, milyen színek érhetők el. Az egyes papírfajták nem kizárólag felületükben és esztétikájukban eltérőek, hanem a rendelhető színváltozat, beszerzési lehetőségek és persze az ár tekintetében is jelentős eltérések lehetnek, ezért ha ilyen jellegű papírt szeretnétek, mindenképpen kérjétek egyedi ajánlatunkat!
A kraft papír örök sláger
A meghívókhoz hasonlóan a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával történő nyomtatása esetén is kérhettek kraft papírt. A kraft papír igen népszerű, egyben nagyon stílusos papírféleség, cikkünkben is mutattunk már egy ilyen menükártyát. Meghívó és boríték kínálatunkban viszont nagyon sokféle felhasználásban találkozhattok vele. A Remember Me #21 – Letterpress béléses kraft meghívó esetén, ugyanabból a közepes vastagságú kraft kartonból készítettünk bélelt borítékot és meghívót.
A Golden Blossoms Triple Kraft – Kraft béléses fehér fóliás meghívó esetében viszont három különböző kraft papírt használtunk. A pontosság kedvéért viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a háromból kettő. csak vékony papír változatban érhető el, így a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával díszített változatainak nyomtatására ezek nem alkalmasak.
Még több papír
Hosszan tudnánk még sorolni a háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített sorozatának nyomtatásához választható papírokat, de nincs értelme. A legtöbben úgyis az alap változatot választják, ami kiváló minőségű és a legjobb ár/érték arányú megoldás, így számunkra is ez a legjobb megoldás. Ha a meghívótokat is tőlünk rendeltétek és az valamilyen speciális papírra készült, akkor a kiegészítők nyomtatásánál úgyis rákérdezünk majd erre. Ha a meghívótokat nem tőlünk rendeltétek, de az esküvő napjára szükséges papír kiegészítőket szeretnétek, akkor szintén fel fogjuk hívni a figyelmeteket a lehetőségekre.
Érdemes átfutnotok a Kézzel festett meghívók kínálatát, amihez kifejezetten olyan papírokat válogattunk, amelyek különleges felületeit korábban még nem vagy csak nagyon ritkán használtuk. A Herb Garden – Kétszínes-virágos esküvői meghívó kollekcióban négy, az Inflorescence – Arany festéssel díszített virágos meghívó kollekcióban pedig öt különböző papírral dolgoztunk.
A legbiztosabb viszont mégis az, hogy ha elolvassátok a blogunkban a kapcsolódó cikkekt. A Milyen papírra nyomtasd az esküvői meghívót? című bejegyzésben egy általános leírást találtok. A Színes meghívó kartonok – miből készítsd a meghívód? címú írásban viszont már egy sokkal speciálisabb megközelítésről olvashattok.
További különleges lehetőségek
Háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített darabjainak rendelése esetén is van rá lehetőség, hogy különleges produkciós eljárásokat kérjetek. A már részletesen felsorolt, sok különleges papíron kívül, számos további lehetőségből választhattok. Az egyik ilyen nyomtatási extra lehet az aranyozás, azaz fólia prégelés, hiszen a fólianyomás bármilyen színnel készülhet.
Arany prégelés esetén viszont lényegesen több paraméterrel kell számolni, mint a normál menükártya rendelés során. Az első és legfontosabb kérdés, hogy milyen motívummal – grafikával vagy felirattal – vagyis milyen klisével szeretnénk prégelni a menükártyát. Kínálatunkban elég sok prégelő klisé szerepel, de ezek többségét kifejezetten meghívókhoz terveztük. Bár van néhány közöttük – mint pl. pont a Bay Leaf – ami a különböző kiegészítők díszítéshez is alkalmas. Erről szóló cikkünket itt olvashatjátok: Aranyozott esküvői kiegészítők a Bay Leaf babérkoszorús meghívó grafikájával
Ha viszont korábban már rendeltetek tőlünk meghívót – szintén prégeléssel –, akkor technológiai értelemben nincs akadálya, hogy ugyanez a motívum a menükártyán is megjelenjen. Ennek részleteiről több bejegyzést is közzétettünk már a blogunkban. Az Aranygyűrűs esküvői kiegészítők az Uncomplicated Beauty meghívó grafikájával készített különböző kiegészítőket mutatja be. A Poháralátét ami ültetőkártya és köszönetajándék is egyben című bejegyzés pedig az egyedi monogramos klisékkel történő prégelés további lehetőségeit mutatja be.
Háromszög menükártya vicces-figurás grafikával – szállítás és átfutási idő
A háromszög menükártya vicces-figurás grafikával készített darabjait „lapra szerelve” adjuk. Ez azt jelenti, hogy meg vannak hajtva és a ragasztásra szolgáló fül, fel van szerelve kétoldalas ragasztószalaggal. Így a tárolás/szállítás nagyon praktikus, helyszínen történő felállítása pedig rendkívül egyszerű és gyors. Csak meg kell hajtogatni a már benne lévő hajtások mentén, le kell húzni a ragszalagot és azonnal kihelyezhető az asztalra. Bárki számára könnyen elkészíthető, de ha lesz a helyszínen dekoros, ő valószínűleg ismeri ezt a megoldást, így biztosan nem fog problémát okozni a kihelyezésük.
Mindegyik menükártya grafikánkat több különböző színváltozatban kínáljuk, de kérésetek esetén egyedi színösszeállításban is szívesen elkészítjük. Küldjétek el a menü- és italsort, mi pedig egy munkanapon belül elkészítjük belőle a grafikai tervet. Ezt azután átküldjük nektek ellenőrzésre, jóváhagyásotok után pedig maximum öt napon belül a menükártyák átvehetők.
A szövegleadással kapcsolatban kérjük próbáljatok meg figyelni a következő szempontokra:
- A szöveget lehetőleg ne e-mail-be bemásolva, hanem valamilyen szöveges fájlformátumban (doc, txt) küldjétek el. Ez azért fontos, mert az egyes levelezőrendszerek eltérő karakterkiosztással dolgoznak, így könnyen előfordulhat, hogy a szövegből elvesznek egyes betűk.
- Kérjük, hogy a szöveget megfelelően előkészítve küldjétek el, elkerülendő a sok javítási fázist: pontosan adjátok meg a különböző címrendeket és az azok alá tartozó fogásokat (főétel, köretek, üdítőitalok, borkínálat, röviditalok, stb.)
YouTube csatornánkon összeállítottunk egy menükártyás lejátszási listát a különböző típusokról – amelyekről sikerült videót csinálnunk 🙂 – nézzétek meg!
Ha valamilyen okból ez a menükártya típus nem felel meg az elképzeléseiteknek, nézzétek meg teljes menükártya választékunkat!
»» Alapváltozat: 750 Ft/db, 1.400 Ft/cs
»» Alap grafikai díj: 1000 Ft (már meglévő grafika alapján)
»» Menüszöveg tördelés munkadíja: 3000 Ft
»» További menüváltozatok tördelésének munkadíja: 2000 Ft/típus
»» A grafikai díj egy javítási fordulót tartalmaz. Az ezt követő tartalmi, grafikai, tördelési változtatások díja: 1000 Ft/forduló
»» Tervezés és gyártás: kb. 5-7 munkanap
Az ütemtervet illetően úgy érdemes kalkulálni, hogy az átvételtől számoljatok vissza:
– tehát ha mondjuk 21-én szeretnétek átvenni, akkor előtte egy héttel, azaz legkésőbb 14-én le kell adnunk a kész grafikát a nyomdának, akkor egy hét (5 munkanap) alatt elkészül
– ehhez számoljatok még hozzá 2-3 napot a tervezésre, tehát mondjuk 9-10-e körül küldhetitek legkésőbb az anyagot – illetve amennyivel korábban szeretnétek átvenni a kiegészítőket, annyival korábban kérjük az anyagokat tőletek!
– abban az esetben ha később adjátok le az anyagokat és emiatt nem tudjuk tartani az 1 hetes gyártási időt, akkor vagy az átvételi határidőt lehet csúsztatni, vagy ha már nincs mozgásterünk, akkor a nyomda 8000 Ft-os sürgősségi felárral tudja elkészíteni egy héten belül
»» Sürgősségi gyártás: 5 munkanapon belüli gyártás esetén 8000 Ft
Ennek a szolgáltatásnak a díja kizárólag a felmerülő költségeket fedezi, nyereséget nem tartalmaz!
»» Egyedi grafika tervezése: 3000 Ft
»» Extra papírok: teljes papírkínálatunkból választhattok bármilyen gyöngyházfényű, strukturált felületű, öko- vagy egyéb prémium alapanyagot. Kérjétek egyedi ajánlatunkat!
»» Extra kivitelezés: más méretben, aranyozott, kézi festéses. Kérjétek egyedi ajánlatunkat!
Ha a meghívót és az összes kiegészítőt is tőlünk rendelitek, kedvezményes csomagárat biztosítunk.
Aktuális akcióinkról, konkrét árajánlat kérés esetén tájékoztatunk Benneteket.
Reviews
There are no reviews yet.